Jó napot, mi újság? – Pupp Ferencné

Arra a kérdésre, hogy mire vágyik, Pupp Szilvi válasza azonnal kész: arra, hogy a gyerekek megvalósítsák álmaikat. Két lányuk és a fiuk kirepült a családi fészekből, ami Szilvi és férje, Feri számára még nagyon új helyzet, még nem is találtak egészen magukra, hiszen az eddigi életük róluk szólt. Kétségtelen, hogy ez a jövőben sem fog gyökeresen megváltozni.

Hivatalos nevén Pupp Ferencné, lánykorin Kupeczki Szilvia Erzsébet 1972 decemberében Gödöllőn született. Pupp Szilvi, ahogy általában ismerik, kisgyermekkorában Madocsára került, ott nevelkedett, és végezte el az általános iskolát. Paksra 1989-ben került. Bár eredeti terve az volt, hogy csecsemőgondozó lesz, világéletében kereskedelemben dolgozott, pályafutását a Népboltnál kezdte, dolgozott a Sirály papírboltban, 13 éve pedig a Bútorok háza vezetője. Pupp Ferenccel 31 éve alkotnak egy párt, öt évnyi együttjárás után kötöttek házasságot, ennek 26. évfordulóját ünnepelték idén. Párosuk remekül működik, Szilvi a szív, Feri a józan ész. Talán nehéz is elhinni, de Szilvi lázadó volt, nehezen bírta a kötöttségeket lánykorában. Most persze már teljesen érti édesanyja akkori aggodalmait, hiszen három gyermek édesanyja. Réka 25, Noémi 23, Bence pedig 21 esztendős.

Könny szökik a szemébe, amikor arról beszél, hogy mindhárman kirepültek. Volt már néhány hónapos időszak, amikor kettesben maradtak – illetve valójában hármasban, mert velük él nagymamája, akiről ők gondoskodnak. Akkor – mint nevetve elárulja – edzeni menekült, TRX-ezett. Tudja, hogy most is kell valamit keresnie, hogy kitöltse a gyerekek felnőtté válásával keletkezett űrt. – Kertészkedhetnék, de az udvart direkt úgy alakítottuk ki, hogy ne kelljen – meséli. Azt is elárulja, hogy nemrégiben férje egy terasszal lepte meg, előzőleg pedig egy kerti tóval. Mindegyiket saját kezűleg készítette. – Én nem virágot szoktam kapni, hanem ilyesmit – mondja hangjában bujkáló meleg szeretettel. Azt is hozzá teszi, hogy igen, a kettejük stabil kapcsolata biztosan elengedhetetlen volt ahhoz is, amit a gyerekeik eddig elértek. – Ő a legfontosabb az életemben – mondja férjéről, majd hozzáteszi megint csak nevetve: a négy legfontosabb egyike. Két gyereket biztosan akartak, de amikor a második lányka után röviddel megérkezett egy kisfiú is, nagyon örültek.

– Bencénk a legnagyobb király, ő élvezi az életet, amiről a lányoknak le kellett mondani, azt ő mind megéli. Mi pedig örülünk neki, így sok mindent tapasztal – meséli. A két lány – miként az bizonyára az olvasók zöme által ismert – élsportoló. Réka sportja a dzsúdó, Noémié a kajak-kenu. Az élsport rengeteg lemondással és bizony a sikerek mellett sok-sok buktatóval és kudarccal is jár, emelte ki édesanyjuk. Még egy olyan fantasztikusan sikerült szezonban is, amilyen most Rékáé volt, hiszen ötödik lett az olimpián. Szilvi szerint még egy ötkarikás játékon mindenképpen ott lehet, de akár kettőn is. És persze Noncsi álma is az olimpia, amiért ő is rengeteget küzd, dolgozik. Szilvi mintha olvasná, úgy sorolja, hogy melyik versenyen, mi hogy történt. De nemcsak a száraz tények élnek benne élénken, hanem az általuk korbácsolt érzelmek is, így – nincs mit titkolni – mindketten zsebkendőnkért kutatva idézzük fel az emlékezetes bronzmeccset. Az eredmény csodálatos, Réka is kiegyezett volna egy ötödik hellyel Tokióba induláskor, de vesztett mérkőzés után lejönni a tatamiról, kemény dolog, s ilyenkor szükség van az anyai, szülői vigaszra. Mint Szilvi felidézi, a testvérek is egy emberként álltak mellette, Bence azt mondta, aki az olimpiai bajnokot legyőzi, az bajnok, Noncsi pedig azt, hogy Réka „kivitte az asztalt Tokióba, Párizsban pedig majd odacsap”.

A kapcsolat szemmel láthatóan nagyon szoros, a Pupp család szimbiózisban él, igaz, most már nem egy fedél alatt. Réka márciusban saját lakásba költözött. Edzője, sportvezetői tanácsolták, hogy jót fog tenni neki az önállóság, s lám, igazuk volt. Noncsi az ASE kajak-kenusa, de nem Pakson, hanem Csepelen edz. Bence pedig ősszel kezdte meg tanulmányait a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, terve, hogy pszichológus lesz, mellette ő is maradt választott sportágánál, az amerikai focinál.

A kérdésre, hogy milyen álma, vágya, terve van, Szilvi magától értetődő természetességgel azonnal rávágja, az, hogy a gyerekek érjék el, valósítsák meg az álmaikat. Az unszolásra, hogy kivételesen önmagára gondoljon, tréfásan jegyzi meg: „meg a világbéke”. Ezen aztán hosszasan elmorfondírozunk, s egyetértünk abban, hogy ez ugyan tényleg vicc volt, de valóban jó volna, ha kevesebb irigység és rosszindulat lenne a világban…

Szabó Vanda