Elbúcsúzott az intézményvezető

Utolsó munkanapját töltötte szerdán az idősek otthonában Gogolák Róbertné. Az intézményvezetőt, aki élve a lehetőséggel negyvenévnyi munkaviszony után nyugdíjba megy, meghitt, kedves ünnepséggel búcsúztatták a lakók. Verses összeállítást adtak elő, majd az egyik lakó, Miskei Mária mondott köszöntőt.  Arról beszélt, hogy Gogolákné Klári mindig derűs mosolya sokat jelentett az idős embereknek. Toleráns, türelmes, soha senkivel nem kirekesztő, megvan benne az ilyen munkához szükséges empátia, beleérző képesség, humánum. Az intézményért minden fórumon kiáll, érdekeit képviseli, aminek eredményeként sok támogatóra találtak és sok vendég is megfordult náluk, hogy napjaikat színesebbé tegyék. – Jó hírét hallottam az intézménynek, nem csalódtam, azt kaptam, amire vártam – mondta immár lapunknak Miskei Mária.

Gogolák Róbertné megígérte, hogy a búcsú nem végleges, természetesen látogatóként visszatér, és – mint hozzátette félig tréfásan – reméli, hogy fenntartanak számára egy ágyat. Az igazgató azt mondta, az a generáció, amely a lakók zömét kiteszi, még többgenerációs családokban élt, ezért szenved attól, hogy idősek otthonában kell töltenie az utolsó hónapjait, éveit. Éppen ezért nagyon nehéz dolga van a róluk gondoskodóknak. Ezzel együtt összességében felemelő ez a munka, hiszen nagyon nehéz helyzetbe került családok számára tudnak megoldást nyújtani. Segíteni másokon, különösen idős, elesett embereken Klári számára több mint munka, s mint mondja, ahhoz, hogy ezt valaki szeresse, belsőből fakadó indítatásra van szükség. Magát szerencsésnek vallja, s úgy gondolja, sikeres életpályát hagy maga mögött. Mindig az egészségügybe vágyott, munkásságát kórházba kezdte, majd, amikor már férje oldalán Paksra jött, és gyes után munkát keresett, házi gondozóként helyezkedett el. Végigjárta a ranglétrát, ’89-től a gondozási központot, 2000-től az idősek otthonát vezette beleértve a jelzőrendszeres hálózatot, támogató szolgálatot, hajléktalanszállót. Mint mondja, soha nem akart autokrata főnök lenni, nem is biztos, hogy sikerült mindig kellő szigorral vezetni az intézményt. Elsődleges szempontnak azt tekintette, hogy az ellátottak elégedettek legyenek, s bár az otthont, családot pótolni nem tudják, legalább a lehető legtöbbet nyújtsák. Azt, hogy az utóbbi időben vádak érték az idősek otthonát, nehéz szívvel éli meg, hiszen az még csak-csak elviseli, ha személyét éri vád, de azt nehezebben, ha az otthont, a kollektívát.

– Nem könnyű feldolgozni, ha semmibe veszik, amiért az ember egy életen át dolgozik – fogalmazott. Mint elmondta, nem könnyű ez a hivatás, nem könnyű mosolyogni, türelmesnek, megértőnek lenni a szolgálat tizedik órájában, ha egy gondozónak inkább sírni lenne kedve, mert családi vagy egyéb gondok nyomják a vállát. Hozzáteszi, természetesen mindezért nem vár hálát, mert ők ezt vállalták, ez a feladatuk.