Jó napot, mi újság? – Feil Gábor

Mostanáig is úgy élt Feil Gábor – legalábbis majdnem – mint minden normális ember, dolgozott, sportolt, zenélt, koncertekre járt, „lógott” a barátaival. Csakhogy a látása nagyon rossz volt, sőt egyre rosszabb, és az is benne volt a pakliban, hogy végleg megvakul. Egy műtéti eljárás azonban új fejezetet nyitott az életében.

Feil Gábort és szintén látássérült húgát, Dórit a szüleik önállóságra nevelték, de voltak korlátai, amelyek az idő előrehaladtával egyre szűkebbre szabták a mozgásterét. Benne volt a pakliban, hogy teljesen meg fog vakulni. – Az ember tudta, hogy ez a vége valahol, de nem ebben a tudatban éltük az életünket. Akkor szembesültünk vele, amikor már túl voltunk a műtéten. Az, hogy nem vakulunk meg, nagyon nagy dolog, de számomra az is csoda, hogy a szürkületi vakság megszűnt – meséli Gábor, nem titkolva, hogy az utóbbi időben „óriási harcai” voltak, hogy elfogadja a tényt: rengeteget romlott a látása, és egyre csökkent az önállósága. Példaként említi, hogy már nem tudott önállóan biciklizni, és a Balatonra sem volt értelme egyedül mennie: nehézséget okozott vásárláskor elolvasni a táblákat, megtalálni a törülközőjét a strandon. Testvérével együtt azonban új esélyt kapott: Magyarországon elsőként alkalmaztak náluk egy forradalmian új módszert, ami megállítja a látásromlást, sőt javulást is eredményez. Hogy ez menynyire változtatta meg a világot, Gábor még nem tudja pontosan, mert május 19-én vár még rá egy újabb műtét. A betegség és a látásjavító beavatkozás felgyorsította a szürkehályog kialakulását, ezt kell megoperálni. Természetesen várakozással tekint erre a beavatkozásra, mert most az a furcsa helyzet állt elő, hogy sötétben jobban lát, mint világosban. – A farkasvakság megszűnt, látok sötétben, ami az elmúlt 35 évben nem volt így. A műtét utáni első három hónapban éjjelente fogtam magam, és elmentem a város különböző pontjaira, hogy meggyőződjek, az emlékezetemből táplálkozom vagy tényleg működik – árulja el. Nagyon várja a májust, mert eltűnik a hályog, és dioptriával korrigált műlencsét kap, azaz sokkal élesebben lát majd. Abban bízik, hogy tíz év után újra kerékpározhat önállóan. Merthogy tandemben néhányszor már a Balatont is megkerülte. Dóri bukkant rá a Mozdulj Egyesületre, ahol hozzátartozókkal, barátokkal vagy önként jelentkezőkkel bringázhatják körbe a tavat a vakok és gyengénlátók. Gáborék tavalyi útja kissé kalandosra sikerült, egy derékszögű, táblával nem jelzett kanyart nem sikerült bevenniük, ami neki egy kulcscsonttörésbe került. Hogy milyen lehetőségek nyílnak meg előtte a látásjavulásnak hála, még nem tudja. Szívesen felállna az íróasztal mellől – tizenkét éve műszaki tolmácsolással foglalkozik –, és vállalna valami nagyobb aktivitást igénylő munkát. Rengeteg minden érdekli, szereti az embereket, szívesen dolgozna a közigazgatásban, foglalkozna regionális fejlesztési feladatokkal. Miközben a munkát illetően kikacsintgatna a város határain túlra, élni Pakson szeretne a jövőben is. Abban bízik, hogy sikerül olyan társat találnia, aki szintén erre vágyik. Mint nevetve megállapítja, most már nem okoz neki gondot este, sötétben hazakísérni egy hölgyet. Ha párra találna, kerek lenne a világ, hiszen igazán tartalmas életet él. Hatalmas baráti köre van, hetente háromszor fut, zenél: ismét jár dobtanárhoz, gyakorol egyedül, a társaival, és koncerteznek is. Két paksi együttesben játszik: a PistiEstben és a Charlie Firpo Blues Banddel. – A zene teszi ki a napjaim nagy részét, gyógyír a magány ellen, de nagyon jó látni a többiekre gyakorolt jótékony hatását is. Örömöt és felszabadultságot ad – összegzi. Szóba kerül a helyi német önkormányzatban vállalt feladata is. Előzőleg külső bizottsági tag volt, ebben a ciklusban képviselő. Korábban nem volt sok köze a sváb kultúrához, nem ápolták a hagyományokat, de a gének „dolgoznak benne”. – Az identitást meghatározó ismérvek (a nyelv, a kultúra, a hovatartozás tudat) alapján magyar vagyok, de a genetikám szerint nagyobbrészt sváb – mondja. Gábor nyolc éve saját lakásában él, de rendkívül erős kötelék köti össze a családjával, mégpedig a tágabb, nagy családdal. Dórival jó testvérek, együtt zenélnek és – ahogy tréfásan megjegyzi – ha megy valahova, érdekes módon a kishúga mindig éppen ráér. Szüleik pedig valódi bástyaként állnak mögöttük a mai napig. – Akikké mi váltunk, azért nekik tartozunk hálával, az értékrendünket tőlük kaptuk – húzta alá.

Szabó Vanda

(Megjelent a Paksi Hírnök 2023. április 6-i számában.)