Jelentősen nőtt az atomenergia támogatottsága Magyarországon
Atomenergia-párti elmozdulást mutat a Társadalomkutató felmérése. – A magyar társadalom évek óta atomenergiapárti, támogatja a paksi atomerőmű bővítését, ez az álláspont pedig csak erősödött az ukrajnai háború és az energiaválság hatására – írta meg a Magyar Nemzet a Társadalomkutató 2020 és 2023 elején készített kutatásaira hivatkozva.
A 2023 elején készült felmérésben a magyarok kétharmada (66 százalék) vélekedett úgy, hogy az atomenergia a „lakosság biztonságos és folyamatos áramellátásának” záloga, míg korábban csak alig több mint a megkérdezettek fele (53 százalék) vélekedett így. A kutatásba bevont felnőttek 62 százaléka nyilatkozott úgy, hogy szeretné, ha az energiaellátásban az állam nagyobb mértékben támaszkodna az atomerőművekre, míg 2020-ban 53 százalékuk vélekedett így.
Az elérhető energiahordozók közül tízből négyen az atomenergiától várják leginkább 20-50 év távlatában az ország stabil energiaellátását, 2020-ban tízből hárman vélekedtek hasonlóan. A felmérés szerint a legkevésbé környezetkárosító energiaforrásnak az időjárásfüggő megújuló energiákat tartja a magyarok 43 százaléka, további 22 százalékuk pedig a hagyományos megújuló energiákat. A megújuló energiák környezetkímélő voltába vetett bizalom összesen kétharmados, ami nem változott a két felmérés között. Az atomenergiáról csupán alig minden negyedik megkérdezett (23 százalék) gondolja, hogy a legkevésbé környezetkárosító. Az idén év elején a felmérésbe bevontak 59 százaléka (2020-ban 50 százalék) osztotta azt az álláspontot, hogy az atomerőmű a legolcsóbban áramot előállító erőműtípus, és 70 százalékuk (korábban 61 százalék) gondolta azt, hogy a paksi atomerőmű állítja elő Magyarországon a legolcsóbban az áramot.
Mint az elemzésben írták, a magyarok rendkívül magas és növekvő aránya egyetért azzal, hogy Magyarországon atomerőmű működik: 2020-ban a megkérdezettek 64, 2023-ban 70 százaléka foglalt így állást. – A magyar lakosság 62 százaléka pedig azt is támogatja, hogy új atomerőmű-blokk vagy -blokkok épüljenek Pakson (2020-ban 51 százalék) – ismertette a Társadalomkutató. Hozzátették, a felnőtt lakosság 57 százaléka támogatja azt is, hogy az új paksi atomerőmű-blokkokat a „legkorszerűbb orosz technológia felhasználásával” építsék meg, 2020-ban a megkérdezettek 53 százaléka állt az orosz technológia pártján.