Gondolatok karácsonyra várva

Az ünnep alkalmából Pakson működő egyházak képviselőit kértük arra, hogy osszák meg olvasóinkkal gondolataikat az adventről, a karácsonyról. Kürtösi Krisztián római katolikus plébános, Zuschlag-Nepp Éva evangélikus lelkész, Lenkey István református lelkész, Vasadi Teodor baptista lelkipásztor és D. Nagy Tamás pünkösdi lelkész üzenetét olvashatják.

Örömet és reményt hoz az Úr Jézus Krisztus: Létünk során sok állomásnál újabb és újabb szomorúság telepedett a világra: háborúk, gazdasági összeomlások, szegénység, ellenségeskedés, békétlenség a munkahelyen, az iskolákban, sőt még családokban is. Az emberiség megfáradt az agyonhajszolt munkában és jólétkeresésben, idegileg kimerült a külvilágnak való nagy megfelelési kényszerben, beleunt „utastársaiba” és már magába a saját útjába is. Szomorúság, feszültség lett úrrá az embereken. Akkor mégis mit tehetünk? Hol van, van-e egyáltalán ebben a zaklatott utazásban egy szép állomás, amire a szíve mélyén mindenki vágyakozik? Igen, van! Ez a keresztények legnagyobb ajándéka, amely felé épp közeledünk: Betlehem, ahol megszületett a Gyermek. Mindenki közeledik! Ha várakozik és készül, ha észre sem veszi, akkor is mindenki közeledik. Aki találkozik vele, annak kezd megváltozni az embersége, aki bensőségesen találkozik vele, annak az egész élete jó vágányra kerül. Még nem késő, vegyük észre Isten mindent felülmúló adakozó vágyakozását! Karácsony az a nagy találkozás ünnepe, ahol Mária a Gyermekkel a karján mindannyiunkra várakozik. A jászolban mosolygó Gyermek derűt hoz minden nyitottszívű ember életébe. Mint ahogy először a pásztoroknak, a három királyoknak, szegényeknek és gazdagoknak, úgy ma is minden jóakaratú embernek. Mindegyikünk külön utakon jár. Mindenki maga dönti el, készül-e, várakozik-e, s majd a megállóhelyen leszáll-e. Ott, ahol Útitársunk lesz a Boldogságos Szűz, karján a világ Megváltójával, a kis Jézussal. Ha elszáguldasz mellette, megmarad a fásultság, az üresség és az örömtelenség. Ha megállsz a jászolnál, és útitársul választod Őt, rád mosolyog és örömet, szeretetet és reményt hoz az életedbe. Azt az örömet, amit a világ soha nem fog tudni neked ajándékozni. „Urunk, most karácsonykor kérünk Téged, önmagunkért és minden keresztény testvérünkért, minden jóakaratú emberért, mindazért, aki nyugtalan és aki keres. Adj nekünk szemet, hogy a Gyermekben fölismerjük Isten mosolyát. Adj új szívet nekünk, hogy befogadjuk Őt, hogy megértsük üzenetét. Végül adj erős, élő lelket, hogy elkísérhessük az Urat, hogy nyomába léphessünk mindennap, az elkövetkező év során, amely előttünk áll. Ámen.” (Suenens bíboros imája) Áldott és kegyelemmel teljes karácsonyi ünnepeket kívánok!

Karácsonyi gondolatok: Romano Guardini bíboros írja: „A nagy dolgok csendben történnek. Nem külső események zajában és hivalkodásában, hanem a belső látás tisztaságában: amikor a szeretet megérinti a szívet, tettre szólítja a lélek szabadságát és alkotással termékenyíti meg méhét. A csendes hatalmak az igazán erősek. Az emberi élet nagy tettei közül egy sem fakad pusztán csak gondolkodásból, sokkal inkább a szív szeretetéből.” Ilyen a karácsony is. Nem tudjuk megérteni titkát, sokkal inkább érezzük, ahogy megérint, megszólít. Karácsony titka Isten szeretetének csendes csodája, a gyermekként közénk jövő Krisztusról. Nem látványos, félelmetes mennydörgés vagy tűzvihar kíséretében megjelenő Istenről, hanem egy gyermekben testet öltött, az éjszaka sötétjében, egy közönséges istállóban megszületett Úrról. Ez Isten karácsonyi titka, néma, igaz ölelése. De mit kezdjünk egy gyermekkel, amikor a világnak súlyos gazdasági és szociális problémái közepette bölcs, tetterős államférfiakra volna szüksége? Mit kezdjünk egy gyermekkel személyes gondjaink közepette, betegségekkel küszködve? Egyáltalán, mit kezdjünk a karácsonnyal, azon túl, hogy van néhány ünnepi napunk, néhány elmerengő pillanatunk? Mit szólunk ahhoz, hogy Isten egy gyermekkel akar velünk újat kezdeni, akit Isten akkor küldött el, mikor szüleinek még fedél sem volt a feje fölött. Isten ezt találta ki. Nem hirtelen ötlettől vezérelve, hanem jó előre eltervezve. Kitalálta, hogy eljön megmenteni a saját vesztébe rohanó embert, úgy, hogy Ő maga is emberré lesz, hogy utolérjen, megállítson, visszatérítsen minket a saját világába. Vajon meglátjuk-e mi is, hogy Jézus születésével elkezdődött Isten uralma ezen a világon, és az Ő uralma akar elkezdődni bennünk is. „Mert Krisztus nem azért jött, hogy a világot mennyországgá változtassa, hanem hogy a mennyországot lehozza a földre, a mi életünkbe is.”

A Bibliában így biztat minket Isten: „Nézzünk fel Jézusra!” (Zsid; 12:2a) Ez lett idén az adventi vezérigénk, vagy mondhatjuk úgy is, hogy ez most az adventünk meghatározó gondolata. Kicsit olyan ez, mint amikor egy nagy ünnep közeleg. S az ünnep nem ott kezdődik, amikor eljön az ünnep napja. Ha akkor kezdünk el foglalkozni vele, akkor nem lesz valami jól sikerült ünnep. Akkor egy nagy kapkodás lesz. A jó ünnepléshez – ez az én tapasztalatom – sokat hozzátesz, hogy már jó előre figyelem az ünnepelt személyt. Figyelem a szokásait, vágyait, kívánságait. Igyekszem valahogy kiszimatolni, hogy mivel tudnék valóban örömöt szerezni neki. Ehhez idő és figyelem kell. Idő, figyelem és szeretet. S ha ez a három megvan, akkor jó lesz az ünnepi előkészület, és jól sikerül az ünnep. Ezt figyeltem meg a családomban. Hasonló a helyzet Jézussal. Amikor az ő születésnapjára készülünk, akkor rá kell figyelni. Erre adatott ez a hoszszabb időszak, az advent. S kell is, hogy legyen egy ilyen idő, egy ilyen előünnep, ami felhívja erre a figyelmünket, mert egyébként annyi minden elvonja róla. Szükséges dolgok is, hiszen helyt kell állnunk ebben a rohanó világban. Meg olyan dolgok is, melyekre egyáltalán nem kéne figyelnünk, de magukra vonják a figyelmünket úgy, hogy le sem bírjuk venni a szemünket róluk. És akkor jön az advent, és Isten figyelmeztet: „Nézzünk fel Jézusra!” – s ha mi felnézünk, akkor történik a csoda. Mert nem az történik, mint ami az emberi szülinapokra készülve, hogy mi erőfeszítések árán nagy örömöt tudunk az ünnepeltnek szerezni, hanem pont az ellenkezője. Ha Jézusra nézünk, meglátjuk, hogy ő szerez örömöt nekünk. Ő készített nekünk ajándékot. S minél tovább nézzük, annál több részletét fedezzük fel az ő ajándékának. Ezért is kell e hosszú készülődés, az advent, hogy minél több ajándékot vehessünk észre abból, amit Jézus nekünk adott, s így fokozatosan egyre jobban elteljen a szívünk örömmel, hálával és szeretettel. Ha így készülünk, nagyon szép ünnepünk lesz. Nézzünk fel Jézusra!

Adventi gondolatok: Nem szeretjük, ha valaki vagy valami elrontja az ünnepünket. Az legyen felhőtlen, boldog, új inspirációkkal tele. Csakhogy a szomszédos országban háború van. El sem tudjuk képzelni, mit élnek át, hogy telnek mindennapjaik. Talán megszokták már a szirénák hangjait, a nélkülözés sem újdonság számukra… Senki sem tudja, mikor ér véget a háború, aztán milyen lesz az élet a romokon, milyen jövő vár rájuk. Mi is érezzük a háború hatásait. Főleg az árakban, az inflációban, hogy takarékoskodnunk kell. Sok ember elégedetlen, reményvesztett, borús kilátásokkal él, tele van bizonytalansággal. Karácsony a békét hozta el. Ezt mondjuk. De mintha nem lenne sem béke, sem szeretet sok esetben. A Szentírás nem véletlenül tudósít arról, hogy amikor a kis Jézus megszületett, az akkori hatalom vezetője vetélytársat látott a próféták által megjövendölt Szabadítóban, s ezért leölette Betlehemben és környékén a kétéves kornál fiatalabb gyermekeket. Micsoda tragédia volt ez sok családnak. Ártatlan kisgyermekeknek azért kellett meghalniuk, mert egyikükből majd egy nap olyan vezető lesz, aki a nép javát fogja szolgálni a fennálló hatalommal szemben. Angyali segítséggel Egyiptomba menekülnek Jézus szülei a kis Jézussal, majd a király halála után visszaköltöznek hazájukba. De még ekkor sem köszöntött be a béke korszaka. Számos vezető nem akarta Jézust királyként látni, sőt az emberek is elfordultak tőle: túl sokat kér. Szeretni mindenkit, még az ellenségeinket is! Megbocsátani az ellenünk vétkezőknek! Ez túl nagy ár. Mindenki féltette a maga kis megszokott életét. Az se baj, ha rossz, ha keserű, de az enyém. Jézus azért jött, hogy a sötét éjszakába világosságot hozzon. A békétlen világba békességet. A gyűlölködés, a meg nem békülés helyére szeretetet, megbocsátást. Azt mondta: „Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen!” Karácsonykor éljük át Krisztussal ezt a békét, örömet, békességet!

A fontosság fontossága: Általános iskola első osztályában a téli szünidő éppen csak elkezdődött. Családunk a másnapi Szentestére készülődött a hideg, havas napon. Az utcánk végében volt egy sekély kubikgödör. A környék lakói kacsaúsztatónak és hulladéklerakónak tekintették a gazdátlan területet, amelyben otthonra lelt lyukas fazék, tejeszacskó, kerti nyesedék és vízi szárnyasok hada. Jó időben senki sem vágyott vízre szállni ebben a pocsolyában, no de most télen vastag jég fedte. Elkéredzkedtem csúszkálni a kubikra. Még nem tudtam korcsolyázni, a bakancsom talpa azonban jól csúszott a jégen, így nagy élvezettel futottam-csúsztam, futottam-csúsztam, …majd hasra esve tehetetlenül csúsztam be egy bokor alá. Egy kidobott kaktusz hatalmas tüskéi szitává lyuggatták a kesztyűmet és a tenyeremet. A fájdalomtól sírva rohantam haza, s mutattam sajgó kezemet. Anyukám abbahagyta a bejglisütést, és biciklivel elvitt az orvosi ügyeletre. A doktor úr és a nővérke komoly együttérzéssel, szememet eltakarva kezdték kihúzgálni a betöredezett tüskéket. A fájdalmas művelet alatt hol visszafogott, hol hangos jajgatással jeleztem, hogy kínzásnak érzékelem a felém megnyilvánuló orvosi jóságot. Végül kaptam egy tetanuszinjekciót, és vastag kötéssel távoztunk. Hazafelé útba ejtettük a játékboltot, ahol választhattam „fájdalomdíjat”. A testvéreim csak ezt irigyelték, az előzményeket nem… Hogy öt évtized múlva miért eleven bennem ez az emlék? Mert megéreztem azt, hogy valakinek fontos vagyok. Bajban voltam, segítségre szorultam, és valaki abbahagyta miattam bokros teendőjét, és én kerültem a figyelme középpontjába. Az a Jézus mondta, akinek a születésére emlékezünk most, hogy: „Atyám áldottai és megjutalmazottjai vagytok… mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám.” (Máté evangéliuma 25 fejezet 34–36 versek) Az ünnepi készülődés forgatagában legyen nyitva a szemünk észrevenni magunk körül a szükségben levő embert! Adjunk neki méltóságot azzal, hogy általunk megérezheti önnön fontosságát! Hadd legyen mindenkinek áldott, békés karácsonya!