Paksra igazolt Bognár István
![Fotó: paksifc.hu](http://www.telepaks.net/wp-content/uploads/2020/07/bogerk2-1024x583.jpg)
Három évre szóló megállapodást kötött a Paksi FC és Bognár István – írják a klub honlapján. Az MTK nevelésű labdarúgó fiatalkorában a Vasast is megjárta, majd Újpesten mutatkozott be az élvonalban. A támadó középpályás 148 NB I.-es mérkőzéssel a háta mögött érkezik városunkba. A huszonkilenc éves, 183 centiméteres játékos tizenhat első osztályú találata mellett eddig harmincöt gólpasszt jegyez.
– Nagyon szimpatikus a klub koncepciója, és nagyon bízom benne, hogy bele is illek, valamint jó teljesítményt fogok nyújtani – nyilatkozott Bognár. Haraszti Zsolt így vélekedett a 2020-as nyári átigazolási szezon első érkezőjéről: Bognár Istvánt már régóta szerettük volna leigazolni, szerencsére ez most sikerült. Sokat várunk tőle, hiszen egy nagyon jó játékossal erősödtünk.