Jó napot, mi újság? – Skucziné Mány Katalin

Idillikus volt a gyermekkorom – meséli Skucziné Mány Katalin, a Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium igazgatója, aki a Kömlődi utcában élő nagyszüleinél töltött minden szünidőt. Bicikliztek, szerepjátékokat játszottak, reggeltől estig az utcán voltak. – Életem szerves része volt a sport. Vívtam, később kajakoztam, a gimnáziumban az osztálytársaimmal egyéb lehetőség híján Esztergályos Cecília aerobik-kazettája alapján magunknak csináltunk tornát – mondja Katalin, aki arról is beszélt, hogy pedagógus pályafutását általános iskolai némettanára, Vécseiné Farkasfalvi Lúcia alapozta meg, aki a német nyelvet és a tanítást is megszerettette vele a ma II. Rákóczi Ferenc nevét viselő általános iskolában. Azt javasolta tanítványának, hogy kéttannyelvű gimnáziumban tanuljon tovább, így került Katalin Gyönkre. – Nehezen boldogultam a falusias környezetben, folyton hazavágytam. Jól vettem az akadályokat, bár a tudásommal kapcsolatban úgy éreztem mindig magam, mint a magasugró: éppen nem vertem le a lécet. Skucziné Mány Katalin érettségi után képesítés nélküli tanító lett a madocsai általános iskolában, ahol Csapó Balázsné akkori igazgató ösztönzésére mindent kipróbálhatott, még fizikát is tanított helyettesként. Egy év múltán felvételt nyert a debreceni tanítóképző főiskolára. – Debrecenben úgy éreztem magam, mintha hazaértem volna, négy éven keresztül a legjobbak között voltam – idézi fel Katalin. Paksra visszatérve feleségül ment gimnáziumi szerelméhez. Richárd az atomerőműben dolgozott, Katalin pedig munkát keresett: bekopogtatott Pálmai Klárához, a Balogh Antal katolikus iskola akkori igazgatójához, aki felvette. Az iskola pedig azóta nem engedi el, idővel igazgatóhelyettessé, egy éve pedig igazgatóvá nevezték ki. – Az igazgatóhelyettesi munkát hatalmas munkabírással és azzal a tudattal végeztem, hogy nem az enyém a teljes felelősség. Az igazgatói státusszal viszont együtt jár, hogy a teljes felelősség az enyém. De túléltem az első évet, a kihívásokat – mondja Katalin. Ebben családja, két felnőtt gyermeke és általános iskolás kisfia, valamint férje támogatták, és mély hite, amely a középiskolás időkben gyökerezik. – A gimnáziumban az egyik legjobb dolog volt, hogy hittanórára járhattunk. Református hittanra jelentkeztem, majd a református tanítóképzőbe; így kezdődött a hitéletem. Paksra visszatérve azonban nem a református templomba vezetett az utam, hiszen a Balogh Antal iskolának a katolikus hit az alapja. Így, mielőtt férjhez mentem, katolikus hitre keresztelkedtem. Hiszek az eleve elrendelésben, abban, hogy nincsenek véletlenek és mi csak apró pixeleket látunk a világból, míg Isten az egészet látja. Meggyőződésem, hogy amit lát, az szép – emelte ki. Katalint a családja és mély hite mellett segíti a mindennapok kihívásainak leküzdésében a zene is. Gyermekkorában felnézett azokra, akik zeneiskolába jártak, neki akkor erre nem volt lehetősége, viszont gyermekeinek igen; emellett valamennyien kapcsolódnak a Tűzvirág Táncegyütteshez is; a művészet biztos pontot jelent az életükben. Katalin két éve a Paks Városi Vegyes Karban énekel, ahova kolléganője invitálta, és zongorázni tanul, abban az egy-két órában csak magára figyel. A felnőttként vett zongoraórák is Katalin olthatatlan tudásszomját elégítik ki. Belső kényszert érez arra, hogy mindig tanuljon valamit. Elvégezte a szakfordítóképzést, a közoktatási vezető képzést, a mesterképzést, a doktorképzés lenne a következő szint, de ebbe még nem vág bele. Egyelőre marad a zongora – zárta a beszélgetést.

Megjelent a Paksi Hírnök október 27-i számában.