Pakson találtak otthonra

Fiatalon új otthont teremteni, korábban ismeretlen városban letelepedni teljesen természetes. Ha valaki az ötvenes éveiben költözik el a városból, ahol az addigi életét leélte, az még ritkaságnak számít napjainkban is, amikor a mobilitás egyre nagyobb teret nyer. Margitai Erzsébet – Böbe – nem sokat teketóriázott, követte kisebbik fiát, aki az atomerőmű építésére érkezett. Néhány hónapja pedig teljes a család, nagyobbik fia is Paksra költözött.

A Kishegyi úti óvodában dolgozik tavaly november óta Margitai Erzsébet. Szolid, de büszke mosollyal újságolja, hogy már van olyan szülő, aki gyermeke beíratásánál azt mondta, Böbe nénihez szeretnének kerülni. Az óvodában nagyon gyorsan befogadták, sőt már az állásinterjún is csupa pozitív benyomás érte, az óvodavezető – a most nyugdíjba vonuló Bosnyák Zoltánné – nyitott szívvel fogadta, akárcsak a kollektíva, ahol – mint számba veszi – két földije is van. Tavaly októberben került sor az említett állásinterjúra, amelyet megelőzött fia „akciója”. Bence, aki 2016 óta él Pakson, egy barátjával felkereste az óvodavezetőt, akinek elmondták, hogy volna egy nagymama, aki szeretne az unokája közelébe költözni, vajon kaphat-e munkát. Böbe néhány héttel később már a Kishegyi úti tagóvoda kollektíváját erősítette. A döntés nem volt nehéz számára, kétség sem volt benne, hogy ott szeretne élni, ahol a fia és családja, beleértve unokáját, aki lassan két esztendős. – Miskolcon születtem, s ott éltem 55 évig. Mostanra viszont már meghaltak a közeli hozzátartozóim, már nincs, ami a városban tartson. Mindenki itt van, aki számomra fontos – mondja. Párja sem hezitált, Böbe nagyobbik fia, László érkezésével pedig már tényleg teljes a család itt, Pakson. A várost gyorsan megszerették. – Nyugodt, csendes város. Azt tapasztalom, hogy itt barátságosak és segítőkészek az emberek. Örülök, hogy rengeteg a fiatal, hiszen a jövőt ők jelentik – fogalmaz. Saját történetükhöz visszatérve felidézi azt az időszakot, amikor Bence még egyetemistaként bejelentette, hogy Pakson, az atomerőműben szeretné tölteni a szakmai gyakorlatát. – Legszívesebben azt mondtam volna, hogy ne, de láttam, hogy ez nagyon fontos neki. Aztán a Paks II.-höz került, hogy tanuljon, fejlődjön. Látom, hogy élvezi, szereti, amit csinál. A párját is itt találta meg – meséli. Természetesen nagyon nagy húzóerő volt Böbe számára, hogy unokája közelében lehet. Menyével, Franciskával – mint mondja – óvatosan közeledtek egymás felé, igyekeztek egymást megismerni. Mostanra kialakult a mindenki számára komfortos kapcsolat. Gyakran benéznek a mamához az óvodába is, a nagyszülői segítség pedig mindkét fél számára öröm: a fiatalok nyugodtan szervezhetnek maguknak néhány programot, hisz’ gyermekük jó kezekben van.

– Nagyobbik fiam is rajong az unokaöccséért, szívesen van vele. Böbe büszke a gyerekeire, mindketten önellátók voltak már egyetemistaként. Diákmunkát vállaltak, megesett, hogy éjszaka dolgoztak, másnap pedig mentek az egyetemre. Bencének nagyon komoly szerepe van abban, hogy a bátyja is Paksra költözött. Az idősebb fiú ugyanis előbb az egészségügyben helyezkedett el, képalkotó diagnosztikát tanult, de öccse unszolására pályát módosított, villamosmérnök diplomát szerzett, és röviddel később a Paks II. munkatársa lett. Mint mondja, Franciska, aki reaktorfizikus, ősszel szeretne visszamenni dolgozni. Ők pedig tudnak bármikor vigyázni az unokára. Például a nyári szünetben is, hiszen az az óvónéniknek is jár. Ha már a munkára terelődik ismét a szó, kitér arra, hogy vannak orosz gyerekek is a Kishegyi úti tagóvodában. – Nagyon közvetlenek, annyi szeretet van bennük, örömmel játszanak a társaikkal. Mindenben aktívan részt vesznek, és olyan büszkék vagyunk, hogy megtanulják a magyar verseket, dalokat – jegyzi meg.

Akárcsak édesanyja, Plásztán Bence is remekül érzi magát Pakson. A Paks II. Zrt.- nél részmunkaidős mérnökként kezdett dolgozni. Mint elárulja, munkahelyi vezetői a teher alatt nő a pálma elvet alkalmazták, és mindig komoly kihívásokat jelentő, izgalmas feladattal bízták meg. Januártól ő a társaság első junior főmérnöke, amit nagyon megtisztelőnek tart. Gyakorlatilag kettős szerepköre van: elsősorban a több szakterületet érintő, vagy egyik szakterülethez sem sorolható központi feladatok koordinálásában vesz részt, illetve közvetlenül támogatja a műszaki igazgató és a műszaki főmérnök munkáját. – Az erőmű tervezése, létesítése izgalmas feladat. A telephelyen komoly tempóban folyik a munka, de mindent, ami odakint történik, azt műszaki dokumentumok, egyeztetések, engedélyezések alapozták meg. Ha ennek a komplex munkának az eredményeként a munkaterületen az elvárt műszaki tartalom jelenik meg, amiért mi heteken, adott esetben hónapokon át dolgoztunk, elégedettek lehetünk – mondja. Míg munkájában az izgalmas, nehéz feladatokat szereti, addig Paks esetében éppen a nyugodtságot említi előnyként. Az ország közepén van, gyorsan el lehet jutni bárhova. Egyébként pedig kifejezetten nyugodt. Mi a lakótelepen lakunk, és imádjuk, hogy az ablakunktól néhány méterre csiripelnek a madarak – említi. Felesége egyébként szintén viszonylag messziről, Szegedről érkezett ide. – Mi gyakorlatilag feltettük az életünket ennek a projektnek a megvalósítására, mert hiszünk a szükségességében. Pakson pedig otthonra találtunk – fogalmaz Bence, aki azt is elárulja, nagyra értékelik, hogy édesanyja és bátyja is követték őt Paksra. – Jó érzés, hogy nekik is fontos, hogy jelen legyenek a gyermekünk életében – összegzi.

(A Paksi Hírnök új sorozata.)