Hazaérkeztek a paksi hármas ikrek

A karácsonyt már itthon, Pakson töltötték a hármas ikrek, Betlehemi Szabolcs és Anikó két kisfia és egy kislánya. A csöppségek november 3-án születtek, az első időszakot a pécsi klinikán, majd néhány hetet a zombai nagyinál töltöttek. A három baba ellátása többemberes feladat, amivel egyelőre megbirkózik a házaspár a nagyszülők segítségével. A babák születése felett érzett öröm – mint ott jártunkkor láttuk – mindent felülmúl.

Késő délelőtti etetés közben érkeztünk Betlehemi Szabolcsékhoz. Egy kisfiút az édesanya, egyet az édesapa etetett, miközben a harmadik csöppség, Anna békésen aludt az ágyában. A babák november 3-án érkeztek 0 óra 17, 18 és 19 perckor. Császármetszéssel születtek a pécsi klinikán. Édesanyjuk azt mondja, problémamentes volt a terhesség eltekintve az első és az utolsó két héttől. A pocak súlyát is jól bírta. A második héten nagyon magas volt a HCG-érték, jelezvén, hogy többes terhességről van szó, az ötödik héten ezt ultrahangvizsgálat is megerősítette, a nyolcadik héten pedig már egy értelműen látszott három nagy petezsák egy-egy aprósággal. Örömmel fogadták a hírt, átvillant ugyan, de egy pillanatig sem uralkodott el a házaspáron az érzés, hogy „Úristen, mit kezdünk majd három picivel!” – mondják. A család hasonlóképpen reagált azzal együtt, hogy aggódtak mind a négyük egészségéért. Egyértelmű volt, hogy koraszülés lesz, ezért választották a pécsi klinikát, mert ott van koraszülött intenzív osztály. A cél az volt, hogy a terhesség 30. hetéig sikerüljön „kihúzni”. – Utána minden nap ajándék volt – fogalmazott Anikó. Végül 32 hét 5 nap után születtek meg. Gábor 1780, Ábel 1680, Anna 1470 grammal – egészségesen. A fiúkat november 20-án engedték haza a kórházból, kishúgukat december 4-én. Anikó a gyerekekkel édesanyjánál – azaz ahogy ők mondják –, a zombai nagyinál töltötték ezt az időt.

– Ezalatt összeszoktunk egy kicsit – mondja azzal a mosollyal, ami szinte egy pillanatra sem tűnik el az arcáról, miközben angyali türelemmel eteti, rendezi előbb Gábort, majd átveszi édesapjától Ábelt, aki ezúttal türelmetlenebb, nyugtalanabb testvéreinél és ezzel együtt hangosabb is. – Már úgy jöttünk haza, hogy mindenki négyóránként evett, kialakult a menetrend, sőt már nem ébresztőórára ébredünk, hanem ők ébresztenek minket – folytatja Anikó. Azt mondja, most már pihenni is többet tud. Akkor van némi gond, ha egyszerre ébrednek – különösen éjszaka –, ha megvárják egymást, ez sem gond. Mivel a koraszülött osztályon egy szobában tíz csecsemő volt, a kicsik hozzászoktak ahhoz, hogy körülöttük zaj van, egymás sírására sem ébrednek fel.

– Én is jól viselem, mert Anikó kímél engem, amit egyedül meg tud oldani, azt megoldja, sokszor volt, hogy nekem nem kellett felkelni éjszaka, mert sorra elrendezte a gyerekeket – kapcsolódik be az édesapa. Anikó összegzését, miszerint nagy öröm, nagy boldogság a három apróság, kiegészíti azzal, hogy nagy kihívás is. Beszédes adat, hogy a család gyarapodása miatt beszerzett hétszemélyes, három ISOFIX-rögzítéssel rendelkező autóval a gyerekek születése utáni első hónapban közel hétezer kilométert tett meg. A három picivel mozogni egy ember számára megoldhatatlan, sőt a napi ellátáshoz is segítség kell. Egyelőre a nagyszülőkre támaszkodnak, de a polgármesteri hivatal szociális osztályának vezetője is ígért segítséget. A tárgyi feltételeket eddig sikerült előteremteni, de a lakhatás kérdése komoly fejtörést okoz Szabolcsnak, aki építészmérnökként dolgozik az atomerőműben. Mint mondja, pokoli lakásárak vannak és nekik nagyobb alapterületű otthonra lesz szükségük amellett, hogy a harmadik emeletről lejjebb kellene költözniük.

Egyelőre egyébként a teraszon levegőznek az apróságok, amit a tavaszias idő lehetővé tesz. A kérdésre, hogy melyikük milyen gyermek, Anikó válaszol. – Gábor hasfájós, nála ez elég nagy probléma. Emiatt elég sokat van kézben. Ha elalszik, nagyon szépen alszik, hason szeret, sőt a nagy ágyon is. A nyakamba szereti fúrni magát, a bőrkontaktus neki a legfontosabb a három baba közül. Sokat mosolyog – sorolja, majd hozzáteszi: mindhárman sokat mosolyognak, nyugodt babák. – Ábel igazi nagyfiú, ő szeret legjobban feküdni, sőt aludni is abban a hintában, amit a kis súlyú és koraszülött babáknak nagyon ajánlanak. Ábel etetése nagyon sok időt igényel, nehezen eszik, sokat bukik. Anna csendes türelmes kicsi lány, mindig kivárja a sorát, ő is nagyon gyorsan eszik, tulajdonképpen szépen felzárkózott a fiúkhoz. Kilenchetesek és mostanra megduplázták a súlyukat, meséli. Azt mondja, mások szerint nagyon egyformák, de szerintük már most különböznek, személyiségük bontakozik. Külsőre Gábor és Anna hasonlítanak egymásra – mondja az édesanya. Férje nevetve fűzi hozzá: – Szerintem pedig Ábel és Anna. Anikó azonnal megtalálja a kompromisszumot: A két fiú különbözik, Anna pedig mindkettejükre hasonlít.

Miközben mi távozni készülünk a szülők ugyanolyan türelemmel tesznek-vesznek a három pici körül. Szabolcs még annyit mond, miután behúztuk magunk mögött az ajtót, vessünk egy pillantást a névtáblára, mert „aranyos”. Az ajtón a Betlehemi név alatt sorakozik az öt keresztnév, két oldalon a szülőké, mintha még ott is óvnák a három apróságot.