Jó napot, mi újság? – Schuckert József

Van az úgy, hogy az ember sokszor hall egy nevet, gyakran találkozik valakivel, és azt hiszi, úgy érzi, jól ismerik egymást. Aztán amikor úgy adódik, hogy találkoznak dologidőn túl is, akkor őszinte az egymásra csodálkozás. Így történt Schuckert Józsival s velem, amikor nem a rádióban, a mikrofonok előtt és nem is telefonos interjú okán találkoztunk. (Józsi velem szemben ül le. Szomorúnak látom, talán fáradtnak. Nem ezzel indítom a beszélgetést, nem lenne jó felütés.) S ő a gyermekkorával kezdi.

A Ratkó-korszak gyermeke, így aztán akadt játszótársa a hasonló korú társakból. A Kohn-telep valódi grund volt, a gyerekek csapatokba verődve játszották végig a nyarakat, a tanítási napok délutánjait. A kisgyermek Józsi alig vette észre a szülői ház karakteres elhatárolódását a rendszertől, pedig az új nadrág sokszor jelentette a régi visszájára fordítását, miután a családfenntartó órásmester, látszerész és ékszerész édesapa nem volt hajlandó a szövetkezeti működésre, önállóan dolgozó mesterember maradt. Dolga akadt, a faliórák javítására minden időben szükség volt. (Az idő múlását nem csak a műhely órái mutatták, az évek gyorsan teltek.) A paksi gimnáziumi éveket követően a fiatal fiú az ifjúsági házban talál feladatot: a magnós klubot vezeti a Kossuth Lajos utcában. Ebben az időben olyan sztereó hangosító rendszerrel dolgozik, amiből csupán néhány darab található az országban. Ahogy ma mondják, közösséget szervezett és épített az akkor tizennyolc éves fiú. Közben a Bazársorra jár dolgozni édesapja műhelyébe, ahol az órásmesterséget tanulja, és munka közben állandóan rádiót hallgat. (Kérdéseimre, melyek időrendbe sorolnák a beszélgetést, nem tud válaszolni. A helyszínek, az idő mellékesek lesznek a beszélgetésben – úgy gondolom, nincs is jelentőségük. Bár, tekintve, hogy órásmesterrel beszélgetek…) A generációja szokásos életpályája következik: katonaság, nősülés, gyerekek, egzisztenciateremtés, a sportolás mint hobbi. Különleges életszakasznak az a korszak mondható, amikor 1994-ben az SZDSZ színeiben jut be a paksi képviselő-testületbe az I. számú körzet képviselőjeként. Ez az időszak daliás volt az önkormányzatnál, hiszen akkor valósult meg a városi gázprogram, kezdett alakot ölteni az ipari park, az első ciklusban alkotott helyi szabályozások alkalmazása és gyakorlása rendhagyó feladat volt a tanácsrendszer után.

S ebben az időben, egy sörfesztivál alkalmával hallott arról, hogy városi rádió kezdi meg próbaüzemét egy Fenyves utcai kezdetleges stúdióban, ahová műsorvezetőt keresnek. A felvételi feladat egy műsor másnapra történő elkészítése volt, a technika adott: szalagos magnóról kazettára történt a másolás. A műsorvezetői feladatot Józsi „megnyerte”, a rövid ideig tartó jelentkezést követően két év telik el, mire a helyi rádió szabályosan, önálló frekvencián működhet. (És Józsi végre mosolyog, amikor az „örömrádiózásról” kezd beszélni…) Az új, egykori Alpári Gyula utcai stúdióban, a paksi kereskedelmi rádiónál közel harmincan dolgoztak a kezdő időszakban: előkerültek A leporolt LP-k, a szombat délutáni műsormaraton (Hefner Erikával és Vajda Tiborral, rádiójátékkal, vendégekkel), új tartalmat kaptak a hírek, megjelent a Szomszédoló magazin, a térségi kitekintő – mindezek Schuckert József szerkesztésében. A rádiós road show-k színeket hoztak a kistelepülések jeles napjaiba, egyszóval alkotói voltak a rádiósok a saját szakmai fejlődésüknek és a rádió mindennapjainak. (Suki ekkor élete egyik legnagyobb döntését hozza meg, bezárja a közel hatvanéves órásműhelyt, és főállású rádiós lesz. Döntését soha nem bánja meg…) Rövid idejű nehézségek után főszerkesztői feladatokat kap. Az idők során a nagyszámú technikai személyzet megkopik, ahogy teret nyer a számítástechnika, a számítógépes adásvezérlő program, ahogy a szalagos (orsós) magnót váltja a kazettás, majd a MiniDisc és az MP-k sora. Józsi ezzel együtt megélte a stúdió költözését egészen a mai székhelyig, a Kereszt utcáig. Megélte a válságos időszakot a helyi rádió és rádiózás történetében, a három- és egyhónapos adásengedélyeket, s aztán a nem várt örömöt, a Paks FM születését az egykori Fortuna Rádióból.

Úgy mondja, a fiatalos, pörgős adásmenet mindent felülír, amit a múltban megélt. Ő már csendesebb ennél. Porolgatja a közel háromszáz darab LP-t, a kislemezeket, a műsoros kazettákat, CD-ket, híreket szerkeszt, az Adásban című magazint vezeti. (A beszélgetés végére kicsit jobb a kedve, pedig újra a jelenben vagyunk. Néha sóhajt egy nagyot, a szívritmus-szabályozó segít neki…) 2003-ban negyvenkét órán keresztül vezetett (egyfolytában) műsort, talán erre a legbüszkébb, s úgy érzem, az egész rádiós múltjára.

Nézem őt. Azt hittem, ismerem, hiszen amikor a zenéit hallgatom, én is otthon érzem magam – jólesnek a múltbéli dallamok a konyhában, hétvégén, délelőtt. Vagyunk jó néhányan, akik még odatelepszünk a múlt mellé, mosolygunk, de ha valaki közelről néz minket, azt is észreveszi, ami a mosoly mögött van. Ugye, Suki…?

Tell Edit