Eilingsfeld Jánost választották az ASE örökös bajnokának

Eilingsfeld János 2012 nyarán érkezett Paksra, azóta – egy év szolnoki kitérővel – az Atomerőmű SE NB I/A csoportos kosárlabdacsapatának meghatározó játékosa. Az egyesület májusi közgyűlésén jelentették be, hogy beválasztották a klub örökös bajnokai közé, a kitüntetést rendhagyó módon ősszel, az első hazai kosárlabda-mérkőzésen adják át. Az elismerés apropóján készített interjút Eilingsfeld Jánossal a Paksi Hírnök. 

– Honnan igazoltál Paksra tizenegy évvel ezelőtt?

– Körmenden játszottam három hónapig (akkor ment majdnem csődbe az MTE). A vezetőedző Pakson Enrique Gutiérrez García volt, itt játszott Vojvoda Dávid, Tóth Ádám, Körtélyesi Gergely, Kerpel-Fronius Balázs, és aki még mindig itt van, Kovács Ákos. A légiósok között volt a két Williams, Lorenzo és Nick, úgyhogy eléggé erős csapatunk volt. Abban az évben harmadik helyen végeztünk a bajnokságban, hajszálon múlott a döntőbe jutás a Szolnok ellen. Amúgy az egy érdekes szezon volt, volt, amikor sokat játszottam, volt, amikor nem, olykor kezdőként léptem pályára, máskor csereként. Márciusban edzőcsere volt, Schmidt Béla kapta meg a vezetőedzői posztot. Vele értük el a bronzérmet.

– Köztudott szurkolói körökben, hogy rengeteget gyakorolsz, nyáron se állsz le. Szükséges?

– Ez a sok munka abszolút tudatos. Nem mondanám magam egy szuper tehetségnek, tulajdonképpen mindent a munkával értem el. Az edzőimtől is sikerült mindig valamit átvennem, amit pluszban tudtam gyakorolni, beépíteni a játékomba. Éveken keresztül nyaranta rengeteget edzettünk Schmidt Bélával, gyakorlatilag ő volt a személyi trénerem. A munkában hiszek, és teljes mértékben ez hozta és hozza meg számomra az eredményt. Akkor érzem jól magam, ha jól fel tudok készülni. Edzések előtt is felkészítem magam eleve a terhelésre. Volt egy gerincműtétem, utána nagyon sok gyógytornára volt szükségem. Nagyon sokat köszönhetek Krausz-Tyúkos Anettnek, megmentette a karrieremet. Nagyon jó kezekbe kerültem, nem biztos, hogy más gyógytornásznál ilyen jól sikerült volna a rehabilitációm, és ilyen profi és jó állapotban tudtam volna visszatérni a játékhoz. Akkor volt a covid-időszak, amire azt mondhatom, hogy nekem jól jött. Lefújták a bajnokságot, volt öt hónapom arra, hogy tökéletesen rendbe szedjem magam. Mondjuk a csapat szempontjából nagyon rossz volt, mert akkor a harmadik helyen álltunk, volt esély egy esetleges döntőbe jutásra, akkor is nagyon jó csapatunk volt. Most a szezon végén már nem játszottam, van egy kisebb gyulladás a sarkamban, és azt beszéltük meg, hogy csak addig játszom, amíg biztos nem lesz a bennmaradás.

– Most már tíz szezont húztál le itt, közben egy évre elmentél Szolnokra, de visszajöttél. Mi az, ami ideköt?

– Ez idő alatt nagyon sok ajánlatot kaptam más csapatoktól, de itt érzem azt, hogy csak a kosárlabdára kell figyelnem. Nagyon jó, hogy minden közel van a lakásomhoz, ha eszembe jut, hogy edzenék egyet, akkor két perc alatt átsétálok a csarnokba. A családom is nagyon jól érzi itt magát. Amikor 2017-ben a szolnoki szezon végén Jan Pavlík – sokat köszönhetek neki – megkeresett, nem is gondolkodtunk, hanem egyből jöttünk is vissza. A párom és én is pécsi vagyok, de a gyerekeink már ide születtek, ide járnak óvodába, bölcsődébe, abszolút itthon vagyunk.

– Nagyon sok játékostársad volt ez idő alatt. Kikkel volt jó játszani?

– Kovács Ákossal már tíz éve együtt játszunk, nagyon jól megértjük egymást. Érezzük egymás mozdulatát, ha játszunk egy pick and rollt, csukott szemmel is tudjuk, hogy hova kell dobni a labdát, tudjuk, hogy a másik hova megy, és hogy helyezkedik. Régen Medve Mátéval, Tóth Ádámmal és Ruják Andrással is jól megértettük egymást.

– Nemcsak Pakson, hanem az egész országban szeretnek téged a szurkolók. Minek köszönhető ez?

– Szerintem az emberek szeretik azt, ha egy játékos odateszi magát, úgymond meghal a pályán, és nincsenek allűrjei. Nyilván nekem is vannak olyan meccseim, amikor kikelek magamból, de általában csak akkor, amikor valami brutális igazságtalanság ér. Nincsenek úgymond alattomos dolgaim, keményen játszom, de a könyöklésnek már nem vagyok híve. A tiszta játék híve vagyok, tisztán is lehet keményen játszani, lehet, hogy ez is benne van a dologban. Velem például nem nagyon kakaskodik senki, nem megyek bele konfliktushelyzetekbe.

– Mit jelent neked a válogatottság?

– Óriási megtiszteltetés, hogy a hazámért játszhatok. Amikor meghívnak, mindig nagyon boldog vagyok. Nem veszem alapnak, hogy nekem ott a helyem, azért is dolgozom, hogy mindig ott lehessek. Nyilván már nem vagyok fiatal, de remélem, lesz még pár meccsem. Nem számoltam, hogy hányszoros válogatott vagyok, úgy 80 fölött már biztos. Na, majd egyszer összeszámolom! Először 2014 végén hívtak be a válogatottba a szezon végén, és amikor megtudtam, addigra már le volt foglalva a nászutunk. Úgyhogy le kellett mondani, és áttenni egy másik időpontra. Nekem ez volt minden álmom, a feleségem is örült annak, hogy válogatott lettem. Később bepótoltuk a nászutat Törökországban. A feleségem mindig támogatta a pályafutásomat, a munkámat, sokszor neki sem volt egyszerű.

– Az ASE örökös bajnoka cím ad valami pluszt neked?

– Totálisan meglepődtem, amikor Gulyás Robi bejelentette. Ezt az elismerést a bajnokok szokták kapni, ezért is tartom hatalmas sikernek. De ugye, ami késik, az nem múlik, azért dolgozom mindig, hogy sikeres legyen a csapatunk. Nagyon boldog vagyok, hogy megkaptam ezt az elismerést, mert nem osztogatják mindenkinek.

– Végül is milyen eredményeket sikerült elérned a bajnokságban a tíz év alatt?

– Volt egy ezüstérem, többször voltam bronzérmes, és a kupában is többször voltunk bronzérmesek. Amikor az ezüstérmet nyertük, akkor a Szolnok bivalyerős volt, akkor az ABA ligában játszottak. Bízom benne, hogy felállunk még a dobogóra, ez lesz a célunk a következő szezonra.

– Beszéljünk egy kicsit a jövőről! Van egy éves élő szerződésed, utána hogy tervezel? Foglalkoztat esetleg, hogy meddig csinálod a profi kosárlabdát?

– Nyilván még úgy érzem, hogy jól megy, és azért is dolgozom, hogy minél tovább tudjak magas szinten játszani. Fizikailag rendben vagyok, odafigyelek magamra. Nagyon szeretek kosárlabdázni, ez az életem, addig űzném, amíg össze nem esek, szóval addig, amíg érzek magamba erőt, késztetést. Érzésem szerint most erőm teljében vagyok, ameddig bírom, nyomom.

Megjelent: