Két keréken járták be Magyarországot
Keresztül-kasul bejárták kerékpárral az országot, voltak annak legalacsonyabb és legmagasabb pontján, sőt a közepén is. Megnéztek egy sor klasszikus – mondhatni evidens – látnivalót és rengeteg olyat, ami nem szerepel a prospektusok címlapján. Az Atomerőmű Sportegyesület Természetjáró Szakosztály megyejáró kerékpáros sorozata Bács-Kiskun megye abszolválásával a végére ért. Gergely László, aki kezdetektől a szervezője, még nem tudja, hogyan tovább, de túra lesz, az biztos.
A szakosztály akkori vezetője, Nagy István kérésére 1997-ben szervezte az első kerékpártúrát Gergely László, aki 31 éve az atomerőmű munkatársa, jelenleg főosztályvezetője. A választás azért esett rá, mert néhány évig biciklivel járt dolgozni. Korábban a szakosztály csak bakancsos gyalogtúrákat kínált tagjainak.
Az újabb lehetőségre vevő volt a tagság, az első útra, ami Zala megyébe vezetett, több mint harmincan jelentkeztek, több család is gyerekestől. A következő évben a vezetőség részéről nem volt határozott felkérés, Gergely László nem szervezett utat, de a résztvevők unszolására egy év múlva megint felkerekedtek, akkor Vas megyében, a következőben Somogyban túráztak. –Mire észbe kaptam, azt vettem észre, hogy hat-nyolc megyén túl vagyunk, ezt már nem illik abba hagyni – fogalmazott a túravezető, aki nagy körültekintéssel fogott hozzá minden évben az útvonal kijelölésének. Igyekezett olyan látnivalókat is felfűzni az útra, ahol a résztvevők korábban nem jártak. Ez – miután a többség szerencsére sokfelé megfordult itthon is, külföldön is – nem egyszerű feladat, éppen ezért őszinte örömet jelentett minden alkalommal, ha visszaigazolták, hogy jó döntés volt. Megfordultak Tolnai Klári szülőházában, látták a világ legmagasabb Mária-szobrát és átkeltek Visegrád és Nagymaros között a Dunán, alagúton.
Minden megyét sorra jártak egyet, Tolnát kivéve. Ennek oka az, hogy itt már rengeteget bicikliztek egyrészt az egy- és kétnapos túrákon, másrészt amikor Baranyából, Somogyból, Fejér megyéből jöttek haza, takarékossági okokból hazáig tekertek, nem autóval szállították a kerékpárokat. Kisebb-nagyobb technikai problémák előfordultak, az is megesett, hogy valaki felborult és lehorzsolta a karját, de törés, komolyabb baleset nélkül tették meg a nyolcezer kilométert. Ennyire rúg ugyanis a tizennyolc túra.
Az adott megye földrajzi adottságaitól, a távolságtól függően 350-520 km-t tekertek egy-egy hét alatt, legtöbbet Szabolcsban 523 km-t, de az nyolcnapos volt, most Bács-Kiskunban pedig 448 km-t. Gergely László minden túráról statisztikát vezet, sőt egy hónappal a hazaérkezés után mindenkit meg is ajándékoz az úgynevezett fényképnéző találkozón. A csomagba belekerül a megtett utat magába foglaló térkép is, illet a vetélkedő kérdései a jó válaszokkal. A túrázók ugyanis – úgy tíz éve –versengenek is. A látottakra, hallottakra vonatkozó kérdésekre kell válaszolniuk. Bár – ahogy szokták mondani – nem vérre menő a harc, mindenki nagy elánnal vesz részt benne. Idén nagy csatában a hölgyek csapata nyert, így ők kapták meg a megyei mindentudók vándorkupáját – merthogy ilyen is van.
Bács-Kiskun megyével, amit idén jártak be, véget ért a majd’ húszéves sorozat. Folytatás biztosan lesz, de azt még Gergely László sem tudja pontosan, hogy hogyan. Talán egy szomszédos országot vesznek célba, vagy a Balatont, de – ismervén a túravezető igényességét – a tavat nem szokványos módon kerülik meg, beiktatnak egy-két kitérőt és különleges látnivalót.