Jó napot, mi újság? – Hornyánszki Christiane

Gyorsan, csupán egy-két év alatt vált az ultrafutás rabjává Hornyánszki Christiane. Két éve mindennap fut, ha esik, ha fúj. Idén augusztusban felfoghatatlan távot, száz mérföldet teljesített a milliók sorsát meghatározó egykori berlini fal nyomvonalát követve.

A mindig nett pedagógus, Hornyánszki Christiane sportosan érkezik az interjúra kicsit szabódva „csúnya” pólója miatt. Hamar kiderül, hogy a póló emblematikus: ez az úgynevezett finisher póló, amit csak azok kaptak meg, akik Berlinben lefutották a 100 Meilen Berlin 2022 százmérföldes távját. A pólót egyébként egy olyan magyar képzőművész alkotásai díszítik, akinek grafitije az East Side Gallery-n is látható. Ez már hagyomány, mint ahogyan az is, hogy a futással mindig a Berlint és Németországot egykor elválasztó fal egyik áldozatára emlékeznek. A futók, köztük a paksi ultrafutó, idén Ulrich Steinhauerre emlékezve futottak 161 km-t a határsáv mentén, az egykori fal nyomvonalát követve.

Christiane azt mondja, kétféle reakció ért el hozzá miután híre ment, hogy ennyit futott. Az egyik az értetlenkedés, hogy mégis minek, a másik az elismerés, hogy mégis hogyan. – Éppen ezekre nem tudom a választ – jegyzi meg. Beszélgetésünk idején az egyik pillanatban szinte még fel sem fogta, hogy teljesítette a távot, a másik pillanatban elöntötte a meghatottság, hogy képes volt rá.

Abban, hogy éppen egy németországi futásra esett a választása, szerepet játszott az is, hogy édesanyja német, a volt NDK-ban született, ahogy ő is. A futás nagyjából mindig része volt az életének, de ultratávokat csupán egy-két éve fut. Az első maratont 2019-ben futotta le szinte hirtelen felindulásból annak nyomán, hogy az Atomfutás háromnegyed maratonján harmadik lett. Azt gondolta, soha ilyen jó formában nem lesz. – Gyenge eredménnyel teljesítettem – ismeri el. A következőre már tudatosan készült, sikerült is egy órát javítania az idején. Ennek ellenére hamar felismerte, hogy a fizikuma, adottságai miatt, de még inkább mentálisan a hosszú távok fekszenek neki. Ezek után figyelme az ultratávok felé fordult, mindent elolvasott az ultrafutásról, és egyre magasabbra emelte a tétet. 2021 augusztusában az ikonikus korinthoszi versenyen teljesített 80 km-t, utána céltudatosan 100 km-es versenyekre nevezett. Így érkezett el 2021 novembere, a berlini futás nevezésének ideje.

– Legfeljebb 555 egyéni futó jelentkezhet, és a nevezési felület percek alatt betelik – idézi fel, hozzáfűzve, hogy maga sem hitte el, amikor megkapta a visszaigazoló emailt. Sikerült! És sikerült lefutnia a százmérföldes távot, amiről maga is elismeri, emberfeletti. Berlinbe elkísérték a szülei, a, Jancsi és lánya, Lilla, valamint férje, János, aki kerékpáros kísérőként segítette a táv utolsó kétharmadán (az első 50 km-en nem lehetett kísérő). – Etetett, itatott, fotózott, beszélgetett vagy éppen hallgatott velem, és ha kellett, motivált – meséli. Majd megjegyzi: nem volt opció, hogy feladja, de 30 km-rel a vége előtt egy komoly mélypontot élt meg. – Úgy éreztem, futni már nem tudok, azt viszont tudtam, hogy gyalogolni nem akarok, mert az rengeteg idő – meséli. A holtponton átlendült, és amikor már „csak” egy félmaratonnyi táv volt vissza, felszívta magát, és végigcsinálta. Alig több mint 24 óra alatt. A nevezett férfiak 71, a nők 64 százaléka ért célba, a paksi futó korosztályában 9., összetettben 156. lett. S ezzel értelmet nyert az a rengeteg edzés, készülődés, szervezés, amiről elismeri, hogy sok időt emésztett fel, de mégsem érzi úgy, hogy bármi fontosról le kellett volna mondania.

Christiane két éve minden áldott nap fut. Elismeri, ez sportberkekben is megosztó, mert azt mondják, szükség van pihenőnapra. Ő úgy érzi, hogy ez fizikai és mentális állóképességét is fejlesztette, merthogy nem volt, nincs olyan opció, hogy nem fut. Természetesen – mármint számára – a százmérföldes futás másnapján is felhúzta a futócipőt. És felvette a „csúnya” pólót is. – A szálloda a rajt-cél közelében volt. Amikor kimentem, még láttam a nyilakat felfestve, és eleredtek a könnyeim a boldogságtól és büszkeségtől. Úgy futottam, sírva – meséli. Mint hozzáteszi, itt a teraszon ülve tényleg elképzelhetetlen, hogy lefutott 161 kmt, de amikor ott van a versenyen, módosult tudatállapotba kerül. – Az öcsém fogalmazta meg a legfrappánsabban. Azt mondta: élvezd, amíg tudod, utána pedig viseld büszkén. Ez nagyon sokszor eszembe jutott.

Szabó Vanda