Mondjuk a magunkét – Zebrán

Ahogyan tartunk Európa felé – vagy már ott is vagyunk – javul a közlekedési kultúránk. Ma már a gyalogosokat is emberszámba vesszük az utakon. Én például kimondottan sportot űzök abból, hogy gyalogosbarát módon közlekedjek, (már) nem száguldozom a város útjain, figyelek a zebránál és ha valaki át akar menni a túloldalra, udvariasan átengedem.

Biztosan nem én vagyok az egyetlen, aki járt már úgy, hogy „feleslegesen” taposott a fékre, a zebra mellett állók nem akartak átmenni, csak éppen nem a legjobb helyen cseverésztek.

Bevallom minap felment bennem a pumpa, amikor a Bazársor irányából tartottam a városháza felé, és egy fiatal, kiválva a sarkon beszélgető három-négy fős csoportból, mindenféle előzetes jelzés és körülnézés nélkül  a zebrára penderült. Megállni már nem volt időm, inkább a zebrán voltam, mint előtte, de a tekintetemből és a fejcsóválásomból minden bizonnyal rájött a siheder, hogy hova kívántam.

Tapasztalataim szerint elsősorban a fiatalokra jellemző, hogy mindenféle körültekintés nélkül lépnek a zebrára, ami jelző, hogy nagyon gyorsan megtanulták az európai közlekedési morált.  Ez azonban veszélyes játék, mert mi autósok igyekszünk óvatosan közlekedni, de cserébe azt kérjük, legyenek ránk is tekintettel, mert igaz ugyan, hogy a zebrán a gyalogosnak van elsőbbsége, de csak akkor, ha hagynak időt arra, hogy ezt meg is adjuk.