Jó napot, mi újság? – Hoffmann Ferencné
Ötvenhét éve formálja a frizurákat, és nem is szándékozik letenni az ollót Hoffmann Ferencné mesterfodrász. Ez alkalommal őt kérdeztük: jó napot, mi újság?
Árvácskák fogadják a vendégeket Hoffmann Ferencné, vagy ahogy ismerik, Kati fodrászatának bejáratánál, a Kishegyi úton. A mesterfodrász immár ötvenhét éve formálja a frizurákat, és nem is szándékozik letenni az ollót, pedig áprilisban betölti a 71. életévét. A fodrász szakmába kisgyermekkorában szeretett bele: édesanyja lakóhelyükről, Varsádról Gyönkre vitte fodrászhoz, és a hely elvarázsolta. – Annyira megtetszett, ahogy a fodrászok dolgoznak, hogy kimentem a kukoricaföldünkre, letépkedtem a kukoricahajat és mindenféle frizurát készítettem belőle. A falunkban nem volt fodrász. Negyedikötödik osztályos lehettem, amikor esténként a szomszédok haját csavartam újságpapírcsíkokba, aztán mielőtt reggel iskolába mentem, kifésültem a fürtöket. Semmi másra nem gondoltam, csak arra, hogy fodrász legyek – idézte fel emlékeit Hoffmann Ferencné. Arról is beszélt, hogy abban az időben nehéz volt fodrásztanulónak elhelyezkedni, de édesapja közbenjárására végül Hőgyészen tölthette gyakorlati éveit. Mesélte, hogy nagyon kemény időszak volt, az út túlsó oldaláról kellett a vizet hordaniuk, de nagyon szerette a munkáját. Beszédes, mosolygós lány volt, megkedvelték a helyiek. A három év leteltével Pakson, Farkasdi József mellett kezdett dolgozni, és ott is maradt egészen 1971-ig, amikor férjhez ment. – Sok volt a reggeltől estig tartó munka, hiszen fiatalasszonyként más feladatom is akadt. Így hát jelentkeztem a Tolna megyei Szolgáltató Szövetkezethez, ahova azonnal fel is vettek. Az Erzsébet Nagy Szállodánál volt egy nagy központi fodrászüzlet, ahol négyen-négyen dolgoztunk két műszakban. Nem volt előjegyzés, vidékről is jártak hozzánk vendégek, a frizurákat még búra alatt szárítottuk. 1972-ben nagy divat volt a póthaj, a pepi. Vettem egy tresszpadot, és éjszakába nyúlóan póthajakat készítettem, amiket félhosszú vagy akár rövid hajba is bedolgoztam, fonott kontyokat készítettem. 1990-ben úgy döntöttünk a férjemmel, hogy elindítom a vállalkozásomat. Erre a célra a garázst alakítottuk át – mondta Hoffmann Ferencné, aki ma is ebben a helyiségben dolgozik. Nemcsak az üzlete, a vendégköre is a régi, akad, aki pályája kezdete óta hozzá jár. – Az eltelt évtizedek alatt nagyon sok vendégem volt, sajnos többen meghaltak már. Új vendéget már nem vállalok. Olyanok vagyunk, mint egy nagy család. Inkább velem egykorúak a vendégeim, akik mindig számíthatnak rám, jól érzik magukat nálam, és én is az ő társaságukban – emelte ki, hozzátéve, hogy az őt ért tragédiákon is a szakmaszeretet segítette át. A férjét 2010-ben, mindössze 60 évesen vesztette el. Azt mondja, Pakson nincs senkije, a vendégei karolták fel, amikor baj érte, odafigyeltek rá, ők voltak a családja. – Boldog vagyok, amikor kijöhetek az üzletbe, bár már gyakran fáj a hátam a súlyos csontritkulásom miatt, de olyankor bekapok egy tablettát és dolgozom tovább – mondta. Hoffmann Ferencné pályafutása alatt folyamatosan képezte magát, kitanulta a Sassoon-féle hajvágást, a pont-hajvágást, bemutatókra járt. Ma is tanul, leginkább hétvégeken néz CD-ket az új trendekről. A vendégei a bevált frizuráikhoz ragaszkodnak, de azért belecsempész azokba néha némi „furfangot”. – Ameddig fel tudom emelni mindkét kezemet, nem hagyom abba ezt a munkát. Nem gondolok arra, mi lesz, ha be kell majd zárnom az üzletemet – hangsúlyozta. Kati másik nagy szenvedélye a kert, a virágok. Ezt a házának falán látható, az Együtt a parlagfű ellen Alapítvány programjában kapott jutalomplakettek is mutatják. Így nem véletlen, hogy ilyen csodálatos árvácskák fogadják a vendégeit.
