Az olvasó ír: Fukusima-dosszié (2. rész)

2011. március 11-én, helyi idő szerint 14:46-kor (közép-európai idő szerint 6:46) a Fukusima Dai Icsi atomerőműben (福島第一原子力発電所) a tóhokui földrengés és az azt követő szökőár romboló hatásai súlyos nukleáris üzemzavarok és balesetek sorozatát indították el. A földrengést követő napokban a helyzet gyors ütemben eszkalálódott. Az 1-4. reaktorokból nagy mennyiségű radioaktív anyag került ki a környezetbe az erőmű több tíz kilométeres környezetének szennyezését okozva. Ezért utóbb, a Nemzetközi Nukleáris Eseményskála (INES) szerinti legsúlyosabb, 7-es fokozatba (nagyon súlyos baleset) sorolták be.

Olvasónk, dr. Babos Kálmán többször járt a fukusimai létesítményekben mint a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség nukleáris felügyelője. Az ő visszaemlékezését olvashatják a baleset előtti Fukusimáról. (Az első rész itt olvasható.)

Csütörtök délután kaptam egy telefont a tokiói központból, hogy ismét változott a következő heti program, Fukushima lefújva, irány a hamaokai erőmű két blokkja. Ilyen változatos egy nukleáris felügyelő élete.

Aztán egy év múltán már programváltozás nélkül jutottam el a fukushimai nukleáris komplexumba.

De mindig trükkös az odajutás is. Az egyszerű ember úgy gondolná, irány Fukushima városa a szupergyors Shinkanzen vonaton (ez körülbelül 300 kilométer óránkénti sebességgel száguld) és onnan majd eljut az ember az erőműbe. De nem így van. Aki Fukushima-Daicsi (Fukushima -I) és Fukushima-Daini (Fukushima-II) vendége akar lenni, annak Tomiokába kell eljutnia. Tomioka ugyanis a két hatalmas erőművi komplexum között található. Ezt szerencsémre Missak nevű kollégám árulta el.

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnél nincsenek útitervekre vonatkozó előírások. Itt lép be a kollégalitás. Missak nevű kollégámmal akkor kerültem barátságba, mikor ő utolsó mohikánként kiűzetve Észak-Koreából, hazahozott több száz seal-t (plombát). Ez azt is jelentette, hogy minden addigi információt elvesztettünk az észak-koreai nukleáris létesítményekről, hiszen a plombák folyamatos alkalmazása biztosítja az adatok valódiságát és folyamatosságát. Missak csak ült az emeleti tárgyalóban, előtte a hatalmas asztal zsúfolva volt a NAÜ plombáival. Előtte ezeket a plombákat már leellenőrizte a sugárvédelem, csak így lehetett őket az épületbe behozni. Elkeseredett arcát látva megkérdeztem, hogy miben lehetne neki segíteni. Aztán késő estig dolgoztunk együtt.

Később jó barátok lettünk és ő sokat segített nekem.

Tomiokába nem a szupergyors vonattal, hanem a valamivel lassúbb, de a csodálatos csendes-óceáni

partvidéken végigmenő Szuper-Hitachi járattal lehet eljutni. Tomioka egy igazi, kicsi óceán parti városka. Pici vasútállomás- a jegyet le kell adni a kijáratnál-, kis tér a vasút mögött, igazi japán pagodás házak. Apró dombocska, tetején a Sunrise Inn szálloda. Tökéletesen megfelel a nevének, hiszen a Csendes-óceánra néz, így aztán a napfelkelte (sunrise) pontosan telibe kapja. Ráadásul úgy alakították ki, hogy csak az óceánra néző szobái vannak.    

Az ezüstös színű vonattal késő délután érkezem. A hotel recepciójánál a légies, roppant csinos hölgyekkel folytatott vegyes japán, angol beszélgetésünk során megegyezünk a well-done (jól átsütött)

marhasült vacsorámban. Közben megkapom az erőmű faxát is a hölgyektől a találkozó időpontjáról és helyéről. Ebben a faxban japán rész is van a taxisofőrök számára, akik többnyire nem tudnak angolul. Viszont minden taxi csillog-villog kívülről és belülről is, a fejtámlákon hófehér terítő van és a taxisok fehér kesztyűben vezetnek. A szállodában legfelső emeleten kapok szobát. Csodálatos látvány a Csendes-óceán, ami most szinte tükörsimaságúnak tűnik és tényleg csendes. Persze rálátok az aprócska kikötőre is, ami tele van vízi járművekkel. Nagyon messze egy-két hajó látszik, amint csigalassúsággal haladnak. Jobbra a hotel magasságában, a szemközti domboldalon van a temető, apró kicsi kövek sűrűn egymás mellett.

A vacsoránál hagyományos pálcika evőeszköz mellé kapok kanalat, kést és villát is a szálló étteremében. Kedves gesztus, mert tudok bánni ugyan a pálcikákkal, de a levest én csak kanállal tudom enni. A japánok a levest (sok zöldség és töltelék anyag van benne) is pálcikával fogyasztják.

A hatalmas vacsora (a marhasült mellé a teljes japán választékot is megkapom: leves, rizs, halak, és apró tálkákban sok ismeretlen fogás is) A nagy vacsora után sétálok egyet. Csodálatos zöld növények, mindenféle színben pompázó virágok vannak mindenütt. Hiába, május van az egyik legszebb japán évszak.

Visszatérve a szobámba nekilátok az előkészületeknek. Két napot fogok dolgozni. Az első nap Fukushima-Daicsi a cél. Itt két blokkot kell ellenőrizni. Ez 20-30 db plombacserét, 6-8 db ellenőrző kamera adathordozó cserét jelent. Ellenőrizni kell a friss üzemanyag tárolót is. A kiégett üzemanyag tározókban levő üzemanyag is ellenőrzése is kötelező feladat a Cserenkov műszerrel. Ez elég  aprólékos és időigényes feladat, de rendkívül látványos is egyben, hiszen a kiégett üzemanyagok csodálatos kék színben látszódnak.

Lassan a szállodai szoba átalakul nukleáris felügyelői dolgozószobává és tele lesz mindazzal a holmival, amit a következő napokban felhasználok az erőművekben. Mivel több blokkot kell ellenőriznem nagyon fontos az eszközök, dokumentációk különválasztása.

A függönyt nem húzom be éjszakára, így aztán együtt ébredek az óceánból kiemelkedő nappal. Feledhetetlen látvány. És bizony a halászhajók már tevékenykednek a messzeségben. Mintha táncot járnának, persze ez nem tánc, hanem a hálók mozgatása igényli ezt a mozdulatsort.

Korán van, így bőven van időm még egyszer ellenőrizni a szükséges felszereléseket, átfutni a várható nehézségeken, meglepetéseken. Mert meglepetés az mindig van, hol egy csavar nem akar engedni, hol egy plomba van lehetetlen helyen, hol nem akar kijönni az adathordozó…  

Taxival megyek a Fukushim-Daicsi erőműbe. Az út nem tart tovább tíz percnél.  A szokásos üdvözlések után a kötelező egész test ellenőrzés következik. Bele kell feküdni egy mozgó ágylapba, amit behúz magába a sugárzásmérő berendezés. Elég kellemetlen érzés, az ember mellkasa fölött közvetlen ott a berendezés teteje.. A mérés pár percet vesz igénybe. Az adatokat rögzítik, majd az erőmű elhagyásakor kötelezően megismétlődik a művelet.

Átöltözünk az erőmű által biztosított védőruhákba, felvesszük a sugárzás ellenőrző műszereket  (természetesen van saját, önálló NAÜ-s sugárzásmérőm is) és egyéb védőfelszereléseket.

Itt már csatlakozik hozzám a japán Nukleáris Felügyelet embere is. A legtöbb ellenőrző műszert ugyanis a NAÜ és a japán Nukleáris Felügyelet plombája együttesen véd.

 Irány a munka. Természetesen jön velünk az erőmű képviselője is. A nap különösebb meglepetések nélkül zajlik. Persze meleg van, hiszen az energiatermelés egy nukleáris erőműben forrósággal jár. Mire végzünk a másik blokkon is, már rég kiizzadtam a tegnap esti marhasültet.

Késő délután érek vissza az óceánra néző szállodába. Vár a fax a holnapi információkkal és japánul is a taxisofőrnek. Jólesik a pontos és megfontolt munka. A szobámból ismét gyönyörködöm a Csendes-óceán fenséges víztömegén.

Másnap egyszerűbb a dolgom. Fukushima-Dainiben csak egy blokkot kell ellenőrizni és azt is csak délután. Így aztán, mivel együtt kelek ismét a nappal, reggel korán elvégzem a szükséges felkészülést a délutáni munkára.

Reggeli után ráérek és besétálok a városka központjába. Igazi pagodás japán házacskák. Hihetetlen tisztaság és fák, növények mindenütt. A házak többnyire régiek, de tökéletesen ápoltak. A kerítések általában kőből vagy téglából vannak. Nem nagyon lehet belátni az udvarokba. Elmegyek egy pagodás tetejű benzinkút mellett.  A központban van egy energia ház. Ezt az erőmű tartja fenn, mindenféle ügyes módon népszerűsíti a nukleáris energiát, főleg a gyermekek számára. Én is kapok zöld teát és szórólapokat.

Szépen és melegen süt a nap. Így aztán visszafelé teszek egy kerülőt a Csendes-óceán partjára. Az óceánhoz vezető út mentén különböző ültetvények vannak. Természetesen nagyon sok rizs van, de sok másféle növény is látható.

A Csendes-óceán partja ezen a részen homokos, csak egy hatalmas szikla emelkedik, tetején, oldalán fák nőnek.

Nem túl sokan vannak a parton, egy hölgy egy nagy kutyát futtat a sekély vízben. Nem bírom megállni, bár hideg a víz csak megkóstolom és térdig beleállok. Simogatják a lábam a partra gördülő hullámok, most nagyon szelídnek mutatja magát a végeláthatatlan óceán. Persze a hullámok simogatásában is érezni lehet a végtelen és folytonosan áramló energiát.

Felfelé kapaszkodva a szálloda felé megállok egy zöldséges boltnál. Egy nagyon öreg házaspár árul ott mindenféle gyümölcsöt, zöldséget. A pagoda tetejű ház alsó része a bolt, felső részében pedig laknak.

Egy darab almát választok. Most én vagyok az egyetlen vevő, egészen felvillanyozódnak. Valószínűleg én vagyok a nap első vásárlója. Mutatják, hogy van egy szebb, azt vegyem inkább. Keverjük az angol és japán szavakat, ők japánul én inkább angolul. Gyönyörűen becsomagolják az almát és számlát is kapok. Domo arigato – köszönik meg a végén, hogy náluk vásároltam és természetesen meghajlással búcsúznak el. Én is önkéntelenül meghajlok, eszembe jut a japán köszönés -sajonara- és így búcsúzom el tőlük.  Ballagok a szálloda felé és úgy érzem szép a világ.

A délutáni műszak a Fukushima Daini 3. számú reaktorblokkjában indul. Egy dolgot el kell, hogy mondjak. Én a magyar Paksi Atomerőműben váltam nukleáris szakemberré. Az ottani blokkokon is lenyűgözőek a méretek. Itt azonban az 1100 MW villamos teljesítményű blokk belsejében még egy apró hangyánál is kisebbnek érzem magam. Ez már nem is erőmű, hanem az energiatermelés temploma.

Az ellenőrzés rutinszerűen zajlik.

Egy kivétellel, az egyik ellenőrző kamerának a léptető kapcsolója szinte csak véletlenszerűen működik. Majd a jelentésembe beírom, hogy meg kell javítani. Most azonban körülbelül háromszoros időt vesz igénybe a kiszolgálása. Szerencsésnek érzem magam, hogy csak másnap reggel kell Tokióba mennem.

Utóirat 1.

2011. március 11-én délután hatalmas földrengés rázta meg Japán észak-keleti partvidékét. Az atomerőművek rendben le is álltak. A földrengés azonban az óceán mélyén szökőárhullámot indított el. A hatalmas cunami elérte és tönkretette a Fukushima Daichi létesítményt. 

Érdeklődésemre japán barátomtól pár nap múlva az alábbi üzenetet kaptam:

Kálmán San (úr),

Köszönjük együttérzésedet és érdeklődésedet. Akiket kérdeztél, még élünk.  A pusztítás rettenetes. Már sírni sem tudunk.

Barátod, Ishi

Ekkor vettem elő Fukushimáról írt jegyzeteimet.

Utóirat 2.

Itt élek Pakson, a négy működő atomerőművi blokk szomszédságában. Remélem és bízom benne, hogy Paksról sohasem kell a fentiekhez hasonló, borzasztó híreket küldenem ismerőseimnek.