Jó napot, mi újság? – Ritter József

Nemrégiben mutatták be Ritter József Téglaporos a kalapom című könyvét, amelyben a paksi téglagyár 120 éves történetét dolgozza fel. A kötet a Duna-korzó Polgári Egyesület kiadásában jelent meg, a képviselő-testület humánpolitikai bizottságának támogatásával.

Amikor évtizedekkel ezelőtt a Sánc-hegyen, a téglagyár külszíni bányájában játszott Ritter József és Plézer János, biztosan nem gondolták, hogy beírják majd magukat a gyár történetébe. Ahogy azt sem, hogy barátságuk megbonthatatlan, a paksiak szemében legendás lesz, egymás gyermekeinek keresztszülei lesznek, a két család együtt jár majd nyaralni, de mindezek előtt ők ketten motoron bejárják az egész országot.

Ritter József 1983-ban pályázat útján lett gyárvezető a paksi téglagyárban, aztán a privatizáció során az 1991-ben alapított Ritter és Plézer Téglagyártó és Forgalmazó Kft. lett a gyár gazdája. Ritter József szavai szerint többet jelentett számukra tulajdonnál, a munkahelyük, szívügyük volt a téglagyár, amelynek történetét feldolgozó Téglaporos a kalapom című könyvének megírására Kernné Magda Irén helytörténész – aki aztán segítette is –, Kródi József 2011-ben megjelent paksi konzervgyárról szóló kötete adtak inspirációt, és barátja, Plézer János, aki végig ott volt mellette csendestársként értékes szakmai érveléseivel, tanácsaival.

– Amikor munkához láttam, két dolgot biztosan tudtam. Az egyik, hogy a címet az ismert népdalból kapja a könyv, a másik, hogy bevezetésként összefoglalást adok a tégla több ezer éves történetéről – mondta Ritter József, aki kötetének elején azt írja: „A népdal sorával ellentétben nem azért lett »téglaporos a kalapom«, mert a téglagyárban lakom, hanem azért, mert megérintett a téglagyár történetének szellemisége. S akit egyszer megérint ez az örökség, annak nemcsak a kalapja, a lelke lesz téglaporos.”

A könyv „magában hordoz helytörténeti, ipartörténeti, gyártástechnológiai elemeket éppúgy, mint természeti, emberi tulajdonságok értékeit”. Ritter József ír többek között a hagyományos téglagyár mindennapjairól, a Homann-féle körkemencéről és a hozzá tartozó kéményről, ami a második világháborúban belövést kapott, és elképzelhető, hogy elhajlása ennek következménye, a Sánc-hegyről, ahonnan a téglagyártáshoz szükséges nyersanyagot fejtették, és ami Közép-Európa egyik legnagyobb löszös képződményeként állandó kutatási helyszín volt. Beszámol a Sorstalanság című film forgatásáról, hogy – mint mondta – ne vesszen a feledés homályába ez a különleges esemény, és elmeséli a gyár technológiai hídjának történetét is, ami a város északi kapuja volt, és nem volt paksi lakos, aki ne érezte volna alatta áthaladva, hogy hazaérkezett.

– A téglagyár működését a lehetőségek végső határáig elvittük, 2006-ban váltunk meg a cégünktől. A gyár aztán 2009. december 31-én végleg bezárt. A területnek van tulajdonosa, az épületek, a kémény még állnak, de elképzelhetetlennek tartom, hogy itt újra hagyományos téglagyár üzemeljen, eljárt felettük az idő – mondta.

– Három munkahelyem volt, a betonüzem, a konzervgyár és a téglagyár. A nyugállományba vonulás után tíz évig a paksi homokbánya bányaműszaki-vezetőhelyettese voltam, illetve ezzel párhuzamosan (és ezt kevesen tudják) egy pékségben pékáru-kiszállító, ez eredetileg csak egy beugrás lett volna, de aztán nyolc év lett belőle. Van két kisunokám, Eliz és Zente. Kedvelt időtöltéseim a kertművelés, az olvasás (a városi könyvtár első beiratkozói között voltam), sportrajongó vagyok, az élen a labdarúgás áll, illetve nagy rock-metal fan vagyok. Utóbbi a hetvenes évek elején a Uriah Heep Júliusi reggel című számával kezdődött. Az 1986-ban megjelent első Metallica Hugarica, most HammerWorld magazin minden száma megvan, egyet kivéve – mondta Ritter József.

A könyvre visszatérve kitért arra, hogy az elkészült kéziratot, a fotókat és egyéb dokumentumokat Jakab Éva öntötte könyvalakba. A kötet végén többeknek köszönetet mond, kiemelten feleségének, Gizikének, fiainak, Tibornak és Andrásnak, menyének, Nikolettnek, és barátjának, Plézer Jánosnak. – Nagyon jó érzés, hogy elkészült a könyv. Azt szeretném, hogy kerüljön méltó helyére, a paksi emberek otthonába, a paksi konzervgyár története mellé. Mert volt egyszer egy konzervgyár, s volt egyszer egy téglagyár. Őrizzék meg az emléküket!