Az aradi vértanúk emlékére

– Minden nép és nemzet, melynek ezredéves történelme van, hordoz szívében jót és rosszat, örömöt és bánatot, gyarapodást és sebeket egyaránt. S ezzel mi magyarok sem vagyunk másként itt, a Kárpát-medencében. Büszkén emlékezhetünk történelmünk számtalan dicső, nemes, büszke pillanatára, amikor magyar népünk megmutatta lelkét, eszét, vagy szívét a jóban, igazban. De sajnos vannak gyászos történetek is nemzetünk történlem könyvében, melyben az aradi 13 vértanú története különösen is fájó a mindenkori magyarság számára. Nem csak azért, mert a Habsburgok egy tisztán a szabadságvágytól fűtött, hazánknak egy jobb, modern korszakot kinyitni akaró forradalmat vertek le, hanem azért is mert a szabadságharc vezető tisztjeivel embertelenül, cinikusan, minden emberi méltóságot mellőzve bántak el – ezekkel a gondolatokkal nyitotta beszédét Szabó Péter polgármester az október 6-i megemlékezésen.

Így folytatta: – 172 év távlatából elmondhatjuk, hogy aradi vesztőhelyen a büszke, emberi méltósággal átitatott magyar vértanúk álltak szemben a hatalomittas, ám de annál gyávább, embertelenebb és a hatalmukat mindennél jobban féltő Habsburgokkal. Míg az egyik oldalon a vértanúk egyenként köszöntek el haláluk előtt egymástól és fogalmaztak meg gyönyörű búcsú gondolatokat, addig a másik oldal minden emberi érzést, tisztességet mellőző megnyilvánulásaival próbálta hitelesíteni embertelen tettét. Az akkori osztrák miniszterelnök Felix zu Schwarzenberg például a következőket mondta: ”A kegyelem jó dolog, de előbb egy kicsit akasztunk. Nem szabad visszariadnunk egy vérfürdőtől.” S miközben a Habsburgokat csak a bosszú fűtötte, addig az orosz seregek fővezére és később maga I. Miklós cár is Ferenc Józsefet a megbocsájtásra és a vérfürdő elkerülésére kérte.

– Ezen a ponton talán érdemes egy pillanatra megállnunk. Tudjuk, mióta a magyarság a Kárpát-medencébe ért, hogy a hely ahol élünk kelet és nyugat ütközőpontja volt és marad is. És ebben az őrlőmalomban megtanultuk, hogy nem minden rossz, ami keletről jön. De ma már egyre inkább ébresztőt fúj számunkra a nyugat is, hogy ott sem minden arany, ami fénylik. Elég csak Brüsszel felé emelni tekintetünket, és újra megelevenedik egy modern, ámde annál szegényesebb köntösbe bújtatva a nyugat 172 évvel ezelőtti és ma is élő mentalitása. Mert a szabadság és a demokrácia nevében ma is félre akarják állítani azokat, akik önmaguk sorsáról, nemzetük jövőjéről szabad és önálló gondolatokat és irányt fogalmaznak meg. Mindenki antidemokrata és illegitim – akár a kétharmados többség mellett is –, aki nem hozzájuk hasonlóan gondolkodik. Minden, akár törvénytelen eszközt is hajlandók bevetni csak azért, hogy a hatalmat markukban tartsák, vagy újra visszavegyék. Ezért nem drága feladni az ember méltóságát, identitását, nemzeti kultúráját egyáltalán békés, normális életét – hangsúlyozta Szabó Péter polgármester.

Kiemelte, hiszi, hogy ma különösen fontos elgondolkodni azon, hogy mit üzen számunkra a 13 aradi vértanú ünnepe, különösen így hét hónappal a választások előtt. – Először is azt, hogy a lélek szabadsága és félelemmentes bátorsága nélkül nem lehet emberhez méltó, értékes életet élni. Másodszor, hogy a haza szeretete csak azokban élő, akik képesek magukat, önös érdekeiket, akár életüket is megtagadni saját népükért, nemzetükért. 2006 őszén pontos képet kaphattunk arról, hogy milyen az a miniszterelnök, aki félelemből és hatalomféltésből rátámad saját nemzetére. Harmadszor pedig az aradi 13 példája mindörökre felkiáltójel marad abban is, hogy az ember szabadsága nem külsőségekben, az emberi normákkal szembemenő cselekedetekben teljesedik ki, hanem azokban a döntésekben és cselekedetekben, melyekkel példát ad méltóságáról, igaz, tiszta emberi értékeiről – összegzett a polgármester.

Azzal zárva beszédét, hogy merjünk hinni a szabadság ezen tiszta erejében, és legyen velünk mindig döntéseinkben, cselekedeteinkben az aradi vértanúk félelemmentes bátorsága, és felelősségteljes hazaszeretete, mellyel hozzájuk hasonlóan maradandó jövőt építhetünk mi is nemzetünk számára.

A Városháza nagytermében megtartott megemlékezésen közreműködött Racskó Eszter (ének). A megemlékezés után koszorúztak a Kálvária temetőben álló emlékkeresztnél.