Mondjuk a magunkét – Árad a duma

Pakson is megdőlt az eddigi rekordvízállás: 891 centivel tetőzött a Duna. Az árhullám levonulását követte a sajtó, sokan a kényelmes megoldást választották: budapesti stúdiókból hívogatták fel a nyilatkozókat, nem fárasztva magukat a helyszínre való utazással. Ha nem érték el telefonon a helyi polgármestert vagy vízügyes főmuftit, kerítettek valakit helyette.

Az atomerőmű veszélyeztetettségéről is nyilatkozott vagy négy-öt fővárosi energetikai szakember, tudós, ki tudja honnan előhalászott szóvivő. Ezek aztán mindenről beszéltek a maghasadástól az élettartam-hosszabbításig, időnként az uszadékfákat is megemlítve. A képben nem lévő riporter és a képben nem lévő alany eszmecseréje olykor mulatságossá vált.

Az egyik csatornán azt találta kérdezni a műsorvezető egy telefonos Paks-értő szakértőtől, hogy milyen messze van az erőmű a Dunától. Érezhető volt, hogy ha az ürgének beadnák az igazmondó szérumot, rögtön bevallaná, hogy soha nem járt Pakson, de áthidalta a kínos szünetet. Elkezdte dicsérni az építőket, akik olyan meggondoltan jelölték ki annak idején a létesítmény helyét, hogy biztosan nem árthat neki az árvíz.

Egy barátom jutott eszembe, aki annyit tudott németül, hogy gut meg schön, de ezt a két szót – néhány sör után – olyan ügyesen kombinálta a balatoni diáktáborban, hogy mindennap másik NDK-s lány lett kíváncsi a sátrára. Hiába na; megvan annak is a hozadéka, ha árad a duma!