Pártállástól függetlenül paksi

Egy éve volt az országgyűlési választás, ez alkalomból kerestük meg Hirt Ferencet, a paks–tamási körzet parlamenti képviselőjét és Heringes Anita paksi országgyűlési képviselőt. Ezúttal a Heringes Anitával készült beszélgetést közöljük.

A paksi atomerőmű vezénylőterméről készült fotó díszíti Heringes Anita irodáját az MSZP paksi főhadiszállásán. Ugyanilyen kép lóg budapesti képviselői irodája falán is, hogy emlékeztesse, a parlamentben is ugyanolyan precízséggel kell dolgozni, mint az atomerőműben. A fontosság tekintetében is van hasonlóság, mindkét helyen egy egész ország életét befolyásoló dolgok dőlnek el. Anita azt mondja, ő pártállástól függetlenül paksi, ez sohasem fog megváltozni, ő mindig a paksi emberek, az atomerőmű érdekeit fogja képviselni. Csupán 31 esztendős lesz, az MSZP-frakcióban a legfiatalabb, a parlamentben talán az ötödik. Ennek ellenére komoly politikusi múltja van, 22 évesen már önkormányzati képviselőjelölt, az MSZP paksi és megyei elnökségének tagja volt, 2012-ben az MSZP Paksi Szervezetének elnökévé választották. Már általános iskolásként is szervezkedett, igyekezett mások érdekeiért kiállni. – Oroszlán vagyok, ez belülről jön – magyarázza. Hogy miért a baloldalon? Mielőtt első ízben élhetett szavazójogával, édesapja elvitte minden párt Pakson tartott nagygyűlésére a MIÉP-től a KDNP-ig, hogy maga dönthesse el, mit szeretne. A végén ő azt mondta: MSZP, édesapja meg azt, hogy ő ezt tiszteletben tartja. Akkor Szegeden volt egyetemista, ahol látta Ujhelyi István és Botka László törekvéseit, eredményeit. A politizálást az ottani ifjúsági szervezetben kezdte, haza Faller Dezső hívására érkezett. Ugyanakkor kapott munkát a párt ifjúsági szervezetének országos irodájában. Bár Paks, Szeged, Budapest között ingázott, nagyon lelkes volt, ami egyébként mostanra sem változott. – Azt szoktam mondani, hogy az autómban lakom – fűzi hozzá nevetve. A képviselői munkát imádja – ez volt az álma, 2006-ban a párt által szervezett kommunikációs felkészítő tréningen azt mondta, hogy ha egyszer igazán „nagy lesz”, szeretne országgyűlési képviselő lenni. – Nagy szerencse és sok ember segítsége kellett ahhoz, hogy ott ülhetek a képviselői székben – fogalmaz, majd minden kérkedés nélkül hozzáfűzi: és az a munka, amit az elmúlt nyolc évben letett az asztalra. Szeretné megszolgálni a bizalmat, hosszú távra tervez. – Én tényleg tenni akarok – mondja a kérdésre, hogy miért vágyott oda. Elszomorítja, hogy a képviselők többsége nem figyel, olvas, beszélget, hovatovább kiabál, miközben mások felszólalnak. Szerinte egyetlen képviselőnek sem lenne szabad elfelejtenie, hogy mire vállalkozott, s, hogy ő van a választókért, nem fordítva. Úgy véli, lelkiismeretesség, rengeteg alázat kell a képviselői munkához. Amit a szűk egy év alatt, amióta maga is képviselő, megtanult, hogy az embereket nem szabad hitegetni. Meg kell mondani, hogy mindent elkövet, de nem biztos, hogy sikerrel jár. Egyébiránt kifejezetten optimista, úgy érzi: ha olyan kérdést feszeget, ahol szembeszökő az igazságtalanság, igenis lehet eredményt elérni. Neki három ízben is sikerült. Először az iskolai papírgyűjtés korlátozása miatt emelt szót, majd a parlagfű-mentesítésre szánt, de másra elköltött pénz miatt, harmadízben az MVM-es dolgozók cafetéria-problémája kapcsán. Mindháromszor eredménnyel járt. Igaz, nem adták könnyen, némelyik témában négy-öt alkalommal is felszólalt. Azt tervezi, hogy ez nem is fog változni. – Pakssal kapcsolatban mindig ki fogok állni, hogy vegyék észre, ez nem játékszer. Régen az atomerőművel kapcsolatban nem volt divat, hogy a politika átszője a rendszert. Vissza kell hozni, hogy a szakmaiságot ne írhassa felül semmi – hangsúlyozza. Azt mondja, ma a kormányban nem lát senkit, aki igazán ért az energetikához, ami az évszázad beruházása mellett nem megengedhető. Ő maga nagyon igyekszik a témában – és minden egyéb kérdésben, amiben megszólal – a lehető legtöbbet tanulni, megtudni, hiszen elszomorítónak tartja, hogy sokan úgy alkotnak véleményt, hogy még a fogalmakkal sincsenek tisztában.

– Köszönünk egymásnak – reagál a a kérdésre, van-e kapcsolata Hirt Ferenccel. A választókerület érdekében jobb lenne beszélni – teszi hozzá, de – bár sértődöttség nincs már benne – úgy gondolja, képviselőtársának kellene felé gesztust tennie, nemcsak azért, mert ő nő, hanem azért, mert egy parlamenti felszólalásban sértően fogalmazott. – Paks érdekében szólaltam fel az egyetlen paksi képviselőként. Hirt úr reakciója az volt, hogy ő a paksi képviselő és – mint azt a választás is mutatta – engem ebben a városban nem szeretnek. Erre nem számítottam. Azt vártam volna, hogy erősítse meg: Pakson valóban az a fontos, hogy ne a politika, hanem a szakmaiság döntsön – idézi fel hozzátéve, ha valaminek, akkor a személyeskedésnek, a magánéletnek nincs helye a parlamentben.

Annak ellenére, hogy ellenzékiként, nőként, fiatalként – saját megfogalmazása szerint – halmozottan hátrányos helyzetű politikus, egyre többek figyelmét kivívta. Vehemensen beleáll minden kérdésbe, ha igazságtalanságot érez.

Mivel ’84-ben született, a világról alkotott komolyabb gondolatai a rendszerváltás után születtek, neki természetes a demokrácia. Rossz látni – mondja –, hogy ez leépül, korlátozzák akár abban, hogy vasárnap vásároljon. Ennek ellenére nem látja olyan elkeserítőnek a helyzetet, születtek kisebb-nagyobb sikerek a baloldalon. Pakson viszont véleménye szerint van miért küzdeni. A városért, az erőműért, illetve azért, hogy a bővítés során ne szoruljon háttérbe a város, a térség.

Nem zavarja, hogy a politikushivatásnak nincs túl nagy presztízse. Tudja, hogy ha valakit a politikusokról kérdeznek, az minden sztereotípiát elmond, de ő abban bízik, ha azt kérdezik Pakson, hogy a Heringes Anita milyen politikus, akkor egészen mást mondanak.

– Egy átlagos, háromgyerekes család harmadik gyereke vagyok, aki, remélem, ugyanolyan, mint volt. Édesanyám volna az első, aki visszarángatna, ha megváltoznék – szögezi le. Hozzáfűzi, ha hazajön, nem politikus akar lenni, hanem az a paksi lány, aki tudja az itt élők érdekeit képviselni Budapesten.