Villányi Józsefnét köszöntötték
Villányi Józsefné született Fink Katalint köszöntötte kilencvenedik születésnapja alkalmából az önkormányzat nevében Szabó Péter polgármester. Kati néni tősgyökeres, paksi sváb családban látta meg a napvilágot 1933. október 31-én. Földműves szüleivel a Hunyadi utcában laktak. Hatan voltak testvérek, mind lányok, akik közül már csak hárman élnek. Kati néni az elemi iskola után dolgozni kezdett a családi szőlőkben. Jól emlékszik a háborús időkre, amikor kislányként élelmet vitt a gettóba zárt zsidóknak. 1952-ben 19 évesen ment férjhez Villányi Józsefhez. A Rákóczi utcában laktak a Hartmann-féle házban, amelyet az 1980-as években kisajátítottak, amikor összekötötték a Rákóczi utcát a Zsíros közzel. Ekkor vásároltak lakást a Váci Mihály utcában. Férje a téeszben volt traktoros, illetve a műhelyben dolgozott. Később Kati néni is a téeszbe került, a kertészeti részlegen dolgozott. Az 1960-as években váltott munkahelyet, az akkori III. számú iskolában takarított, majd napközis kisegítő lett, onnan vonult nyugállományba 1988-ban. Nyugdíjas éveiben még egy ideig eljárt a téesz-szüretekre és sokat vigyázott az unokákra. Férje 1984-ben hunyt el. Két gyermekük született, József és Antal. Három unokája és hét dédunokája van. Az ünnepelt korát meghazudtoló jó testi és szellemi egészségnek örvend, de a járás már kicsit nehéz a számára, ezért ritkán hagyja el egyedül a lakást. Hétvégén még megfőz magának, de hétköznap már kihozzák neki az ebédet. Figyelemmel kíséri a híreket, tévét néz, szereti a vallásos témájú műsorokat, gyakran imádkozik rózsafűzért. A születésnapjára a Halászcsárdában jött össze a család több mint húsz fővel. A köszöntők között volt Sebestyén-Molnár Árpád egykori paksi káplán is. Kati néni azt mondta, hogy a hosszú élet titka szerinte a szeretet, a békesség, a türelem és a hit.