Paks, lakcím nélküli

Budapesten két hajléktalan fagyott meg az első fagyok érkeztével, ők az őszi-téli időszak első áldozatai. Pakson az önkormányzat jóvoltából utcai szociális munkás járja a várost és segít azoknak, akik az utcát választják hajlékul.

Tíz lakója van a paksi hajléktalanszállónak, nagyjából ugyanennyien vannak, akik életvitelük miatt tekinthetők hajléktalannak, de többségüknek van hol meghúznia magát. Ténylegesen az utcán egy, legfeljebb két ember él, derül ki Jilling Gábor szociális segítő szavaiból. A hajléktalanszálló gondnoka utcai szociális munkásként kapcsolatot tart ezekkel az emberekkel, sőt nyilvántartást is vezet róluk. Az összeírásra azért van szükség, hogy segíteni tudjon. Hogy miben? Amiben kell, mondja. És persze amiben tud. Ha kell, a leszázalékolás elindításában segít, ha azt kérik, utánanéz ellátásoknak, és élelmet visz. Péntekenként kenyeret, zsírt kapnak az utcán élők és a hidegre tekintettel elindult a teajárat is, kétnaponta meleg teát oszt Gábor. Korábban egy pályázat lehetővé tette, hogy konzervet osszanak, de az már elfogyott. A szociális munkás szerint az utcán ténylegesen egy-két ember él, alszik, a többiek vagy önkényesen elfoglalt üres épületekben, vagy a tulajdonos által rendelkezésükre bocsátott hétvégi házakban, többnyire a Vácika dűlőben élnek. Akad köztük olyan, aki hosszú-hoszszú évek óta. Össze-összejönnek a lakótelepi központi parkban, de nem békétlenkednek, és többnyire nem hagynak maguk után disznóólat, nincs konfliktusuk a lakossággal és a rendőrséggel sem. Ezt Heisler Judit, a Paksi Rendőrkapitányság sajtóreferense is megerősíti. Mint mondja, nem érkezett hozzájuk bejelentés sem arról, hogy koldulnának, sem közterületi alkoholfogyasztásról, sem arról, hogy elkövettek vagy elszenvedtek volna bűncselekményt. Hozzáfűzte, maga is arra jár lépten-nyomon, s látja, hogy ott ülnek, beszélgetnek, de a rendbontás egyáltalán nem jellemző rájuk.

Ottjártunkkor szikrázó napsütésben egy ember üldögélt a művelődési központ melletti park egyik padján. Pfeiffer Ferenc – Bingó –  két éve él hajléktalanként Pakson, ahol felnőtt.  Az elmúlt években csavargott, hol Budapesten, hol Pécsen, hol Nagyapostagon élt.
– Honvágyam volt, itt születtem – magyarázta hazatérésének okát. Lakása, családja, jövedelme nincs, tette hozzá. Januártól jár majd segély, 28 ezer, mondja. Alkalmi munkából él, napi 4-5 ezer forintot tud megkeresni kertásásból, hasonlóból. A bakterházban laknak négyen, egyikük nyugdíjat kap, a másik az erőműben dolgozik. Nem kötözködnek sem egymással, sem mással, a rendőrség gyakori vendég náluk, ellenőrzi őket, de ők nem csinálnak semmi olyat, ami felelősségre vonással járna. – Azt mondják, a MÁV le akarja bontani a bakterházat. Akkor veszünk egy négyszemélyes sátrat, és abba költözünk – mondja. A hidegtől nem tartanak, a bakterházban fűthetnének, de tavaly még akkor sem gyújtottak be, amikor mínusz 15 fok volt. A hajléktalanszállóra nem szeretne bemenni, mert ott mindenét ellopnák a többiek, mondja. Hozzáteszi, a kutyáját sem vihetné be, nem engedik. Ráadásul neki még két perzsa macskája is van.

A hajléktalanszállón, bár délelőtt van, viszonylag nagy a nyüzsgés. Akad, aki nem örül a fényképezőgépnek, mások a kérdések elől sem zárkóznak el. Zab Ferenc 75 éves, kisebb-nagyobb megszakításokkal négy éve él a szállón. – Előtte a szocotthonban voltam, de ittam és kiraktak – meséli. Özvegy, már két aszszonyt eltemetett. Négy gyereke van, kettő Ausztráliában, egy Svájcban, egy Németországban. Valószínűleg fogalmuk sincs, hogy ő hol él, évek óta nem beszéltek. Feri bácsinak tetszik az élet a szállón, büszkén mutatja ablak melletti ágyát, ami tényleg kiváltságos helynek tűnik a többi, emeletes fekhelyhez képest. Jilling Gábor korholására, miszerint az ital miatt még itt is bajok lehetnek, azt mondja, ha kirakják, majd lesz valami, majd csak lakik valahol. Hogy mégis hol?

– Hát biztos nem a Mariott Hotelben – mondja.

A szállón nincs telt ház, a három férőhelyes női hálónak egy lakója van, a férfiak kilencen vannak a tizenkét férőhelyre. Külön hálóban a fiatalok, külön az idősek. A nyáron tisztasági festést végeztek, újracsempézték a konyhát, korábban felújították a két fürdőszobát, tavaly kicserélték a nyílászárókat. A lakóknak a kosztért, kvártélyért fizetni kell, de vannak olyanok is – például Zab úr – , akik a pénzüket leadják a gondnoknak, mert féltik. Nemcsak másoktól, maguktól is. Ha nincs pénz, nincs kísértés.

Gábor jól ismeri a bent lakókat és a kint élőket is. Őt már elfogadták, kölcsönös a bizalom egymás iránt. Tapasztalatai szerint a legtöbbjük élete a válás miatt siklott ki. Másik gond a munka, illetve annak hiánya. Sokan húsz éve nem voltak állásban. A lakók egyikének sincs állandó munkája. Akárki egyébként nem kerülhet be a szállóra, a beköltözéshez paksi lakcím kell, vagy az, hogy a város közigazgatási területén fél éve életvitelszerűen éljen a jelentkező. A paksi lakcím a szociális ellátások feltétele is. A többség ezzel nincs tisztában, de azok is kaphatnak lakcímkártyát, akik az utcán élnek – mondja a szociális munkás. Esetükben a dokumentumra az kerül, hogy: Paks, lakcím nélküli.