Kosborlesen a paksi határban

Habár az Ürgemező hivatalosan csak az M6-os felett átívelő híd után kezdődik, a környék növény- és állatvilágának bemutatására felkért kísérőnk már jóval előbb, a faháznál elárasztott minket információval. – Nézzétek, nyílik az akác. Tudtátok, hogy gyógynövény? Akinek sok a gyomorsava, refluxos, annak ez kifejezetten hasznos – sorolta Sáfrány Szilvia. Természetegesen abban is naprakész, hogy melyik gyógynövényt hogyan, miként kell elkészíteni, melyiket kell és lehet forrázni. Éles rikoltás szakítja meg a beszélgetést, mire Szilvia megjegyzi, a természet csúnyán elbánt az egyébként káprázatosan szép pávával, amikor ilyen hanggal áldotta meg. A páva egy aranyfácán társaságában a kerítés mögött bontogatja ékes faroktollazatát, de útikalauzunk már újabb kincsekre figyel. Mint meséli, a harkály az idősebb fák törzsébe vájja odúját. Minden évben újat, az előzőt pedig más madarak vesznek birtokba. Mivel egyre kevesebb az erre alkalmas fa, szükség van a mesterséges odúkra, amelyeknek se szeri, se száma a fakocsma körül. – Ez egy madárparadicsom, a tulajdonos a télen 130 kiló napraforgót tett ki az etetőkbe – meséli Szilvi, miközben felhívja figyelmünket az egyszerű virágalátétből kialakított fürdetőkre, ami szavai szerint a madárbarát kert alapja. A kis szárnyasok koncertje kíséretében kutakodunk fán, bokron, fűben fészek után. Találunk is egyet. Erdei pintyé, benne vannak a tojások is. A madarak mellett a mókusok is állandó lakói a takaros „kertnek”, a fák ágaira tűzött almán ők osztozkodnak a rigókkal, amelyek szintén szeretik az efféle lágy eledeleket.

Miközben az Ürgemező felé haladva hol egy kökény, hol egy galagonyabokorra bukkan, csalánra, turbolyára mutat rá, s beszél arról, hogy a gyógynövények nagyon sok esetben természetes színezőanyagok is, azt is megtudjuk, hogy „gyüttment”, a férje oldalán került Paksra. A természethez való vonzódása akkor kezdődött, amikor Törökbálinton dolgozott óvónőként, de Pakson teljesedett ki. Szerinte, április-májusban mutatja legszebb arcát az Ürgemező, akkor a legszínesebb, de mindettől függetlenül az év minden szakában szép. Van egy nagy előnye, ami egyben hátrány is: túl közel van a városhoz. Így sokan kijárnak, s láthatják, hogy itt milyen értékek vannak, de ezzel együtt óvatlanságukkal sok kárt okoznak. Bár hivatalosan csupán három út van, széltében, hosszában keréknyomok szelik át a mezőt. Ez azért gond, mert ahol felszaggatják az összefüggő talajtakarót, a legigénytelenebb, agresszíven terjedő fajok nyernek teret, így a vaddohány, a bálványfa, az aranyvessző. Ahhoz, hogy valaki tudja az elvárt viselkedést, olvasni sem kell tudni, a tájékoztató tábla piktogramjai egyértelműek.

Örömmel állapítjuk meg, hogy az árvalányhaj is elkezdett „himbálódzni”, arrébb egy feltűnőnek nem mondható ökörfarkkórót is lencsevégre kapunk. Kirándulásunkat abban a tudatban időzítettük, hogy ugyanezt tegyük egy Ürgemezőn honos orchideafajtával, a kosborral. A lábunk alá nézve, immár csatárláncban keressük az ominózus virágot.

Ha azt nem is, néhány szál bárány pirosítót sikerül felfedeznünk. Az előző esti eső után hátramaradt vízcseppek kifejezetten „jól állnak” a növénynek, ami gyökerében hordja azt a festőanyagot, amivel régen a lányok az ajkukat pirosították, likőröket színeztek vele, és ahogy a neve is mutatja, bárányokat jelöltek vele. Kitartásunkat siker koronázza, két szál bíborszínű kosbort sikerül felfedeznünk a fűben. Láttukra megállapítjuk, hogy a környék szépségeinek felfedezésére irányuló túráinknál egy dolgot tekintve biztosan következetesek vagyunk: mindig sikerül lemaradnunk arról, amikor legszebb pompájukban láthatóak a virágok. Hamar megvigasztalódunk a levélről levélre szálló lepkéket, majd egy beszédes nevű tövisszúró gébicset figyelve.

Hazafelé még egy sor hasznos dolgot megtudunk az állatokról, növényekről. Egyebek között azt, hogy amelyik növény nevében eb, vagy farkas van, az mérgező. Aztán azt, hogy még a tyúkhúrnak is egy sor gyógyhatása van. Egy szél által kitépett árvalányhaj szál okán arról is tudomást szerzünk, hogy valójában az egy igen elmés szerkezet, aminek van egy „repítőkészüléke”, amely a mag terjedését segíti elő. A hegyes csúcsú mag földre hullva szinte „betekeredik” a talajba. Ez tökéletes a növény szaporodása szempontjából, de makacs ragaszkodása állatok bundájába, kiránduló nadrágjába akadva bosszúságot okozhat. A természet egy hasonlóan leleményes találmánya a bogáncs, ami „tapadócsápjai” segítségével utazik az állatok, emberekre ragadva. Ezt ezúttal nekünk sikerült elkerülnünk, de egy leleményes feltalálónak nagyjából száz esztendeje nem. Szerencsére, hiszen ennek köszönhetően született meg a tépőzár.