Paksi építésügyi kisokos – Kertvárosi karakter

Cikksorozatunkban eddig megismerhették Paks központi jelentőségű területeinek jellemzőit. Ez alkalommal a legnagyobb lakott területet magában foglaló kertvárosi karaktert mutatjuk be.

Az elmúlt évszázadokban a történeti városmaghoz kapcsolódva, a Dunától eltávolodva terjeszkedett a város. A domborzati viszonyok figyelembevételével alakult ki a mai utcahálózat, ami elhelyezkedését tekintve a főutcától kiinduló, dombra felkúszó, sugaras jellegű. Ma is vannak olyan utcáink, amelyek nincsenek egymással összekötve, megközelítésük csak a főutca érintésével lehetséges. Napjainkban talán ez a legnagyobb megoldandó feladat a városfejlesztésben. Erre megoldást jelent majd a remélhetőleg hamarosan megépülő nyugati és északi elkerülő út, mely a lakott területek elkerülésével ad összeköttetést a város két vége között. A főutcától kiindulva a sűrű, fésűs beépítést felváltotta a lazább, előkertes beépítés. A dombra felkúszó telkek még mindig keskenyek, az épületek a telkek oldalhatárán állnak, a nyílászárók az oldalkertre néznek. A tetőgerincek a hosszoldallal párhuzamosak, az utcafronton oromfalak, csonka vagy teljesen kontyolt tetőfelületek alakultak ki. A kertvárosi karakterű területekre is rányomta bélyegét az építés évére jellemző építészeti stílus. Ez a stílusváltozás az egy időben kialakított telkek beépítésénél a legszembetűnőbb. Viszonylag változatos a kép az átalakuló utcákban, ahol egy-egy telken – a szabályozatlanság okán – a régi épületek bontását követően történt meg a stílusváltás. A közelmúltban megjelent Településképi arculati kézikönyv készítésekor a kertvárosi karaktert három jellemző karakterre bontották, amit átvezettek a településképi rendeletbe is. A legrégebbi beépítésű területek a hagyományos kertvárosi karakterbe tartoznak, ahol az utcákra a keskeny telkeken oldalhatáros beépítés, az utcára merőleges tetőforma jellemző. Az épületek szélessége nem haladja meg a nyolc métert, a tetőformák szimmetrikusak, a tetők hajlásszöge 38 és 45 fok közötti.

A 20. század második felében – az egy időben kialakított telkeken – általában egyenes utcákban, nagyjából azonos méretű és típusú, földszintes vagy egyemeletes házak épültek, előkerttel, sátor- vagy kontyolt nyeregtetővel. A tetők az utcával párhuzamosak. Az ilyen stílusú épületeket a szakma kockaházakként említi, ennek alapján a településképi rendeletben az ilyen beépítésű területek elnevezése kockaházas karakter. Itt az épületek traktusszélessége nem haladhatja meg a tíz métert, és a tetőformának az utcára jellemző tetőformákhoz kell igazodniuk. A 20. század végén és az ezredforduló után a szélesebb telken, szabadon álló földszintes beépítés, az alacsonyabb hajlásszögű vagy lapostetős egyedi tömegformálású és egyedi tetőformájú, nagy alapterületű épületek építése volt jellemző. Ezek külső megjelenése nagyban eltér a megszokottól, viszont híven tükrözi a 21. század építészeti stílusát. Ezek az utcák az újonnan beépülő területek karakter elnevezést kapták, különösebb, egyedi szabályok nélkül.

Ezeken a területeken van elsősorban lehetőség a mai divatos építészeti stílusok alkalmazására. A településképi rendelet a hagyományos és a kockaházas karakterekre állapít meg szabályokat a traktusszélességekre és a tetőformákra vonatkozóan, valamint meghatározza a hagyományosnak tekinthető és alkalmazható építőanyagokat és színezéseket.

Fontos tudni, hogy a településképi rendelet a kertvárosi karakteren belüli három eltérő karaktert megállapítja, de a mellékletben lévő karaktertérképen nem különíti el azokat, a kertvárosi karaktert egységes színnel jelöli. Az, hogy adott terület, építmény melyikbe sorolandó a három eltérő karakter közül, mindig egyedi megítélés alá tartozik, amiről a város főépítésze hivatott dönteni.

Vassné Skerlanitz Katalin