Egy karszalag nyomában

A Paksi Hírnök legutóbbi számában dr. Hanol János írt egy internetes árverésen tulajdonába került karszalagról.

A közelmúltban egy internetes árverésen került tulajdonomba egy paksi vonatkozású, nemzeti színű, feliratos karszalag. Középső mezejébe szövegezést nyomtattak: „A Paksi M. Kir. Állami Polgári Fiúiskola zászlószentelési ünnepélye. 1913. június 29.” Sorsszerű, hogy most került elő ez a relikvia, mert a polgári iskola idén is jubilál, 120 éves lesz. Egykori Bezerédj iskolás tanulóként érdekelni kezdett a karszalag és a rajta jelzett zászlószentelési esemény, így hát korabeli forrásokba merülve kutatni kezdtem, hogy felidézhessem ama nevezetes nap történéseit.

A 19. századi Paks lakosságának műveltebb rétegeiben már régóta gyökeret vert az a törekvés és közóhaj, hogy Pakson is polgári iskolát létesítsenek. Hosszas előkészületek után 1893. június 5-én hagyta jóvá a kultuszminisztérium a paksi képviselő-testület felterjesztését és elrendelte, hogy Pakson állami polgári fiúiskolát állítsanak fel. Ehelyütt báró Jeszenszky Béla kultuszminiszteri titkár érdemeit kell megemlíteni, aki fáradhatatlan buzgósággal simította el a nehézségként jelentkező bürokratikus akadályokat. Az új iskola első tanéve 1893. szeptember 1-jén nyílott meg 88 első osztályba beiratkozott tanulóval.
A polgári iskola legjelentősebb missziójának a munka megbecsülését, a társadalmi középosztály műveltség-nívójának emelését és legfőként a magyar hazaszeretet megszilárdítását tartotta. Ezekkel a törekvésekkel érkezett el 1913-ban a paksi iskola huszadik tanévéhez. A tantestület már 1912 decemberében zászlóalapot nyitott az iskola kulturális munkásságának méltó megünneplésére. Az épület legrégibb fényképéről képes levelezőlapokat készítettek, amelyeket Günsz Gábor tanár úr nagy buzgósággal küldött szét a legelső, majd későbbi végzett évfolyamoknak. Mindemellett azt is elhatározták, hogy báró Eötvös József születésének századik évfordulóját is egyesítik a zászlószentelési ünnepséggel. Tavasszal a diáksereg mozielőadáson vett részt, melynek bevétele szintén a zászlóalapot növelte. Mindeközben a budapesti Hermina-zárda árva leánycsoportja már hímezte a nemzeti színű selyemzászlóra a magyar címert az „Isten, Haza, Műveltség, Nemzeti Nagyság!” fölirattal, valamint a babérkoszorúba foglalt „1893–1913” jubiláris évszámok közé az intézet címszövegét: „A paksi magyar királyi állami polgári fiúiskola”.
Ahogy a korabeli sajtó jellemezte, szerényen indult, de minden várakozást felülmúlt az a szép ünnepély, amelyet június 29-én a tanári kar és az iskola ifjúsága rendezett. Reggel 8 órakor mozsárlövések jelezték az ünnepség kezdetét. Balassa Sándor igazgató örömmel üdvözölte a találkozóra megjelent iskolatársakat, felkérve őket, hogy legyenek e napon az intézet ünnepének gondos rendezői és vegyék át a részükre készített karszalagot, amely egyúttal a nemzeti színű új zászló tulajdonosaivá is avatja őket. Zászlóanyának az iskola – férje emlékének adózva – özv. Jeszenszky Béláné bárónét kérte fel. Kilenc órakor felvonult az ifjúság a római katolikus templomba, ahol Virág Ferenc plébános celebrált misét, majd megszentelte az ifjúsági zászlót. A szertartás után az ünneplő közönség, matrózegyenruhás polgári iskolai növendékek, Paks úri családjai a megszentelt zászló alatt átvonultak az intézet rendezett, szép udvarára. A virágokkal díszített oszlopcsarnoknál külön emelvényen foglalt helyet a zászlóanya, mellette a város köztiszteletben álló családjainak képviselői (Daróczy, Vigyázó, Kurcz). A báróné előtt volt elhelyezve a zászló, amelyhez a hitfelekezetek lelkészei egyenként járultak felavató beszédeik megtartására. Horváth Sándor evangélikus főesperes hazafias pátosszal átszőtt beszédében kiemelte: „Valahányszor e kibontott zászlóra tekintetek, ébredjen fel s erősödjék meg bennetek az együvétartozás eszméje és gondolata, hogy ti ezen intézet növendékei származás, nyelv, vallásra való tekintet nélkül egy egészet képeztek; sok testben egy lelket, egy szellemet… Ne a közönségest, ne a mindennapit keressétek az életben, hanem a nemest, a magasztost. De jusson eszetekbe, valahányszor e zászlót magasan lengeni látjátok, a véghetetlen Isten nagyságának és saját parányiságtoknak gondolata is: az a gondolat, hogy e földi életben az ember sikert, boldogulást csak úgy remélhet, ha Isten áldása van vele…”
Ezután Molnár Sándor református lelkész lépett a zászló elé, majd az izraelita hitközség részéről Weisz Ábrahám szólt méltató szavakat. A sort városunk gyakori vendége, a budapesti tudományegyetem tanára, dr. Angyal Pál folytatta, aki nagy ívű emlékbeszédet tartott a száz éve született báró Eötvös József kultúrpolitikai eszméinek méltatásával. Végül a fölavatott zászló alatt Balassa Sándor igazgató megismertette az ünneplő közönséggel az intézet húszéves történetét. Zárszavában a lobogóra hímzett „Isten, Haza, Műveltség, Nemzeti Nagyság!” föliratra hívta fel a figyelmet: „E jelben nyitjuk meg iskolaéletünk 3-ik évtizedét és e jelhez fűzött reményekkel indulunk újabb nemzetnevelő utunkra, ehhez a ma felszentelt nemzeti zászlóhoz kötött munkásságunkra kérjük mi a Magyarok Istenének áldását.” Az avatás megható szép ünnepélyét a zászlószegek beverése követte. A zászlóanya az öröm és meghatottság hangján szólva szögezte fel családi jelmondatot tartalmazó emlékszegét: „Helyesen cselekedve, senkitől se félj. E zászló szalagján adom át e jóravaló derék jelmondatot az iskola ifjúságának és kívánom, hogy azt követve, bátran haladva az élet útjain, mindegyik elérje a maga elé tűzött célját.” Sorban ezután járultak a zászlóhoz a jelmondatos zászlószegek elhelyezésére az ünneplők. Végül a 280 csillogó emlékszeggel ékesített zászlót átvette az ifjúság és elénekelte a Szózatot. Az ünnepély után az úri közönség közebédre gyűlt össze az Erzsébet szálloda kerthelyiségében, ahol a 70 terítékű lakoma közben több lelkesítő pohárköszöntő is elhangzott. A résztvevők egy ma is példaértékű, örvendetesen meglepő jelenetnek voltak tanúi, midőn a paksi kerület ellenzéki képviselője, Mádi Kovács János emelkedett szólásra. Mint otthonában a vendéget szokás, a házigazda szívélyességével üdvözölte Simontsits Elemér nemzeti munkapárti képviselőt, megyei főispánt, mondván, hogy bár politikai ellenfelekként közöttük áthidalhatatlan űrt lát, de őszintén kívánja, hogy vármegyei életünkben kipróbált erejét az országos nagy ellentétek kiegyenlítésében is hasznosan érvényesíthesse.

Kézfogással záródó viszontválaszában Simontsits képviselő politikai bátorsággal tüntette ki Mádi Kovácsot, dicsérve, hogy a parlamentben az ellenzék küzdelmének elfajulásában nem vett részt, és biztosította róla, hogy politikai ellenfeleiben sosem lát ellenséget és ne higgye, hogy oly mély áthidalhatatlan űr lenne közöttük. A mindvégig ünnepi hangulatú közebédről fél 3-kor az iskola tornatermébe gyülekezett a hallgatóság, ahol az iskola évzáróünnepélyén vettek részt. A műsor végén az intézet növendékei a vásártéri futballpályán tornagyakorlatokat mutattak be és futballmérkőzést játszottak. A sportesemény után felszabadult a diáksereg és az ünnepi kötelékből átvehették a szülők gyermekeiket, hogy hazavigyék őket a nyári szünidőre. A programsorozat hivatalosan azonban még nem ért véget, mert este 9 órakor kezdődött az Erzsébet Szálló nagytermében a Szekszárdi Filharmonikusok hangversenye. Mozart, Beethoven, Schubert és Mendelssohn műveit ovációval, tapssal honorálta a termet megtöltő művelt hölgy- és férfigárda. A hangverseny után táncmulatság következett, amelyhez a zenét Kuti György jól szervezett cigányzenekara szolgáltatta. A jó hangulatú táncmulatság, melyből kiváltképp az intézet egykori tanítványai vették ki részüket, hajnalig tartott. Az aranyifjúság aztán innen a táncteremből oszlott szét ismét a szélrózsa minden irányába, elvíve magukkal egy kedves nap emlékét, amelyet az ő régi tanintézetük: a paksi állami polgári fiúiskola szerzett nekik.

Forrás: Paksi m. kir. állami polgári fiúiskola értesítője az 1912-1913. tanévről, szerző: Balassa Sándor, Rosenbaum Nyomda, 1913. (A forrás felkutatásában nyújtott segítségért köszönet illeti Kernné Magda Irént és Bencze Barnabást.)