Nemzetközi díj az atomerőmű műszaki főszakértőjének
Habár valójában ugyanazzal a dologgal foglalkozik 38 éve, Cserháti András máig nagyon szereti a munkáját. Azt mondja tréfásan, hogy akkor is csinálná, ha nem kapna érte pénzt; hogy kap, az külön öröm. Az igazság persze az, hogy rendkívül sok területen megfordult, csak az alapok nem változtak: az atomenergia mellett kötelezte el magát, s az atomerőműben dolgozik. Az, hogy a középiskolás évek végén a moszkvai energetikai egyetemre jelentkezett, a kalandot jelentette akkor, hiszen valójában a szak elnevezésén túl semmit nem tudott az atomenergiáról, az viszont vonzotta, hogy külföldön tanulhat a Nehézipari Minisztérium ösztöndíjasaként. Ahogy az atomenergiát megismerte, egyre jobban izgatta a dolog. A Szovjetunióban töltött évek alatt több atomerőműben megfordult, amikor hazatért, egyenes út vezetett Paksra, bár előtte a kutatóintézetekben „kicsit körülnézett”. Szekszárdon telepedett le, ahhoz máig hű is maradt. Itt él nyelvtanár feleségével. Két fiuk már felnőtt, egyik Budapesten közgazdász, másik külföldön dolgozik jogászként. Ha Szekszárd, akkor szőlő és bor – vallja az atomerőmű műszaki főszakértője. Ennek megfelelően van is egy kis hobbibirtoka, és készít annyi bort, amit „meginni sok, eladni kevés”.
Hivatására visszatérve Cserháti András elmondta, hogy reaktorfizikusként kezdett, de azóta sok területen dolgozott, háromféle főosztályt vezetett, szép feladatokat kapott. Manapság műszaki főszakértőként dolgozik, ami – mint kifejtette – annyit tesz, hogy túl sok beosztottja ugyan nincs, de a feladat kiemelt. Esetében ez az atomerőmű végleges biztonsági jelentésének rendszeres aktualizálása. Ez nem más, mint az atomerőmű legmagasabb szintű biztonsági dokumentuma, a „kályha”, ahonnan elindulnak, ha bármiféle módosítást terveznek. Ennek mindig tükröznie kell az aktuális műszaki és jogi helyzetet. Szintén hozzá tartozik az időszakos biztonsági felülvizsgálat koordinálása. Erre tízévente kerül sor. A következő 2017-ben esedékes.
Szigorúan vett munkája mellett Cserháti András mindig áldozott időt a szakmai és civil ismeretterjesztésre, több fórumnak elindítója volt.
– Messze nem az én kezdeményezésemre jött létre, de az alapítók között voltam. Az idő szava volt, benne volt a levegőben, hogy egy magára valamit adó országnak rendelkeznie kell egy ilyen civilszervezettel – fogalmaz a Magyar Nukleáris Társaság létrejöttéről. A szervezet vezetőségének máig tagja, ’98 környékén ő készítette el első weblaplapját, 4-5 évig „egyszemélyes mutatványként” működtette. Másik „gyermeke” a Nukleon műszaki tudományos online folyóirat, amelyet azért indított el, mert úgy érezte, hiányzik az a publikációs lehetőség, ahol szakmailag igényes, tudományos cikkeket lehet megjelentetni magyarul. Mostanság a Magyar Nukleáris Társaság Szimpóziumának főszervezőjeként vesz részt az ismeretterjesztésben. Az elmúlt évek, évtizedek során előadások sorát tartotta. A hangot mindenkivel megtalálja, a fiatalokkal talán még az átlagnál jobban is. Ezért a tevékenységért, azaz a fiatal generáció tanításáért, támogatásáért kapta meg első magyarként az Európai Nukleáris Társaság (European Nuclear Society) elismerését, a Jan Runermark-díjat. Nem titkolta, hogy meglepetésként érte az elismerés, amire a FINE (Fiatalok a Nukleáris Energetikáért) jelölte. Azt is elárulta, hogy számára nem ez, hanem a fiatalok visszajelzése a legfontosabb. Ha sikerült felkelteni az érdeklődésüket a nukleáris ágazat, a nukleáris karrier iránt, az bármilyen díjnál nagyobb jutalom.