Az olvasó ír – Egy délután a Nemzetiben

Olvasónk, a gimnazista Gracza Virág nemrég a Due Médiahálózat jóvoltából a Nemzeti Színházban járt, ott szerzett élményeit osztja meg olvasóinkkal.

December 11-én a Due Médiahálózat jóvoltából ellátogathattam Budapest egyik leggyönyörűbb teátrumába, a Nemzeti Színházba. Mondanom sem kell, az épület mind kívülről, mind belülről magával ragadó atmoszférát teremt a letűnt korok nagy színházi alakjainak szobraival, az antik bútorokkal, a lágy, világos színekkel, és nem utolsósorban a barátságos, segítőkész dolgozókkal. Először egy rövid színházbejárásra invitáltak bennünket. Az első helyszín a nagyszínpad volt, ahol az idegenvezetőnk bemutatta a színház történetét. A nézőtér felett egy hatalmas, szemet gyönyörködtető kristálycsillár lóg, a színpad pedig szintén kiemelkedő méretekkel bír (magamban naivan elképzeltem, hogy én is ezeken a deszkákon játszom el Júliát). Ezután még benéztünk a díszpáholyba, a Gobbi Hilda-színpadra, s annak öltözőjébe. És ennyi. Kicsit csalódottan ültem le egy székre, várva Szabó László kommunikációs igazgatót, hogy meséljen nekünk a színház nemrég elindított magazinjairól, valamint az intézmény facebook-profiljának egyre nagyobb népszerűségéről. Miután kellő tájékoztatást kaptunk arról, hogyan tájékozódjunk, ha tájékozódni akarunk, megérkezett körünkbe Vidnyánszky Attila színházigazgató, illetve Bakos-Kiss Gábor színművész. Elsőként az aznap esti előadás, a Johanna a máglyán című egyfelvonásos misztérium került szóba (melyre szintén meghívást kaptunk a színháztól). Bakos-Kiss Gábor a darab egyik szereplőjeként beszélt a felkészülésről és a műbeli karakteréről. A színdarab rendezője, Vidnyánszky Attila ezután megfogalmazta a szóban forgó darab műfaját, mibenlétét: ez egy úgynevezett „totális színház”. Tehát beszélhetünk operáról, táncszínházról, prózáról és komolyzenei előadásról is egyazon műben, ami igen izgalmas élmény lehet a néző számára. A rendező ezt követően az igazgatói szék elfoglalásával elindított újításokról számolt be, megemlítve például a színház- és közönségtalálkozók fontosságát, és a külföld felé való nyitottság szorgalmazását. Elmondta még, hogy egy közösséget, lelket építő színházat kíván létrehozni történelmi dimenziók megteremtésével, az embert új módon megszólítva, más megoldásokat keresve. A sajtótájékoztató után az utolsó állomás következett, az előadás. Az aulában várakozva szóba elegyedtem egy velem egykorú látogatóval, aki, miután megtudta, hogy paksi vagyok, e mondatot intézte hozzám, bájos mosollyal: „A paksi lány eljön Pestre, megnézni a Nemzetit!”. Nem tudtam, sírjak-e vagy nevessek. Miután magamhoz tértem, beültem a terembe, és végignéztem a darabot. Ezúton is köszönöm, hogy betekintést nyerhettem a színház mindennapi életébe.