Jó napot, mi újság? – dr. Tóth Gábor

A sebészet nagyon szép alkotómunka dr. Tóth Gábor szerint. A fiatal orvos a Tolna Megyei Balassa János Kórházban megtalálta az ehhez szükséges kiváló szakmai teamet és technikai hátteret is. S habár kézenfekvő lehetne, nem Szekszárdon él, maradt Pakson, ahol felnőtt, mert a környezet bőven kárpótolja a bejárással járó kellemetlenségekért.

Precíz, alapos, kedves, gondos, a figyelme mindenre kiterjed. Ezekkel, s ezekhez hasonló jelzőkkel illetik dr. Tóth Gábort korábbi páciensei. Hamar kiderül, hogy vendéglátóként is legalább ennyire gondos és figyelmes. A beszélgetés helyszínéül szolgáló Újtemplom utcai barátságos lakásból a Dunára látni, ami kétségkívül olyan lehetőség, ami számára fontos, hiszen szüleivel rendkívül sok időt töltött nyaranta a folyón. Édesapja hat éve nincs közöttünk, de megmaradt a folyó és az ott töltött idő iránti szeretet is, Gábor már készíti az idei szezonra a csónakot. – Igazán hálás vagyok a szüleimnek, mert nagyon jó értékrendet, alapokat kaptam. Irigylem anyának a pozitív hozzáállását. Látom, hogy sok-sok év után mennyire hálásak a gondozottjai – fogalmaz. Édesanyja védőnő volt, édesapja géplakatos a konzervgyárban, majd az atomerőműben dolgozott. Hogy édesanyja hivatása befolyásolta-e pályaválasztását, erre a kérdésre nem tud választ adni. A természettudományi tárgyak iránti érdeklődésének felébredését a bonyhádi gimnáziumban töltött évekre datálja. Harmadikos volt, amikor részt vett egy Szegeden rendezett háromhetes középiskolai élettudományi kutatótáborban. Lenyűgöző előadásokat hallottak neves professzoroktól, és rendkívül izgalmas gyakorlati foglalkozásokon vehettek részt. Innen már egyenes út vezetett az orvosi pályára és Szegedre, az egyetemre, ahol 2004-től 2010-ig tanult. Bár tudományos diákköri munka keretében az Alzheimer-kutatással foglalkozott, az hamar kikristályosodott, hogy nem lesz kutató. Magával ragadta a műtők világa, s úgy döntött, hogy sebész lesz.

– A sebészet nagyon szép alkotómunka, végig tudjuk kísérni a beteget a műtéti előjegyzéstől a varratszedésig, azonnal látjuk az eredményt – indokolja. Mint mondja, természetesen van benne kockázat, de éppen erre készítik fel az orvosokat. A sebészi gyakorlatot Szekszárdon, a Balassa János kórházban töltötte, ott megtetszett neki a csapat is, az irány is, így, amikor 2010-ben kézhez vette a diplomáját, ott helyezkedett el. Úgy véli, nincs az országban és annak határain túl sem olyan sebészet, ami el tudná csábítani. A csapat szakmailag nagyon jó, a fejlődéshez gyakorlati és elméleti téren is minden lehetőség adott. Mint mondja, a sebészet tempós osztály, nagy a pörgés. – Összetett a munkánk, nem csak a műtőre szorítkozik. Békeidőben három műtővel megyünk, és párhuzamosan két ambulancia, reggel és délután vizitálunk, havi öt ügyeletet adunk… – avat be a részletekbe. A paksi Medicover klinikán is fogadja a betegeket, havonta 250, de van, hogy 290 órát dolgozik, de mégsem tűnik fáradtnak, fásultnak. Sőt úgy tűnik, hogy marad még energiája, hiszen kongresszusokra jár hallgatóként, előadóként, mert szeretne még tanulni, fejlődni. Fő érdeklődési területe a minimál invazív sebészet, közismertebb nevén a laparoszkópia, mert kihívásokkal teli, fejlődő szép terület, ahol abszolút naprakésznek kell lenni. – Ez a sebészet jövője, s nálunk mind az elméleti, mind a technikai háttér meg is van hozzá – összegzi. Azt mondja, természetesen jóleső érzés a paksiaktól közvetlenül hozzá vagy éppen édesanyjához érkező pozitív visszajelzés, de nem tesz kivételt a „földijeivel”, a gondoskodás, alapos ellátás, figyelem mindenkinek kijár. Számára fontos, hogy ő kötözzön, ellenőrizze a dréneket, mert övé a felelősség is. Azt vallja, hogy műteni csak egyféleképpen lehet és szabad, a tökéletességre törekedve.

Áprilisban azonban távol marad a műtőktől dr. Tóth Gábor. A Covid-osztályon teljesít szolgálatot. Tömören összefoglalja a helyzetet: egész nap szkafanderben dolgozni nagyon megterhelő, nagyon sok a beteg, s egyre fiatalabbak. Sokan kerülnek ki gyógyultan, de ezért keményen meg kell dolgozni.

Habár szemmel láthatóan hivatásáról szívesen beszél, szó esik egyebekről is. Kikapcsolódásként fut, úszik, szaunázik, és persze az évszakoktól, időjárástól függően a Dunán tölti idejét. – Szeretek Pakson, itt a család, a barátok, kézenfekvő volt, hogy itt telepszem le. Szeretem Paksot, nem áldozat a bejárás, sokkal többet ad a környezet, mint a bejárással járó nehézségek – összegzi.

Szabó Vanda