Sportos hírek

Idén már második dzsúdó Európa Kupa diadalán jutott Pupp Réka a döntőbe, ezúttal a második helyet sikerült megszereznie. Első mérkőzésén litván ellenfelét egy hátsó gáncsdobással késztette megadásra, majd következett egy szlovén sportoló, akit leszorítással győzött le. Harmadik mérkőzésén egy hollandot két belső combdobással búcsúztatott, írja az ase.hu. A döntőbe jutásért ismét holland versenyzővel találta szemben magát Réka, akit intéssel sikerült legyőznie. A döntőben német ellenfele azonban jobbnak bizonyult, így ezüstérem kerülhetett a piros-kékek versenyzőjének nyakába.

A kosárlabda-bajnokság negyeddöntőjének első mérkőzését hazai pályán játssza az ASE. A három győzelemig tartó mérkőzéssorozatban a Lami-Véd Körmend a piros-kékek ellenfele, a találkozó szerdán 18 órakor kezdődik a Gesztenyéd úti csarnokban.

Véget értek az NB I-es sakkcsapatbajnokság küzdelmei, az ASE a Zalaegerszeg után másodikként végzett. Immár zsinórban harmadszor lettek ezüstérmesek a piros-kékek a Szabó László csoportban.