Átfúrták a Dunát Paks mellett
Sokan felfigyelhettek az elmúlt hetekben a halászcsárdánál álló, nagy gépezetre. Különleges munkát végeztek vele: kábelalagutat fúrtak, ami a 6-os út, a vasúti sínpálya és a Duna alatt fut át a túlpartra. A munka a TARR Kft. beruházásának részeként valósult meg, amiben az optikai hálózattal még el nem ért túlparti kalocsai kistérségben lévő településeken teremtenek nagy sávszélességű 30 Mbit/s-os kapcsolatot. A hálózat kiépítésénél a legcélszerűbbnek az látszott, hogy a paksi központtal kössék össze a rendszert. Magát a fúrást a ZOLMAT Kft. végezte, melynek során a tervezett nyomvonalon rádiójel alapú helymeghatározással, fúrórudak végére helyezett fúrófejjel ásták ki a meder talajában a furatot, amiben aztán a túlpartról 730 méternyi acélcsövet húztak vissza. Ebbe az acélcsőbe kerültek az optikai szálak, műanyag védőcsőbe helyezve. A kalocsai kistérség három településén megvalósuló teljes fejlesztési projektre a Gazdaságfejlesztési Operatív Programban nyert közel 81 millió forint támogatást a TARR Kft., az összköltség majd’ 135 millió forint.