Korongon a fesztivál színe-java
A fesztiválok történetének legszínvonalasabb lemezei készültek el, mondja Gárdai György a két DVD-ről, amely a 21. Gastroblues Fesztivál történéseit örökíti meg. A rendezvényről a kezdetek óta készül felvétel. Eleinte hanghordozót, a tizedik fesztivál óta DVD-t adnak ki. Idén valamennyi előadó hozzájárult a felvételhez, a legnagyobb sztár, Al Di Meola is. Ő három számmal szerepel azon a lemezen, amelyik a legismertebb, legnépszerűbb előadók produkcióit gyűjtötte csokorba. Ez kétórás, a másik viszont négy, azon a sportcsarnokbeli koncertek mellett a kísérőrendezvények is szerepelnek, azaz a klubkoncertek, az evangélikus templomi és az ESZI-parkbeli előadások. A Duna TV hozzájárulásával a Kultikonban leadott, interjúkkal tűzdelt összefoglaló is rákerült a korongra, illetve ezenfelül még több interjú, köztük néhány testvérvárosi vonatkozású is, hiszen a Gastroblues a zenei és egyéb ínyencségek mellett a jótékonyságban is erős, támogatását a viski gyermekintézmények élvezik.
A kereskedelmi forgalomba nem kerülő DVD-ket december 7-én a lemezbemutatón meg lehet majd vásárolni. A programot két felvonásban rendezik. 17 órakor az evangélikus templomban tartanak jótékonysági koncertet, amelynek teljes bevételét a viski óvoda építésére adják. Vállalkozott a fellépésre a viski származású Pál Eszter és Pál Lajos, illetve a paksi gyökerekkel rendelkező dzsesszénekesnőt, Enyedi Sugárkát is hallhatja a közönség. Két órával később a Dunakömlődi Faluházba várják a közönséget, ahol az idei koncert egyik legnépszerűbb előadója, Petruska András lesz az egyik vendég, illetve – ahogy Gárdai György mondta – egy másik hasonló stílusú „utcazenész”, Upor András, aki az USA-ban töltött évek alatt talált rá a delta bluesra. Koncertjeit jellegzetes virtuóz slidegitár-játéka, energikus előadásmódja és változatos énekhangja jellemzi. – A táncosok is készülhetnek, jön az Elvis Presley emlékzenekar, valamint a Takáts Tamás Blues Band két vendégzenésszel, az ország egyik legjobb gitárosával, Sipeki Zolival és Móra Erzsikével – tette hozzá a fesztivál szervezője.
A jótékonysági tombola bevételét teljes egészében a viski magyar iskolának juttatják. Gárdai György hozzátette: a lemezbemutató időpontja természetesen nem véletlen: kötődik a közelgő karácsonyhoz, illetve ezzel szeretnék a szervezők feledtetni határon túl élő magyar testvéreikkel a 2004-es, csúfos szavazást a kettős állampolgárságról.