Lemezt ad ki a fesztiválgyőztes Pagony

Minden rendben – énekelte Wel­ler Fruzsina és Kerner Péter néhány hete a XVIII. Amatőr Pop-Rock-Jazz Fesztiválon. Pedig akkor még nem is sejtették, hogy mennyire rendben van: néhány perccel és két újabb saját szerzeménnyel később ott álltak a könnyűzene hazai kiválóságainak dicséretözönét hallgatva. A paksi Pagonyt üdítő kivételként emlegetették kreativitása, újszerűsége miatt. A zsűri minden tagja pozitívan értékelte a formációt, amely a műfajok ötvözése mellett a férfi és női énekhang erős kontrasztját is jól használja. Az ítészek nem beszéltek a levegőbe, a fődíjat a Pagonynak ítélték. A Kerner Péter, Magyar Zoltán, Kriszt Antal, Tar Sándor, Édl Péter – ő hiányzott a fesztiválról –, valamint Weller Fruzsina alkotta együttes a fesztivál ifjúsági zsűrijének különdíját is elnyerte, sőt: Fruzsina a közönségdíjat is kiérdemelte.

Semmi sem történt – mondta Kerner Péter arra reagálva, hogy sikerült-e már felocsúdniuk a fesztivál óta. A Pagony frontembere minderről a 70-es bokszban, azaz a lakótelep melletti garázssor 70-es garázsában beszélt. Itt találkoznak a pagonyosok, ha tehetik, hetente kétszer. Miután sikerül Kriszt Antalt meggyőzni, kapunk néhány dobszómentes percet. Peti sietve leszögezi, hogy a hírekkel ellentétben ők csupán néhány hónapja zenélnek együtt. Ahogy a Csengey színpadán is elmondta, ránézésre is látszik, hogy nagyon különböző zenei műfajokból érkeznek, a dobos Kriszt Antal és a basszusgitáros Tar Sándor, azaz Taci a metálos vonalat, Magyar Zoli gitáros a bluest, a rock and rollt képviseli, Fruzsina kórusokban énekelt, s míg a többiek Black Sabbathon, Pink Floydon, esetleg Omegán nőttek fel, addig náluk elsősorban keresztény zene szólt. Éppen ezért ki kellett lépnie a „komfortzónájából”, ami viszont nem esett nehezére, egyrészt, mert – ahogy mondta – ő mindig is kicsit csodabogár volt, másrészt miután meghallgatta Peti szövegeit, azonosulni tudott velük.

– Láttam, hogy tehetséges – tette hozzá. Szülei, miután meghallgatták egy koncertjüket, szintén „áldásukat adták”, mondván: látszik, hogy a szerző lelke is benne van a dalokban. A mindig renitens Anti hozzáteszi, Petivel tartottak tőle, hogy a báránylelkű lányka nem találja majd helyét a farkasok között. Amellett, hogy zenei ízlésben nem egyeznek, eltérnek egymástól korban, stílusban is, de mé­gis megtalálják a közös nevezőt. Ez Kerner Péter és Magyar Zoltán esetében, mint mesélik, egy pillanat alatt megvolt, egy találkozás, beszélgetés nyomán eldöntötték, hogy nekik együtt kell zenélniük.

– Kétéves koromtól zenélni akarok – veszi át a szót ismét Anti, aki, ha már kezében a dobverő, nem rest használni: meg-megajándékoz minket egy-egy szólóval. A kisgyermekkorban szőtt álom viszonylag későn vált valóra, 23 évesen ült le először a dobok mögé.

– Előtte a zeneiskolában klarinéton játszottam – árulja el. Peti meglepve kérdez vissza. – Komolyan? Én is – feleli. Taci, mint meséli, beleszületett a zeneszeretetbe. – Apu rockzenén nevelt fel – jegyzi meg. Édesapja akusztikus gitárja volt az első, amin játszott.

A Pagony szinte kizárólag saját szerzeményeket játszik, mostanáig tizenhat daluk készült el. A szövegeket Peti írja, a zenét is nagyobbrészt, a többit társai teszik hozzá. – Többnyire depresszív szövegek, amit nem tudok megmagyarázni – mondja. Fruzsi hozzáfűzi, hogy dalaiban rendkívül sok a metafora.
A fesztiválra visszatérve, s immár komolyabbra fordítva a szót, azt mondják, igazán örülnek a győzelemnek, annak, hogy a zsűrit alkotó zenészek látnak fantáziát abban, amit ők képviselnek. A véleményük csak megerősítette, ami előzőleg is eltökélt szándékuk volt: folytatják az örömzenélést. Ha a csapat elképzelése valóra válik, nemcsak koncerteken és az interneten lehet majd őket hallani, fontos céljuk, hogy lemezt készítsenek annak ellenére, hogy sokan úgy gondolják, ennek ideje leáldozott. Ők ugyanis egyetértenek abban, hogy egy zenész számára kihagyhatatlan élmény az a pillanat, amikor kezében tarthatja saját lemezét. Búcsúzóul elárulják, hogy december 25-én, a Mirrorban koncerteznek, illetve azt is, hogy a zenekarba vonóst keresnek. – Hegedűsre vagy csellósra lenne szükségünk – mondja Kerner Péter. – Nekem meg egy jó állásra – vágja rá Kriszt Antal, s egy fergeteges dobszólóval tesz pontot a mondat végére.