Mondjuk a magunkét – Hasonlít

Minden hasonlat sántít, de nem minden sánta hasonlít. Viszont akik rosszban sántikálnak, egy idő után hasonlítani kezdenek egymásra. Pártszimpátiától, kormányváltásoktól függetlenül. Tekintetük ködössé válik, gondolkodásmódjuk szintúgy, s már nem úgy tekintenek a problémákra, hogy hogyan lehetne azokat gyorsan és jól, a köz javát szolgálva megoldani, hanem úgy: mi módon tudnák a bankszámlájukat hizlalni, eme projekt segedelmével.

A hasonlóság haszna olykor nem pénzben, hanem népszerűségben nyilvánul meg. Egy barátom – a nyolcvanas években – eléggé hasonlított a népszerű színészre, Bujtor Istvánra. Egy balatoni üdülésekor lazán kiosztott vagy 30-40 autogramot.

Tíz évvel később viszont épp a hasonlóság miatt kellett menekülőre venni a figurát a paksi háziorvosnak. Országos lapok is foglalkoztak az üggyel. Lépten-nyomon beszóltak dr. Barok Józsefnek, s egyszer majdnem tettleg is bántalmazták, pusztán azért, mert nagyon hasonlított a pénzügyminiszterhez. Bokros Lajos nem állt a népszerűségi listák élén…

A részletek megfigyeléséhez, a differenciáláshoz, a különbségek felismeréséhez idő és intelligencia szükséges. A kisgyermek szemében még sok minden, sok mindenhez hasonlít. Idővel, tapasztalatok begyűjtésével válik árnyaltabbá az összkép.

A zebránál álltunk, zöldre várva egy indiai mérnökkel; mellettünk egy kisgyerekes anyuka. A srác többször is végigmérte a Magyarországon tanuló ismerősömet, aztán megrángatta az anyja szoknyáját: – Anyu, ez a Fekete Pákó?