Abby már Paksról is blogol

Abby Tardiff a nyáron érkezett Paksra, az ASE kosárlabdacsapatát erősítő Troy Barnies menyasszonya. A szabadúszó internetes újságíró, több blog szerkesztője, pár hete már paksi élményeit is megosztja a világhálón.

– Azt kaptad eddig Magyarországtól, Pakstól amit vártál?

– Sokkal jobb, mint képzeltem. Azt gondoltam, egész nap otthon fogunk ülni, nem tudunk majd mit csinálni, ehhez képest sokat kirándulunk, nagyon élvezem felfedezni ezt az országot, a várost.

– Milyen egy átlagos nap Pakson? Ha Troy éppen edzésen van, akkor mivel foglakozol?

– Minden napom elég egyforma. A közös ébredést követően Troy edzésre megy, ilyenkor én is konditerembe indulok. Ezt követően ebédet készítek, majd írok, ugyanis szabadúszó online újságíró vagyok. A fiúk délutáni tréningje időpontjában pedig itthon végzek különböző erősítő gyakorlatokat. Este megpróbálom megfőzni a világ legjobb vacsoráját, ami nem mindig sikerül, de becsülettel próbálkozom. A recepteket az internetről nézem, este pedig együtt tévézünk, filmet nézünk.

– Milyennek ismerted meg a magyar embereket?

– Budapesten már háromszor voltunk, gyönyörű város, nagyon szeretem. Paksot sem ismerjük még teljesen, de a környéket már felfedeztük. Tetszik, hogy nagyon kedvesek az emberek, viszont az furcsa, hogy mindenki köszön mindenkinek: amikor az edzőteremben üdvözölnek, mindig meglepődöm, aztán persze azonnal visszaköszönök. Negatív tapasztalatom még nem volt, úgy érzem, mintha máris része lennénk a közösségnek. Különösen azóta, hogy a blogomat is innen írom, és sokan olvassák.

– Közös döntés volt-e a magyar szerződés elfogadása?

– Ez Troy döntése volt, a karrierjébe nem szólok bele. Az ajánlat az ügynökén keresztül érkezett hozzánk. Annyit tudtunk, hogy az Atomerőmű Sportegyesület Magyarországon komoly tradíciókkal rendelkező klub. Sajnáljuk, hogy idén nem indult a Paks nemzetközi kupában, mert tavaly a Ventspils az Európa Kupában is szerepelt (a kontinens második legerősebb sorozata – a szerk.), ennek ellenére a párom úgy gondolta, hogy ebben a szezonban olyan csapatba igazol, amely a bajnoki címért küzd.

– Milyen gyakran olvashatunk írást tőled a blogon?

– Hetente-kéthetente tervezek egy-egy írást, de nem akarok túl sűrűn jelentkezni. Ez attól is függ, hogy történik-e olyan fontos dolog az életemben, amit érdemes veletek megosztanom. Alapvetően a saját életünkről írok, valamint profi kosárlabdázókról, akik közül kettő Európában játszik, és most már paksi élményeimről is.

– Barátságok szövődtek már? A kosaras családok összetartóak?

– A kosarasfeleségek nagyon aranyosak, sokat vagyunk együtt. Ha a fiúk vidéken játszanak, mi is összejövünk, és egy jófajta bor mellett beszélgetünk, de hazai bajnoki után is együtt értékeljük a mérkőzéseket. Will Tamás (szintén az ASE játékosa – a szerk.) barátnője pedig a manikűrösöm.

– Mi az, ami tetszik Pakson, és mi az, ami hiányzik?

– Egy mozi nagyon hiányzik. A filmnézés az egyik kedvenc időtöltésem. Mi is egy amerikai kisvárosból jöttünk. A árucikkek ugyan mások, mint otthon, de alapvetően nagy különbség nincs a két település között, és az élet sem sokban különbözik, ezért jól kezelem az új helyzetet. Már csak egy jó, angolul is beszélő fodrász kellene.

– Honvágy?

– Nincs! Karácsonykor lesz némi szünet a bajnokságban, de nem megyünk haza Amerikába, hanem Európában maradunk és itt töltjük az ünnepeket.

– Mit szólsz a Szolnok elleni meccshez?

– Teljesen ledöbbentem attól a mérkőzéstől. A végére elment a hangom, kis híján belehaltam. A közönség viselkedése nagyon tetszik, ők a legfantasztikusabb szurkolók, akiket valaha láttam. Párom korábbi állomáshelyén, a lettországi Ventspilsben a drukkerek néha egyet-kettőt tapsoltak a meccseken, de ennyire nem éltek együtt a játékkal, mint itt. Ott furcsán néztek rám, hogy miért sikítozom, de Pakson nyugodtan beleélhetem magamat a mérkőzésbe, ezt nagyon élvezem.