Nem ítélkezni, segíteni ment a röszkei migránstáborba

Hívták, tehát ment. Segíteni, ha kellett sátrat állítani, sebet kötözni. Főként az orvosok keze alá dolgozott Bana János, ahogy tette ezt korábban Indiában, Pakisztánban, Indonéziában. Ezeken a helyszíneken földrengést követően igyekeztek emberibb viszonyokat teremteni. A helyzet, ami most fogadta, hasonló volt a gyűjtőpont egy négyzetkilométerén: legalábbis, ami a higiénés körülményeket illeti: az emberek szinte egymás hegyén-hátán, minden tele szeméttel, ürülékkel. Az atomerőmű balesetelhárítási vezetője, Paks önkormányzati képviselője ezúttal Röszkén, a gyűjtőponton teljesített önkéntes szolgálatot. Azok a szintén önkéntesek hívták most is, akikkel a katasztrófahelyzetekben siettek mások segítségére. Mint mesélte a tizenkét órás szolgálat során öt perc pihenőt engedtek meg maguknak, egyébként az arra rászorulókat látták el. Sok a légúti megbetegedés, akad rüh és tetőatka, de gyakori a lábsérülés a sok gyaloglás miatt.

A helyzet nem fekete vagy fehér, és összességében nehezen ítélhető meg objektíven, foglalta össze tapasztalatait hozzátéve, hogy a véleményalkotás azoknál, akik nem jártak ott, nagyban függ attól, hogy milyen képet látnak az eseményekről. Ha egy gyereket magához szorító, síró asszonyt, akkor mindenki együtt érző, szánakozó, ha öklét rázó, üvöltő férfit, vagy éppen csúcs okostelefonnal fotózkodó fiatalembert, akkor elutasító. Bana János azt mondja, az adott szituációban segíteni kell nekik étellel, ha kell gyógyszerrel, de ez a mértékű bevándorlás tarthatatlan, meg kell állítani. Elsősorban azzal, hogy hazájukban élhető, nyugodt körülményeket teremtenek számukra. Tapasztalatai egybecsengenek a médiában látottakkal: a bevándorlóknak nincsenek papírjaik, mindannyian azt mondják, hogy szírek és a háború elöl mentik a családjukat. János nem találkozott durva, fenyegető magatartással, az orvosi és egyéb ellátásárért, hálásak, a családjukat, gyerekeiket féltik. Maradni nem akarnak, mindenki Németországba tart. Az ellátásuk szervezettségén, pestiesen szólva volna mit javítani, mert vannak szinte orvosi ellátás nélküli táborhelyek, másutt pedig tíz doktor is van, ki helyből, ki Ausztriából, de akadt Amerikából érkezett orvos is. A szemétgyűjtéssel pedig – úgy tűnt – senki nem foglalkozik: nincs konténer, de az sincs, aki az egészet koordinálná, derül ki a beszámolóból. Bana János azt mondja, aki önkéntesként segíteni akar, mindenképpen keressen meg egy segélyszervezetet – ők például a Karitasszal dolgoztak együtt, de a rendőrség engedélyét is be kell szerezni.

– Nincsenek olyan illúzióim, hogy megoldja a helyzetet a határ lezárása. Más utat fognak keresni, de nem lehet őket megállítani – fogalmazott. Az okot pedig, hogy miért indultak el tömegével éppen most, talán már soha senki nem tudja megfejteni, tette hozzá.