Kérdőíven térképezik fel a városi igényeket
Új korszakot nyitna a politikai vezetésben a Fidesz paksi szervezete, ezért városi konzultációt indít – ennek első lépése, hogy véleménykérő levélben közvetlenül vonja be az itt élőket városfejlesztési terveinek kidolgozásába. Minden háztartásba eljuttatják kérdőívüket a napokban, hogy feltérképezzék az itt élők véleményét: kilenc kérdés mellett egyéni ötletek megfogalmazására is lehetőség lesz. – A korábbiakhoz képest nyitottabb, lakosság- és vállalkozóbarát vezetésre van szükség – mondta Kozmann György, a Fidesz polgármesterjelöltje csütörtöki sajtótájékoztatóján. Úgy fogalmazott, kevés olyan település van, amely annyi lehetőséggel bírna, mint Paks, ezeket mégsem sikerült maradéktalanul kiaknázni. A Duna-part fejlesztése is hosszú ideje megrekedt, nagyon rövid szakasza használható, ezért Paksnak vissza kell adni a Duna-partot, mondta. Hozzátette, a paksiaknak eddig nem volt beleszólásuk sorsuk alakulásába, ezen változtatni kell. – Eddig egyszemélyes városvezetés zajlott, a frakcióüléseken is több ízben kerekedett vita amiatt, hogy nem minden esetben a lakosság akarata érvényesült – erről már Bordács József, a Fidesz helyi elnöke beszélt. Mint fogalmazott, az elmúlt időszakban komolyan csorbultak a paksi vállalkozói érdekek, ezen is változtatni kívánnak.