Hálás, hogy gyökeret verhet

– A hivatalt leteszem, de a Luther-kabátot sosem. A papi hivatás, a hitbeli döntés nem határozott időre, hanem egy életre szól – mondta Szabó Vilmos Béla lelkész, aki július 30-án átadta esperesi hivatalát, nyugdíjba vonult. – Hosszasan vívódtam azon, hogyan foglalhatnám össze a Pakson eltöltött húsz évet és tulajdonképpen a lelkészi szolgálatról, az egyházi életről való felfogásomat – mondta még az augusztus másodikai, hálaadó istentiszteletét megelőző beszélgetésünkkor. A cikk megírásakor hasonlóan nehezen találtam a szavakat, pedig nekem nem egy gyülekezettől, és hivatalomat letéve nem a Tolna-Baranyai Evangélikus Egyházmegyétől kellett elköszönnöm. Csupán tőle. Szívszorongásom kissé érthetetlen is tekintve, hogy a paksi lelkész arcán nyomát sem láttam ilyesminek. – Kegyelmi ajándék, hogy megérhettem ezt, és bár érzek némi torokszorulást, úgy gondolom, kinyílt egy új ajtó, egy új életszakasz lehetősége, amit szabad lélekkel, várakozással élek meg. Hálával gondolok az eddigi időszakra, úgy érzem Pakson kiteljesedett a szolgálatom és nyereségként élem meg mindazt, amit ebben a városban kaptam. A papi hivatásnak nem sajátja, hogy a lelkésznek gyökerei lehessenek, ezért ritka adomány, hogy én és a családom végleg lehorgonyozhatunk.

A lelkészcsaládba született paksi esperes 1977-es beiktatása óta öt gyülekezetben szolgált. Segédlelkészként a kerta-veszprémgalsai szórványgülekezetben kezdett, majd ’79-ben a bakonytamási-bakonyszentlászlói gyülekezet megválasztotta parókus lelkésznek. Itteni szolgálati ideje alatt Zircen közös protestáns templomot épített, éveken át helyettesítő szolgálatot végzett. 1985-ben a hartai gyülekezet lelkésze lett, ahol a német gyökerű közösségben első alkalommal szervezte meg a magyarországi német ajkú evangélikus gyülekezetek országos találkozóját. Ugyanitt, hagyományteremtő módon megszervezte az országos sportnapot, ennek keretében jött létre az Evangélikus lelkészek országos erőnléti bajnoksága. ’95-ben került a paksi gyülekezethez. Itt két ízben, ’97-ben és 2007-ben is megszervezte az országos evangélikus találkozót. A két országos találkozó között a Déli Egyházkerület missziói napjának is Paks adott otthont.

Szabó Vilmos munkássága során az Országos Presbitérium tagjaként volt országos jegyző, majd zsinati tag, az országos jelölőbizottság tagja, 2006-tól a Tolna-Baranyai Evangélikus Egyházmegye esperese. Pakson a helyi választási bizottság elnöke volt. Munkásságának elismeréséül a város önkormányzata Pro Urbe emlékéremben részesítette. Nyugdíjba vonulását követően feleségével, Pintér Lillával Balatonalmádiba költöznek, ennek ellenére nem szakad meg kapcsolata Pakssal, naptára már most tele van meghívásokkal, várják vissza keresztelőkre, esküvőkre. Októberben a felvidéki Szárazdon abba a magyar gyülekezetbe is várják vendégszolgálatra templomuk felszentelésének 130. évfordulójára, ahol édesapja volt 70 évvel ezelőtt az utolsó megválasztott magyar lelkész. Lelkészcsalád gyermekeként és a papi hívatást választva nem élvezhette az állandóság örömét, ezért hálával tartozik, hogy ősz fejjel megérte a választás szabadságát, azt, hogy megtalálhatták végső, saját otthonukat. Mindezért, és a közösségtől kapott szeretetért is hálát adott utolsó istentiszteletén. Egy búcsúzó vendég, a lelkész régi, hartai jó barátja úgy fogalmazott, vannak emberek, akiknek a létezésétől szebb ez a világ, és Szabó Vilmos Béla ilyen. Én azt mondom, szebb volt Paks attól, hogy családjával itt éltek.