Jó napot, mi újság? – László Katalin

Andráspuszta. Már a neve is szép. A navigációm egy papírlapra rajzolt útvonalterv. Madocsa, Bölcske után egy kis ház előtt állok meg. Erdőszéli házikó. Az utcaajtóban megszámlálhatatlan kutya fogad. A csaholásuk, mozgásuk többet mond az emberi szavaknál: a sokféle ugatás nem riaszt, inkább hívogat. Gondolkodás nélkül nyitom a kaput, a két kezem nem sok mindenre elég – sokan vannak a simogatást kérők. Lapogatom a hátukat, köszönök nekik, lassan jutok az udvarig, ahol a házigazda, László Kati vár. A türelmemet kéri, „a lányokat még meg kell etetni” – mondja, s aztán még hátramegy a tehenekhez, kiengedi az éppen szerelmes lovat, vizet enged két tizenöt literes vödörbe, könnyedén kapja fel, és már viszi is. Nem tudom, hová önti, mert addigra beleveszek ebbe az andráspusztai értelmes világba: a gatyáscsirkék döcögésébe, a bánatos szemű tehenek sóhajába, a Szotyi kutya törleszkedésébe. A virágzó barackfák és az öreg körtefa virágaiba. Nézem a vendéglátómat: bakancs, felhajtott szárú farmer, az arcát már barnára sütötte a nap. A haja összekötve, egyértelmű, hogy ez nem az a hely, ahol a külsőségek számítanak. Ez itt: Kati világa.

Az édesapát tekintve sváb felmenőkkel, az édesanyát tekintve zsidó és székely ősökkel együtt érlelődő kislány a paksi II. számú Általános Iskolában már az első napon döntést hoz: ha nem akkor és ott eheti meg az otthonról hozott csokit, amikor és ahol ő akarja, akkor inkább hazamegy. Lisztmájerné Marinka tanító néni szelíd szigora végül az iskolapadba kényszeríti, Mayer Ildikó napközis tanító néni pedig délután vigyázza. (Szotyi és néhány társa jegyzetelés közben kicsikarja tőlem az odafigyelést, Gyémánt, a ló a háttérben a kerítésen keresztül fogadja az udvarlást, a tyúkok békésen kapirgálnak a közelben. A bika hangos közléssel bizonygatja önmagát.) A középiskola vargabetűi akkor kezdődnek, amikor a család úgy dönt, hogy a Wesselényi utcai, amerikai alapítványi iskolába íratja a hippi kiskamaszt, hogy visszavezesse a családi zsidó gyökerekhez. A szigorú rend betartása, a kötöttségek továbbra sem életszerűek Kati számára. Másfél év után iskolát vált, és az Anna Frank Gimnáziumban folytatja középiskolai tanulmányait.

Próbálom követni a gondolataiban is folyton élénk Katit – nem könnyű. Cikázunk időben és térben. Úgy meséli, hogy a fotózást kedvelő édesanyja miatt és az operatőr Koós Attila barátságának köszönhetően egy OKJ-s képzést követően televíziós szakember – vágó lesz. Az Elbert Márta által jegyzett Fekete DoPortré Jó napot, mi újság? László Katalin boz elnevezésű dokumentumfilmes műhelyben dolgozik, később a Filmmúzeum tévécsatornánál, majd a PAX TV-ben helyezkedik el. Az első Macintosh vágógépet, amivel saját vállalkozásba kezd, a szülei segítségével vásárolja meg. (Gyakran néz körbe az udvaron, az állatok minden rezdülését nyomon követi. Meleg szél fúj, a puli egy vizesedényben állva napozik.) Fiatal felnőttként Biatorbágyra költözik a kedvesével. A „legyél trendi, értéket is képviselj” karrierépítő világ és Budapest számára „élhetetlenné válása” az oka a vidéki életválasztásnak. Ekkoriban állatmenhelyen dolgozik, a biai ház átmeneti szállója lesz néhány árva kutyának. Válságos évek következnek, 2010-ben, 2011-ben mélypontra kerül a harmincas évei közepén járó nő: az imádott budapesti nagymama meghal, elpusztul a „szerelemkutya”, közben motorbalesetet szenved, egy kutyusa kiugrik a második emeletről, s amikor hozza haza a kórházból, a hideg januárban nyitva hagyott bejárati ajtó mögött egy jéghideg házat talál, ahol képtelen befűteni. Ekkor dönti el, hogy hazaköltözik. Az andráspusztai házra az édesanyja talál rá, amit egy esős napon néz meg Kati. A kertben nagyra nőtt a gaz, a házacska elhanyagolt – első látásra még nem dönt, de amikor másodszor érkezik, a gyümölcsfák virágoznak, és látni kezdi a jövőjét. (Közben megérkezik Arko, a balesetes kutya, aki miatt annak idején a költözés mellett döntött. Hálásan néznek egymásra.) Elfogódottan és elszántan kezd hozzá az új élet tervezéséhez: költség-haszon elemzéseket készít, tervez, ólakat, istállót, legelőt, házfelújítást és a sajtkészítő műhelyt. Már az első évben értékesíteni kezdi a sajtokat, a készítés fortélyait Kézdivásárhelyen sajátítja el. Kizárólag gomolyasajtot készít, hagyományos eljárással – a füstölt, érett sajt a kedvence, s azt meséli, az érlelés nehezebb, mint a gyártás. A pincében érlelt andráspusztai büdöske már igazán Kati világa. Mégis úgy mondja, hogy ő nem a sajt, hanem az állatok elkötelezettje. A várost, ha teheti, kerüli. Édesanyja árulja a Kati világa termékeket. Járt már a Budai Várban, a Mesterségek ünnepén, valódi manufaktúrát vezet, ahol – bár ő szerényen tagadja – az ízekben már tetten érhető az alkotó sajátos világa.

Lassan mozdulok. Magányosnak gondolom, de Kati nevetve cáfolja. Egyedül fekszik és kel, de sosincs egyedül. Az évszakokat kivétel nélkül szereti – az ónos eső az egyetlen, amitől viszolyog. Most áztató esőre vár. Nincs elég, jó minőségű fű, a tehenek minden este vágyakozva néznek a villanypásztorral elkerített legelő felé. Búcsúzom a lótól, a tehenektől, a kecskéktől, a kutyáktól. A kapuban megöleljük egymást Katival. Bátor ember. Vállalja valódi, értelmes életét.

Tell Edit