Gyógyulni vágynak az anonim alkoholisták

Ez nem klub, ide nem beszélgetni, hanem gyógyulni jönnek az emberek, szögezte le Dorottya, amikor az Anonim Alkoholisták (A.A.) önsegélyező csoportját – szándékaim ellenére – bagatellizáltam a klub szóval. Aktuális foglalkozásuk előtt fél órával találkoztam Dorottyával. Az összejövetelre nem ülhettem be, hiszen nem mindenki vállalja szívesen a nyilvánosságot, de a paksi csoport egyik alapító tagja leült velem, hogy elmesélje saját történetét és bevezessen az A. A. működésébe. Saját megfogalmazásuk szerint az Anonim Alkoholisták olyan férfiak és nők közössége, akik megosztják egymással tapasztalataikat és erejüket, hogy megoldhassák közös problémájukat és segíthessenek másoknak felépülni az alkoholizmusból. Elsődleges céljuk józannak maradni és segíteni más alkoholisták józanodását. A tagság egyetlen feltétele az ivással való felhagyás vágya.

– Ez bagatellnek tűnhet, hiszen az egész itt kezdődik, de egy alkoholista számára az egyik legnehezebb belátni, hogy nem szabad innia – mondja Dorottya. Az egész azon múlik, hogy nyitottak vagyunk-e a probléma megoldása érdekében külső segítséget elfogadni. Ugyanis az alkoholista kizárólag önmagára, saját erejére már kevéssé számíthat. Az ego feladásáról van itt szó, mondja beszélgetőpartnerem, aki rendkívül higgadtan néz szembe múltja szomorú szeletével. Több évnyi ivás után ’99-ben fordult orvoshoz és a véletlennek köszönhetően, bár ő abban nem hisz, ismerkedett meg azzal a 12 lépéses programmal, aminek köszönhetően kigyógyult szenvedélybetegségéből. Dorottya komolyabb problémái az itallal a főiskola után kezdődtek. Fiatalon még csak szórakozásból, a gátlások oldására és a beilleszkedés miatt fogyasztott alkoholt, felnőttként azonban mélyrepülés következett: hajtotta a megfelelési kényszer, azt hitte, hogy tökéletes anyának, tökéletes feleségnek és tökéletes munkatársnak kell lennie. Ahhoz, hogy ez három gyerek mellett működjön, külső segítség kellett, és ez az alkohol volt. Ez volt az ő élénkítőszere, ami növelte a teljesítményt, csökkentette a fáradtságot – egy ideig. ’98-ban egy időre, műtét miatt abbahagyta az italozást, de szilveszterkor megivott egy unikumot és arra ébredt, hogy egy hang azt súgja, keljen fel, mert megfagy. Felült és kereste a többieket, de nem volt körülötte senki. Kiderült, hogy az egész baráti társaság órák óta keresi, de ő egy takaróval, szilveszteri ruhában az autó alá bújt, hogy ne lássa senki. – Olyan mélypontra jutottam, hogy elfogadóvá váltam, beláttam saját helyzetem súlyosságát és megkaptam azt a kegyelmet, hogy előbb eszméltem fel, minthogy belepusztuljak – meséli higgadtan. Az első A.A. csoportba még Pécsre, majd Szekszárdra kezdett járni. Kezelőorvosa már az első alkalommal egy önsegítő csoport felé irányította, ahol éppen azt a 12 lépéses programot alkalmazták, ami számára is segített a gyógyulásban. Ez, ha az ember lépésről lépésre betartja, Dorottya szerint biztos recept. ’39-ben Ohióban egy ügyvéd és egy orvos dolgozta ki, akik a világ első A.A. csoportját is megalakították. Nincs benne semmi rendkívüli, csupán éppen azokat az irányelveket fogalmazza meg, amelyek egy alkoholistát végigvezetnek azon a személyiségváltozáson, ami gyógyszerek nélkül is a józanodás felé segíti. Hozzátette: a szenvedélybetegségből teljesen kigyógyulni nem lehet, de a józanodásban bárkit szívesen segítenek.

Dorottya harmadmagával 2012 februárjában hozta létre a helyi önsegítő csoportot. Azóta változó létszámmal tartják a foglalkozásokat minden szerdán 4 és 5 óra között immár nem a kulturális központban, hanem a Kereszt utcai ellátóházban. Dorottya azt mondja, itt mindenki megértő társakra talál, akik ugyanazokon a megpróbáltatásokon mentek keresztül és lassan saját maguk tapasztalati szakembereivé váltak. A csoportba nem csupán helyiek látogatnak el, van olyan dalmandi sofőr, akit ha erre visz az útja, betér a foglalkozásra. (Az A.A.-val kapcsolatban a 30/394-6440-es számon kérhető további információ.)

Erdélyi Gabriella, a Kábítószer Egyeztető Fórum koordinátora azt mondja, hiánypótló ez a kezdeményezés, mivel a szenvedélybetegek közösségi ellátásának nincs intézményesített háttere, a rehabilitációs otthonok Pakstól távol vannak, a környék intézményeinek kapacitásai pedig korlátozottak. Ezért a szenvedélybetegeknek ez egy igazi mentőöv, de amennyiben az erőműbővítéssel a lakosság is gyarapodik, hosszú távon is foglalkozni kell a kérdéssel.