Jó napot, mi újság? – Soós Erika

Korán veszítette el szüleit, tinédzserként a megszokottnál nagyobb terhet kellett cipelnie, ami megerősítette, de nem tette keménnyé Soós Erikát. Paks harminc éve az otthona, majdnem ennyi ideje várja vásárlóit divatüzletében. A Gyermekemért Alapítvány élén azon dolgozik, hogy könnyebbé tegye a fogyatékkal élő gyerekek és családjuk napjait.

Amikor elárulja, hogy Sztálinváros a szülővárosa, általában meglepetést okoz, s gyakran azt hiszik, hogy nem Magyarországon született. A születése után Dunaújvárosra keresztelt városról élénk emlékeket őriz. Ahogy mondja, proliváros volt proli lakókkal, akik fizetéstől fizetésig éltek. Sokszor éheztek. Erika egy ötgyerekes család negyedik gyermeke volt, de valami arra predesztinálta, hogy ő legyen mindig a döntéshozó, a megoldó. – Sokan ismerték, milyen kemény a fa tolltartóm – emlékszik vissza azokra az időkre, amikor a farkastorokkal született bátyját ért becsmérlésekért vett elégtételt. Nagyon fiatal, tizenhét éves volt, amikor árván maradtak. Mivel a nagyobb testvérek már más utakon jártak, tízéves húgának nevelése rá maradt. Azt mondja, szerencsés volt, mert élete minden szakaszában találkozott olyan emberrel, aki nagyon sokat adott, segített neki. Sokat segített a sport is. – Az egyéni sport megtanít fókuszálni, koncentrálni, és kitartásra nevel. Amikor ötszázszor beugrasz a szivacsgödörbe, és nem sikerül, újra neki kell futnod – fogalmaz. Elvégezte a kereskedelmi főiskolát és azóta is ez a hivatása. Kis kitérőt tett a vendéglátás irányába, sógora unszolására Pakson, az Új hullám sörözőben vállalt munkát. Hamar kiderült, hogy az alkohol iránt érzett viszolygását nem tudja legyőzni, ezért hat hét után búcsút mondtak egymásnak. – Érdekes, hogy sokan még ma is úgy emlékeznek rám, hogy a csaj az Új hullámból, pedig ez volt életem legrövidebb munkaviszonya – jegyzi meg. Mint kiderült, rövid volt, de meghatározó: itt ismerte meg férjét, Heizler Jánost, Komit, akivel immár boldog nagyszülők, és életre szóló barátságokra is szert tett. Erika fia, Tamás informatikával foglalkozik, és Dunaújvárosban él. Lánya, Ingrid családjával együtt Tolnán lakik, de munkája, a fodrászat és az edzések továbbra is Pakshoz kötik. Édesanyjuk tudatosan nevelte önállóságra gyerekeit, határozott célja volt, hogy nélküle, nélkülük is megállják a helyüket már fiatalon…

Erika életének része a családon és a munkán túl a Gyermekemért Alapítvány, amely 2016 óta működik, és SNI-s, illetve fogyatékkal élő gyermekek terápiás kezeléseit támogatja a paksi járásban. Az elesetteknek nem csupán öt éve nyújtott először segítő kezet. A ’80-as években Dunaújvárosban lezárták a Vasmű utat, hogy lélegeztetőgépekre gyűjtsenek a kórháznak. Ez talán nem, de a ’90-es években az Aranyágon keresztül szervezett jótékonysági akciója bizonyára sok paksi számára emlékezetes. Jelentős összeget sikerült öszszegyűjteni, amiből maradt még tőke, miután finanszírozták egy dunakömlődi kislány gyógykezelését. Ez lett a bölcsője a Gyermekemért Alapítványnak, ahol napjainkban hozzávetőleg húsz kisgyermek és rajtuk keresztül húsz család életét igyekeznek szebbé tenni. – Nagy örömömre az önkormányzat száz százalékban mellénk állt, így sikerült májusban új helyre, a járási hivatal szomszédságába költöznünk, ahol nemcsak sérült, fogyatékkal élő gyerekeket fogadnak a szakemberek, de számukra a kezelések az alapítvány jóvoltából ingyenesek – mondja Erika. Már készülnek a nyári táborra, ami nemcsak a gyerekeknek felüdülés, hanem a szülőknek is, mert fogyatékkal élő gyermeket nevelni 24 órás feladat az év minden napján. Erika álma, hogy óvodai ellátást biztosítsanak az ilyen gyerekeknek, mert kötelező ugyan óvodába járniuk, viszont olyan intézményt találni szinte lehetetlen, ahol fogadják is őket.

Erikát látva kétség nem merül fel, megcsinálják. Szelíd, de nagyon határozott, szinte tántoríthatatlan. Mint elárulja, nagyjából ötéves korától nem hajtja az a vágy, hogy másoknak megfeleljen, csak a saját elvárásainak. Problémáival sem terhel senkit, inkább megoldja. Gyerekkorában sem sokat kesergett, amikor jöttek sorra egymás után a kihívások. Szépen sorban túljutott az akadályokon, amiben, mint már említette, segítségére voltak az útjába kerülő kiváló emberek, mentorok, így Józsi atya, a dunaújvárosi református lelkész, egykori tanára, Ranschburg Jenő és Demján Sándor, akiknek a munkatársa volt. – Világéletemben hálás leszek nekik – fogalmaz, hozzáfűzve, példaképe pedig a ferences rendi szerzetes, Böjte Csaba, aki mindent – szeretetet, hitet, alázatot – képvisel, ami számára fontos.

Szabó Vanda