Gondolatok karácsonyra várva

Karácsony közeledtével a Pakson működő egyházak képviselőit kértük arra, hogy osszák meg olvasóinkkal gondolataikat az adventről, a karácsonyról. Kürtösi Krisztián római katolikus plébános, Zuschlag-Nepp Éva evangélikus lelkész, Lenkey István református lelkész, Vasadi Teodor baptista lelkipásztor és D. Nagy Tamás pünkösdi lelkész üzenetét olvashatják.

Rátalálni az Istenre: Adventi időben felerősödik bennünk a vágy, hogy találkozzunk az Istennel. Hiszen érezzük, éreznünk kell, hogy üresek vagyunk nélküle, fájdalmas a hiánya. Ez az üresség megfojt minket. Isten jelenléte azonban magában hordozza az életet, hisz Ő maga az Élet. Az emberben ott van a várakozás és a virrasztás, hogy Isten életének részesen legyen. Szavakba nem önthető az a mélységes vágyakozás, ami bennünk él. A végtelen Istenre, a végtelen szeretetre vágyódunk! Ez a vágy élt Ádámban és Évában a paradicsomkertből való kiűzetés után, az ószövetségi szent emberekben, prófétákban, és él azóta is minden Istenkereső emberben. Keresztény kötelességünk tenni azért, hogy a személyes Istenkapcsolatunk elmélyüljön. Hogyan? Ébredjünk fel! Ki kell lépnünk önmagunk megszokottságából, az öntetszelgés és önimádat, valamint a keresztény közömbösség világából ahhoz, hogy az Istenre figyeljünk. Amíg ezt nem tesszük meg, vágyaink nem az Istenre irányulnak, hanem olyan dolgokra, melyek még üresebbé tesznek bennünket. Az Istennel való találkozásra először is a csend segít bennünket. „Nehéz elcsöndesedni, de ezáltal az ember képes lesz arra, hogy hagyja magát vezetni. A csöndből születik a csönd. A csöndes Isten által jutunk a csöndhöz, s akkor az embert állandó meglepetések érik az akkor keletkező világosság által. A csönd fontosabb minden más emberi műnél, mert kifejezi az Istent.” (Robert Sarah bíboros). Ide kell elérni az embernek ahhoz, hogy Istennel találkozhasson, ugyanis „a nagy dolgok csöndben teljesednek be” (Romano Gvardini). A csend egy fontos állomáshoz, a megtéréshez vezérli az embert, ahol az ember a múlt bűneitől, hibáitól megszabadulhat. Mint ahogy megszabadult a tékozló fiú, a vámos, a szamariai asszony, és új életet kezdhettek. A megtérés pedig – azáltal hogy megtisztulunk – elvezet minket az imádsághoz és az imádáshoz, mégpedig az Isten imádásához. Az imádságra mindannyiunknak szüksége van, hisz csak így tudunk kapcsolatba kerülni és maradni az Istennel, s szeretetteljes kapcsolatban lenni embertársainkkal. Úgy gondolom, hogy ez a hármasság – a csend, a megtérés, az imádság – nagy segítségünkre lehet abban, hogy az adventi várakozáson túl a karácsony valóban az Istenre találás ünnepe legyen számunkra. Így a vissza-visszatérő ünnepek körforgása mindig közelebb visz bennünket vágyaink beteljesüléséhez, magához az Istenhez. Ezután minden egyes ünnep alkalmával még jobban feltöltődve tudunk haladni a végső találkozás, a beteljesedés felé. Ezekkel a visszatérő gondolataimmal kívánok áldott, békés karácsonyt és áldott, boldog új esztendőt!

Karácsonyi gondolatok: Karácsony a keresztyén egyház olyan ünnepe, amely kilépett a templomokból és az emberek közkincse lett. A szeretet általános emberi ünnepévé vált, amely meleg hangulatot áraszt, és az élet ünnepi óráit hozza el. Egy estére összekapcsolja az embereket, lelkükben boldog emlékek, meghitt érzések támadnak. Megpróbálnak egymásnak örömöt, békességet szerezni. Amikor azonban ennek örülünk és ezt ünnepeljük, hívőként jó ennél tovább menni. Tisztázni, hogy mi is ennek az ünnepnek igazi keresztyén lényege. Hol vagyunk mi ebben a történetben? Ugyanis ünneplésünkkel ez nem jön automatikusan. Itt most elsősorban nem a hagyományos karácsonyi szokásokra gondolok, a gyertyafényes, csillogó karácsonyfára, ajándékokra, a család békés, boldog együttlétére. Még csak nem is a jól ismert karácsonyi történetre, a betlehemi istállóra, Mária és József jászolban fekvő gyermekére, akinek születése felett angyalok zengenek dicséretet, egyszerű pásztorok pedig ismeretlenül hódolnak. Nem ez a bibliai elbeszélés az ünnep legmélyebb tartalma, hanem sokkal inkább az, amit ezen az ünnepen a hívő keresztyénség ünnepel: Isten Jézus Krisztusban elküldte Fiát erre a világra, ebbe a földi életbe. Hogyan és miként született Jézus – valójában nem érdekes. Kinek milyen a karácsonyestéje – nem ez dönti el az ünnep alapvető örömét. Igazi karácsonyunk akkor van, ha hiszünk abban, hogy Jézus elhozta nekünk Isten örök, mindeneket átfogó, ugyanakkor egészen egyéni és személyes szeretetét. Ez a végső és egyetlen tartalma, amely hitünket nemcsak gazdagítja, hanem beragyog mindent az életünkben. Karácsonyi napjaink örömét ez teszi még fényesebbé, hogy tudjuk: Megváltónk van. S ha valakinek fáj valami ezekben a napokban: egyedülléte, csalódása, életsorsa, a szeretethiány azok részéről, akiket ő szeret, vagy a temetőben domboruló friss sírhant, karácsony ennek ellenére ünnep lehet számára is, a békesség és az öröm napja, Istennek Jézus Krisztusban megjelent szeretete által.

A király visszatér: Az adventről annyi minden az eszünkbe juthat. Fenyőgallyak, gyertyák, koszorúk, fényfüzér, forralt bor, sült gesztenye. Az ünnep meghittsége, vagy az ünnepre készülés hajszoltsága. Én most azonban másra szeretném irányítani a figyelmet. Valami olyanra, ami könnyen feledésbe merül a karácsonyfa-vásárlás és az ajándékok utáni szaladgálás közben. Pedig ez a valami az, ami igazából ennek az ünnepi időszaknak a tartalma. Ez az, amire az ünnep eredetileg fel akarta hívni a figyelmet: Az ég és föld királya, Jézus visszajön. A király, aki egykor megszületett a betlehemi jászolban, másodszor is eljön hozzánk, de akkor már nyíltan, dicsőségben. S mi ezt várjuk, és ezt ünnepeljük: Ő eljön, és lesz egy hatalmas ünnep. Egy olyan, amit el sem tudunk képzelni, mert sokkal nagyobb, sokkal színesebb, mint bármilyen esemény, amit itt a Földön valaha is rendeztek. Egy hatalmas ünnep, ahol mindenki örül, mindenki nevet, mindenki jól érzi magát. Senki sem feszeng, senki sem magányos, és senkiben sincs semmilyen rossz érzés. Amikor Jézus király visszatér, ott mindenki boldog lesz, aki bekerül az ő lakomájára. S mert ez ennyire jó lesz, ezért mi ezt úgy várjuk, mint a kisgyermekek a karácsonyt. Csupán egyetlen dolog van, ami az embert nyugtalanná teheti Jézus visszajövetelével kapcsolatban. Ez pedig az a kérdés: Vajon én bekerülök-e erre a királyi lakomára? Merthogy a Bibliában arról is olvasunk, hogy némelyek kinn maradnak. Isten azonban azt akarja, hogy minden ember bekerülhessen. Én is, te is. Ezért ő maga mondja el nekünk, hogyan készüljünk fel a visszatérő Jézus Király fogadására. S ő azt mondja, hogy a beléptetésnél egy dolog számít igazán: Szereted-e a visszatérő Királyt, Jézust. Szeretetkapcsolatban vagy-e vele? Mert a belépő a Jézussal való kölcsönös szeretet. Ő szeret, s ha te is szereted őt, akkor ott a helyed. Erre hívja fel figyelmünket tehát az advent: Ismerjük meg az eljövendő királyt, és mélyítsük el vele a szeretetkapcsolatunkat, hogy boldog ünnep lehessen számunkra az ő visszatérése.

Adventi, karácsonyi gondolatok: Advent egy meglehetősen hosszú időszak a karácsonyi ünnep előtt. Ilyenkor tömegek vannak a boltokban, üzletekben, az utcákon, a tereken. Mindenki vásárol, szervezi a családi összejöveteleket, koncerteket hallgat a legkülönbözőbb helyeken, a legkülönfélébb előadók tolmácsolásában, akik mind-mind abban segítenek, hogy valami különleges élményben, hangulatban legyen részünk, készülve az ünnepre. Mindenki szeretné, ha az ünnep szép lenne, ahol finom ételek, jó italok, pompás karácsonyfa, szép részletek díszítenék a helységet. Vágyunk a szép után, szeretnénk megélni a jólétet, még adakozunk is ilyenkor szívesen, mert szeretnénk, ha másnak is az ünnep egy kis örömöt, könnyebbséget jelentene a szürke, sokszor nehéz mindennapok után. Nem feledkezünk el a háborúban szenvedő, nélkülöző, családjuktól távol levő emberekről sem, s a meleg szobában jóleső érzés fog el: milyen jó, hogy nálunk béke van, biztonság. Az idilli ünnepet és a felkészülést azonban beárnyékolja egy-két dolog. A szeretet ünnepén nincs szeretet. Békétlenség, veszekedés feszíti az emberi kapcsolatokat. A jóléti társadalomnak kikiáltott rendszerben az emberek elégedetlenek, irigyek. Az önzés egyre nagyobb méreteket ölt, könnyen feszültté, idegessé válunk. Az ünnepet nemcsak a béke, a szeretet lengi körül, hanem a békétlenség és az indulatok is. Karácsony egyik fontos üzenete, hogy Jézus, akinek születését ünnepeljük, megüresítette magát, szolgai formát vett fel, nem önző, uralkodó magatartásformát gyakorolt, hanem bemutatta, mit jelent szeretni, másokért élni. Számunkra az ünnep akkor éri el igazi célját, ha nemcsak a külsőségek teszik széppé, hanem bennünk belül megszületik valami, ami Krisztushoz köthető, belőle fakad, általa teljesedik ki. Igazi karácsonyunk akkor lesz, ha bennünk is megszületik Jézus. Ő azért jött, hogy ez megtörténhessen. Minél több szívben ő él, annál nagyobb lesz a szeretet, a békesség, a megelégedettség ezen a Földön. Kívánok mindenkinek ilyen szép, áldott karácsonyt!

Karácsonyi angyalok: Gyermekkoromban gyalog jártunk iskolába, istentiszteletre és boltba is. Mindenkit ismertünk, aki azokon az útvonalakon lakott, hiszen éveken át számtalanszor találkoztunk ugyanazokkal az emberekkel. Köszöntünk egymásnak. Ismertük egymás nevét, lakhelyét, családtagjait, s némileg beláttunk egymás életvitelébe is. A természetes életformából adódóan sok-sok ismerősünk volt. Karácsony közeledtén szüleinkkel együtt gondolkodtunk, hogy milyen ajándékkal lehetne meglepni az egyedül élő ismerősöket. Az ötleteket begyűjtöttük, és indult az év legemlékezetesebb portyázásának tervezése. A cél adott volt: megajándékozni azokat, akik senkitől sem kapnak karácsonyi ajándékot. A kivitelezésnek teljesen titokban kellett megtörténnie, Szenteste napján, sötétedés után. A csomagokat családunk hölgy tagjai készítették el, a fiúk pedig eljuttatták azokat a célszemélyek otthonának bejárati ajtóihoz. Az öt-hat ajándék hamar célba ért, de mindegyiknél percekig vert a szívünk az izgalom és az öröm miatt. A megajándékozottak csak másnap reggel észlelték a „karácsonyi angyalok” látogatását… A magas kerítések lebukásmentes leküzdése kihívást jelentett ugyan, de rutinosak voltunk a mászásban: fára, tetőre, szénakazalra, farakásra és kerítésre is. Dolgunk végeztével otthon ünnepi vacsorával kezdődött a mi családi Szentesténk, amelyen kölcsönösen megajándékoztuk egymást. Unokáimnak meséltem a minap ezt, mire az egyik közbevágott: „De, Papa! Nem szabad átmászni mások kerítésén!” A nagycsoportos óvodás fejébe szöget ütött a kérdés: Szabad-e átlépni egy szabályt vagy szokást a magasabb rendű jó érdekében? A reakcióm megfogalmazása közben eszembe jutottak Jézus szavai egy „szabálytalan” beteggyógyítás kapcsán: „Szabad-e jót tenni szombaton? […] Az Emberfia ura a szombatnak is.” (Lukács evangélium, 6. fejezet) Karácsonykor Jézus Krisztus születésére emlékezünk, aki mindannyiunk földi és örökké tartó jólétének érdekében a Szeretet Törvényét helyezte a dobogó csúcsára. Tehetnénk így mi is?

Indexkép: pixabay.com/illusztráció