Ízkavalkád és zene a Puttonyos Fesztiválon
Újragondolt tartalommal várták a lakosságot az idei Puttonyos fesztiválra szeptember utolsó hétvégéjén: a zenei élmény mellé gasztronómiait is kapcsoltak. Ahogy Kovács Kristóf fesztiválszervező a TelePaks televíziónak elmondta, soha annyi food truck és ezzel gasztronómiai élmény nem volt még Pakson egy helyen, mint most a Sárgödör téren. Tizenkét food truck érkezett a Food Truck Show-val, ami az ország legnagyobb rendezvényein vesz részt, a show-n hazai, olasz, görög, belga, spanyol, angol, balkáni ízek jelentek meg. Idén nyáron tizennyolc nagyvárosban járt már a guruló étterem, amelynek évente több százezer látogatója van. Vad-Horváth Zoltán, a Magyar Street Food Egyesület elnöke, a Food Truck Show főszervezője felidézte, hogy van például Budapesten olyan rendezvény, ahol nyolcvanöt autóval vannak jelen, és két nap alatt kétszázezer ember látogat ki hozzájuk. Ami a zenét illeti, fellépett a 3+2 együttes, a Berek Brothers, a Másképp zenekar, volt utcazene, sláger party és retró party. Az eseményről a TelePaks a Paletta című kulturális magazinban bővebb tudósítást ad szeptember 30-án.
![](https://www.telepaks.net/wp-content/uploads/2021/09/243052862_6170257449682494_3052669054377622499_n-1024x768.jpg)