Majdnem paradicsom?

Sem zöldmozgalomhoz, sem vallási felekezethez nem csatlakoztak, csupán ki akartak szállni abból a mókuskerékből, amiben hosszú évekig dolgoztak. Szomszédjaik, a gyapai és németkéri lakók máig különös szerzetként tekintenek rájuk, de közvetlenségükkel hamar kivívták környezetük barátságát és elfogadását. A gyapai Életkert szíve-lelke, Fatér Barna és Cuhorka Kata mesélt lapunknak arról, milyen nehézségekkel és örömökkel járt a gyökeres életmódváltás és hogyan törekednek az önfenntartó életvitelre.

Fatér Barna neve talán sokak számára ismerős, hiszen hosszú éveken keresztül dolgozott sikeres reklámszakemberként Budapesten, több évig foglalkozott a Hősök terén minden évben kiállított ARC plakátkiállítással, valamint grafikuscége készítette többek között az Oktatási Minisztérium és az MTV logóját is még a 2000-es évek elején. Mára élettársával és héttagú családjukkal együtt egy gyönyörű gyapai kúria büszke tulajdonosai. Mint mondta, egy tárgyalás kellős közepén állt fel azzal a sziklaszilárd meggyőződéssel, hogy nem jó helyen van, nem folytathatja tovább azt, amivel addig foglalkozott. Hozzátette, az érzés nem villámcsapásra jött, már több éve érezte, hogy nem a saját útját járja, de soha nem figyelt oda ezekre az impulzusokra, mindig a munkájába temetkezett, amivel nem ritkán napi 12 óránál is többet foglalkozott. Úgy látja, az emberek nagy többsége hasonló mókuskereket hajt, ezért is érzi olyan fontosnak, hogy az Életkert tagjai jó példával járjanak elő.

Bár környezetét sokként érte a változás, és azt hitték, csupán túlhajszolta magát, benne már megszületett az elhatározás. Egy évig keresgélt új lakhely után vidéken, majd rátalálva az elhagyatott gyapai kúria épületére, egyből beleszeretett. A területet akkor még gaz lepte be, egyebek mellett a tetőszerkezet is javításra szorult, így időbe telt, míg élhető környezetté varázsolták.

A szerény, ám sok régi emléket őrző épületben most ódon és egzotikus tárgyak jól megférve egymás mellett jelzik, hogy a ház minden négyzetcentiméterét belakták. Különleges atmoszférája vidám közösségi életet sejtet: világos kézműves szoba, palántázó, tágas konyha és játéksarok sora váltja egymást. A házban sehol sincsenek felesleges műszaki cikkek, televízió, ugyanis az itt lakók ilyet nem is igényelnek. – Ez nem elszigetelődést jelent, csupán azt, hogy sokkal hasznosabb dolgokkal foglalkozunk. Egymással és a minket körülvevő környezettel. Ennek ellenére gyerekeink is ugyanolyan társasági életet élnek, mint kortársaik, kosarazni járnak vagy éppen koncertre mennek – árulta el Kata.

A család életének különlegessége abban rejlik, hogy azon kevesek egyike, akik megpróbálnak mindent maguk előteremteni. – Semmi előképzettségünk nem volt annak kapcsán, hogyan kell kertészkedni, sőt, arra sem készültünk különösebben, hogy egyszer vidéken fogunk élni – árulta el Kata, aki ezelőtt étteremtulajdonosként dolgozott a fővárosban. – Csupán megbecsüljük a háztájit, azt, amit a kiskert ad – taglalja hozzátéve, számukra az a legnagyobb ajándék, hogy ilyen környezetben élhetnek. 300 négyzetméteres veteményesen termelnek, vetőmagot magfogással nyernek, maguk készítik a túrót és a szappant is, mivel vegyszereket nem használnak a háztartásban. Két kecskegidát tartanak, akik pár éven belül tejet is adnak majd, és később gabonát is szeretnének termeszteni. Bár nem tudnak mindent előállítani maguknak, mások segítségére is számíthatnak, ugyanis az országban több hasonló közösség is működik, velük szoros kapcsolatot ápolnak.

Elárulták, több külföldi is érkezik hozzájuk azért, mert érdekli őket, hogyan lehet önfenntartó módon élni. Interjúnk készültekor éppen egy belga balett-táncos fiút látnak vendégül, illetve egy fiatal lányt, aki érettségi előtt utazott le az Életkerthez, mert úgy érezte, ebben a nyugodt, békés környezetben könnyebben tud felkészülni a vizsgáira. – Mindig örülünk a vendégeknek, hiszen szeretnénk átadni tapasztalatainkat és példát mutatni azoknak, akik bár érzik, hogy szeretnének változtatni az életükön, mégsem érett meg bennük az elhatározás, vagy csupán nem tudják, hogyan kezdjenek neki – árulta el Barna. Ugyanakkor nem lehet mindent száz százalékig megtervezni, tette hozzá. Véleménye szerint az életben minden okkal történik, legfeljebb az emberek megpróbálják irányítani annak folyását a saját akaratuk szerint. Úgy gondolja, társadalmunk nagy része próbálja keretek közé szorítani magát, és annak egy életen át próbál kényszeresen megfelelni, tehát a legfontosabb az lenne, amit az Életkert is hirdet: elfogadni egymást, és amit az élet kiszabott, és megtalálni a harmóniát a közösséggel és a természettel.

Barna leszögezte, fontos feladatuknak tekintik, hogy azt a területet, ahol eddig is számtalan család és nemzedék élte boldog, emlékekben gazdag napjait, megőrizzék a következő generációk számára is. Ezért hoztak létre egy olyan helyet, ami képes az önfenntartásra és példával jár mindazon kezdeményezések előtt, amelyek kiutat keresnek felismerve a fenntarthatatlan gazdasági, társadalmi és ökológiai struktúrákat. Ezért felvállalják azokat a nehézségeket, amik a megszokott, kényelmes és látszólag biztonságot adó jelenüket egy kihívásokkal, nehézségekkel tűzdelt útra váltják. – No, de ezt mégis miből? – szögezi nekik fotósunk a kérdést, aki nem állja meg, hogy megkérdezze, ami igazán érdekli. Bár tudják, hogy nem lehet a mának élni, több évtizedre előre nincsenek kész terveik, válaszol Kata, majd hozzáteszi: a boldogulásukhoz az a felbecsülhetetlen segítség is hozzájárul, amit kaptak eddigi ittlétük során: a közvetlen szomszédiaktól, a szomszédjaiknál dolgozó családoktól, a falusi emberektől, legyen az a boltos, a tehenész, a postás vagy nem utolsósorban a németkéri polgármester asszony,aki ugyancsak felismerte működésük fontosságát.