Pakson találta meg a boldogságot

Rendületlenül hisz az őszinte szó erejében, a jóakaratban, és abban, hogy ha valamire lelkünk mélyéből vágyunk, valamilyen módon megadatik Istentől. Amikor kislány volt, királykisasszony akart lenni és gyakran kérdezgette édesanyját, hol lehet ilyen iskolát végezni. Királykisasszony ugyan nem lett, élete mégis mesébe illően alakult. Soha nem gondolta volna, hogy egyszer elhagyja szülőföldjét, és hogy szíve szavát követve egy másik országban találja meg a boldogságot. Mégis így történt.

Paksi siker született az egész Kárpát-medencére kiterjedő Wass Albert vers- és prózamondó verseny Bonyhádon megrendezett döntőjén felnőtt kategóriában. Fejes Margit öregbítette az elnyert díjjal városunk jó hírét, az erdélyi származású 25 éves ifjú hölgy néhány hónapja él Pakson. – Ezt 2009 januárjában adtuk hírül a Paksi Hírnökben. Akkor találkoztam először Margittal, aki azt mondta, azon munkálkodik, hogy találjon egy olyan munkahelyet és egyben közösséget, ahol megleli boldogulását, és azon, hogy minden szempontból otthonra leljen Pakson. Sepsiszentgyörgyön látta meg a napvilágot, szülei harmadik leánygyermekeként, otthona a várostól néhány kilométerre fekvő kis falu, Angyalos. A Mikes Kelemen Líceum után nem volt számára kérdés, hogyan tovább. Történelem iránti rajongása Kolozsvárra, a Babes-Bolyai Tudományegyetemre vezette, ahol történelem–művészettörténet szakon végzett, majd egykori középiskolájában és a Kós Károly Szakközépiskolában adta át tudását a felnövekvő nemzedéknek. Angyaloson, amely teljesen magyarlakta település, kisgyermekként nem hallott román szót, a nyelvet társaival együtt az általános iskolában tanulta meg. Nem is beszélte helyesen, csak középiskolásként sajátította el tökéletesen a nénivel beszélgetve, akinél lakott. Az egyetemen szembesült először azzal, hogy hátránnyal járhat magyar származása, olykor a kiközösítettség érzését is megtapasztalta.
Mivel az életet szerető, alapvetően optimista ember, a nehézségek ellenére hitt abban, hogy boldogság vár rá. Bár soha nem gondolt arra, hogy egyszer elhagyja a szülőföldjét, a sors mégis így hozta. Néhány csalódás után azt kérte az Istentől, hogy küldjön neki egy igazi társat. Kérése meghallgattatott, és hamarosan megismerte élete nagy szerelmét, aki történetesen egy paksi fiatalember. Bár ma már nincs áthidalhatatlan földrajzi távolság, egy párkapcsolat kiteljesedésének gátat vethet, így idővel el kellett dönteniük, hogyan tovább. Úgy határoztak, hogy Margit átköltözik Paksra, ami 2008 szeptemberében meg is történt. Az első hónapok nehezen teltek számára, hiszen párján kívül nem ismert itt senkit, a várost sem, és nem volt munkája. Aztán az interneten rálelt a Wass Albert vers- és prózamondó versenyről szóló felhívásra. Ez kicsit felpezsdítette a lelkét. Az irodalom is közel áll hozzá, amelynek szeretete édesanyjától fakad. Gondolatait a világról, az életről maga is számtalanszor öntötte versbe, novellába, és a versmondás sem volt számára idegen világ – így jelentkezett. Nem kérte Istentől a sikert, csupán azt, hogy nyissa meg számára a kapukat. És megnyitotta. A verseny kapcsán jó néhány embert megismert, akik mindannyian segítő szándékkal fordultak felé. A tavasz már a Városi Múzeumban találta, ahol néhány hónapig megbízási szerződéssel dolgozott, majd nyár derekától újkortörténész–muzeológusként véglegesítették. A munkahellyel egy szakmailag és emberileg egyaránt kiváló közösségre is rátalált, kiváltságnak érzi, hogy közéjük tartozhat. Mint mondja, minden reggel úgy kel fel, hogy ez a nap egy újabb lehetőség és próbál úgy cselekedni, hogy valóban az legyen. A lehetőségek pedig megtalálják. Munkája mellett gyakorta feltűnik különböző rendezvények háziasszonyaként és a TelePaks pénteki híradójának műsorvezetőjeként. Egyszer a helyi járaton megszólította egy asszony, és elmondta neki, hogy a férje kitelepített bukovinai székely. Bár nagyon beteg, de amikor közeleg a híradó ideje, felkel, és alig várja, hogy hallhassa Margit ízes beszédét, mert számára az egy darab az otthonból. Margit elfoglalt ember lett tehát és időközben boldog feleség, ugyanis párjával a nyáron örökre összekötötték az életüket. Most azon munkálkodik, hogy megvalósítson egy magyar–román, román–magyar művészettörténeti szótárweboldalt, kutatni szeretné az elmúlt gazdasági válságok történetét, és a lehető legtöbb területen művelni magát. Az sem kizárt, hogy visszaül az iskolapadba, hogy ledoktoráljon történelemből. A szíve visszahúzza Erdélybe, és mindig alig várja, hogy hazalátogassanak a biztonságot adó fészekbe, és legnagyobb vágya, hogy majd ott öregedjen meg és térjen meg a Teremtőhöz, mégis minden szempontból otthon van  már Pakson.