Több év szünet után ismét Péger-tárlat

Aki ismeri Péger Józsefet, a paksi „életművészt”, az tudja róla, hogy könnyed és könnyelmű optimizmussal élő, a társadalmi normákkal nemigen törődő, jó kedélyű ember. Legújabb kiállítása helyszínén, a Paksi Képtár Hangárjában most mégis komolyabbik felét vette elő: lezser lenvászon ing és hetyke szalmakalap helyett ezúttal a lényétől számomra kissé idegen zakót viselt. Bohóc létének ellentmondó ünnepélyességgel tekintett körül a csarnokban. A képzőművész több év szünet után jelentkezett újra saját kiállítással. Makó Andrással közösen megnyitott tárlata, a Metamorfózis, címéhez hűen arról mesél, miként nyernek új értelmet a más-más összefüggésben összeállított tárgyak. És mesélnek természetesen a művészről, aki jellemzően alkotásain keresztül közli gondolatait a világgal.

Péger József a legkülönfélébb installációkkal lepte meg a megnyitón összegyűlt népes közönséget: palántanyomtatóval és fejszével szétvert klaviatúrával, versdarálóval, ami a nem kívánt emlékeket is megsemmisíti, vagy a Tüdőszűrő elnevezésűvel, ami saját leletén keresztül emlékezteti a művészt az utóbbi években átélt súlyos betegségeire. De a Hangárban az épület hajdani funkcióját felidézve megjelennek a konzervgyár jó és rossz szellemei is. Ahogy a többi, ez az alkotás is régi emléket idéz. Amint Péger József emlékeztetett, Pakson nincs olyan, aki ne dolgozott volna a konzervgyárban, nyaranta diákként ő is megfordult itt a sterilzáró üzemben vagy a csumázónál. Akik itt dolgoztak, erős nosztalgiát éreznek a hely iránt, szép és jó emlékeket, a fiatalságukat. Ennek állított emléket. A békés válás című installáció pedig finom iróniával kezeli a megbomlott családi kötelékeket. A valóságos ötletzuhatag miatt felsorolni is nehéz lenne, hány hétköznapi elem alkotja a nem mindennapi kompozíciókat. Míg a csarnoknyi tárlat anyaga összeállt, hetekig fúrt-faragott az udvarában Péger József. Maga sem tudja, honnan került elő ennyi tárgy, hiszen galériájában és többszintes lakásában évek óta átláthatatlan káosz uralkodik a felhalmozott sok holmitól. A megannyi használati és dísztárgy még József akkori életéből való, amikor földmérőként a Pécsi Geodéziai és Térképészeti Vállalat alkalmazásában településtérképek készítése céljából járta keresztül-kasul az országot és nem állhatta, hogy haza ne hozzon mindenhonnan valami szuvenírt. Az, hogy polgári hivatását idővel levedlette és a művészlét nyert nagyobb teret az életében, úgy véli, a sors akarata. Már gyermekként is különcnek tartották, és nem tagadja, a mai napig állandóan jár valamin az agya. Alkotásai számos közintézményben és magángyűjtőnél megtalálhatóak, munkáit külföldön, többek között Hollandiában is bemutatta önálló kiállításon. Legújabb tárlata iránt egy svájci művészetkedvelő érdeklődik. Őt azonban ilyesfajta siker már nem csábítja. Kizárólag akkor alkot, ha közlendője van, ha belső kényszere támad arra, hogy ne csak a galériának mutassa meg ki ő, és mit érez. Mint mondja, az elmúlt év megpróbáltatásai sok mindenre megtanították, többek között arra, hogy el kell fogadnia a Jóisten akaratát, de addig, amíg lehet, ellen kell állnia a hívásának.