Pakson éledt újra a nemzetközi tubatábor
Pakson, a Pro Artis Alapfokú Művészeti Iskolában lelt új otthonra a korábban az ország több pontján, utoljára 2008-ban megrendezett tubatábor. Az, hogy épp ide költözött, egy szerencsés találkozásnak köszönhető: az iskola egyetlen tubásnak készülő növendéke Tóth Marcell az Egressy Béni Református Művészeti Középiskolában vett részt egy kurzuson, ahova elkísérte édesapja, Tóth János, aki történetesen a paksi művészeti iskola fúvóstanára. Ott találkoztak Kovács Zalán László tubaművésszel, és beszélgetésük során derült ki, milyen régóta nem volt tubatábor, s merült fel az ötlet, hogy Pakson jó helye lenne. Az iskolavezetésben partnerre találtak és a paksi önkormányzat is az ügy mellé állt, így sikerült megvalósítani az egyhetes tábort.
– Az iskola mindig nyitott a jó kezdeményezésekre, minden szakmai kapcsolat, legyen az új vagy már működő, az iskola munkáját segíti, lehetőségeket teremt a fejlődésre, fejlesztésre – fogalmazott Simon Péter. A Pro Artis igazgatója hozzátette, hogy mindig támogatni fogja azokat a kezdeményezéseket, amelyek az iskola jó hírét viszik országszerte vagy akár határainkon túl.
Az idei tubatáborba 25 növendék érkezett az ország több pontjáról, sőt határainkon túlról is. A főszervező Kovács Zalán László tubaművész, a Doktoranduszok Országos Szövetsége Zenetudományi Osztályának alelnöke volt, a művészeti vezető pedig Adamik Gábor, a Budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola tanára, a Magyar Állami Operaház szólistája. A növendékeket Szalay Csaba, a Luxemburgi Filharmonikus Zenekar, Juhász Aba József, a Frankfurti Operaház, Bazsinka József, a Budapesti Fesztiválzenekar tagja, valamint Mazura János, Pék András és Kerekes Imre tubaművészek oktatta.
A tubás dallamok nem csak a művészeti termeiben, udvarán csendültek fel, ugyanis a tábor ideje alatt több koncertet is adtak. A nyitóhangversenyen Kovács Zalán László tubaművész lépett fel, hárfán közreműködött Bábel Klára, harmonikán pedig Demeniv Mihály, Tolnán a Nehéz Fiúk Tubakvartett térzenét adott, az iskolában rendezett második esten versenygyőzteseket hallgathatott a közönség Beregi András és Lukács Gergely személyében, Szelcsányi Ágnes zongorán működött közre, a zárókoncerten pedig, amit a Paksi Vak Bottyán Gimnázium díszudvarán tartottak, minden táborozó színre lépett. A szólista itt nem volt más, mint Bazsinka József Liszt-díjas tubaművész.
A tábort vezető Kovács Zalán László elmondta, hogy a magyarországi zeneiskolákban összesen talán kétszáz tubás növendék van, ami azt jelenti, hogy durván tíz százalékuk itt volt Pakson, ahol már kijelölték a jövő évi tábor időpontját. A szervezők bíznak abban, hogy itt új erőre tud majd kapni ez a lehetőség, és a táborozó zenészpalánták létszáma folyamatosan növekedni fog, valamint hogy a főiskolás korosztály is csatlakozik a magas szakmai színvonalú programhoz, amely immáron nemzetközivé vált.