Köszöntötték az olimpikonokat

Véget ért a párizsi olimpia, hazatértek a versenyzők. Az Atomerőmű SE cselgáncsozói, Pupp Réka és Gercsák Szabina, valamint a kajakos Pupp Noémi képviselték a klubot az ötkarikás játékokon. Hétfőn (08.12) este az ASE csarnok előtt szurkolók, barátok, hozzátartozók várták, hogy ünnepeljék, köszöntsék őket az egyesület által tartott ünnepségen. Réka és Noémi szülei is ott voltak, akik a Paksi Hírnöknek elmondták, hogy Réka versenyét még a tévé előtt izgulták végig, nagyon bíztak abban, hogy sikerül megnyernie a bronzérmet. A kajak-kenu versenyeket már élőben, a helyszínen követték, Noémi páros befutóját sajnos nem látták közelről. Azt is elmondták, hogy nagyon büszkék a gyermekeikre, és nemcsak a lányaikra, hanem a fiukra is.

Pupp Noémi K4 500 és K2 500 m-en nyert bronzérmet:

– Az olimpiát megelőzően tudtuk, hogy ha négyesben olyan pályát megyünk, amit mindenki önmagához képest a legjobban tud, akkor az bármire elég lehet, és hogy ez egy bronzban jött ki, annak nagyon örülünk. A történtek után ez egy nagyon jó visszacsatolása annak, hogy amit csapatszinten csinálunk, az jó.

– Beszéljünk a párosról is, hiszen fantasztikus verseny volt.

– Úgy emlékszem, a középfutamban és a döntőben is 250 m-nél, tehát féltávnál még a hetedik helyen voltunk. Belülről azt, hogy a mezőnyhöz képest hol tartunk, egyszerűen nem látjuk. A döntőben nekünk nagyon jó volt, hogy Tamiék (Csipes Tamara – a szerk.) mentek mellettünk, tudtunk, úgymond, rájuk kapaszkodni, teljesen figyelmen kívül hagytuk a mezőnyt. Így visszanézve tényleg hihetetlen, hogy az utolsó 150 – nem is tudom –, sőt az utolsó 50 méteren is mit csinálunk a hajóban. Nagyon örülök, hogy ez így végződött.

– Sokáig tartott, mire kiírták a végső eredményt, hogy viselted?

– Nagyon sokáig nem írták ki a végeredményt, csak vártunk, vártunk, vártunk. A célban kimutattam Tamiéknak, hogy szerintem ez kettő, mármint hogy kettő érmünk van, az övék az ezüst, a miénk a bronz. Annyira gyorsak voltunk a végén, hogy abszolút azt érzékeltem, hogy ez megvan. Végül nem is tudom, hogy hány perc várakozás után azt írták ki, hogy negyedikek lettünk. Annyira bennünk volt már az, hogy jó pályát mentünk, hogy nagyon jól sikerült. És az utolsó pillanatban úgymond ezt elveszik tőlünk, ezt az élményt, az egy nagyon nagy, azt nem mondom, hogy csalódás, mert ha az olimpia előtt valaki azt mondja nekem, hogy egy harmadik hellyel és egy gyönyörű szép pontszerző hellyel megyek haza, kapásból aláírom. De így, hogy már kicsit beleéled magad, így teljesen más. Én akkor nagyon meg is törtem, a következő pillanat pedig meg már tényleg csak azt láttam, hogy mindenki a nyakamba ugrik, hogy úristen, Noncsi, megvan! Holtversenyben harmadik. Ez egy nagyon-nagyon jó pillanat volt. A német lányok voltak egyébként az elsők, akik, amikor azt írták ki, hogy negyedikek lettünk, odajöttek és vigasztaltak, és ők voltak szintén az elsők, akik a nyakunkba ugrottak, hogy megoszthatjuk a bronzérmet. Számomra ez az olimpia pillanata. Nagyon sokat jelentett az, hogy Réka végig ott volt már az előfutamok során is, illetve a családom is kiutazott a döntős napokra. Az, hogy ezt ott, együtt tudtuk megélni, örök emlék marad mindannyiunk számára.

Pupp Réka ötödik helyen végzett dzsúdóban az 52 kg-os súlycsoportban:

– A mosolyom, az még nem őszinte, de nyilván majd még alakul a dolog. Természetesen az, hogy ennyien eljöttek, és nemcsak a Noncsi miatt, de miattam is, és remélem Szabina miatt is, ez azért tényleg nagyon sokat változtat, és alakít azon az ötödik helyen, amit amúgy magamban még nem tartok annyira, mint itt rajtam kívül mindenki más. Remélem, hogy az idő majd megszépíti. Nagyon jóleső érzés ahogy Pakson fogadtak, és amikor feljöttek a paksi dzsúdósok a reptérre, és olyan hangulatot varázsoltak oda nekem, mintha legalábbis megnyertem volna az olimpiát. Ezek a dolgok azok, amiket elraktározok, és ezek alapján változtatom majd meg azt a képet, ami most még bennem él az ötödik helyről.

– Óriási dolog kijutni egy olimpiára. Most keserű vagy az ötödik hely miatt, reméljük utólag ez átértékelődik benned.

– Tokióból van már egy ilyen emlékem, ez egy olyan dolog, ami hiányérzetet hagy egy darabig. Talán most azért nagyobb ez az űr, mert ez már a második alkalom, és mind a kétszer nagyon-nagyon picin múlott szerintem. Ez az, ami úgy benne marad, vagy beleragad, otthagy egy tüskét az emberben. Ezen gondolkodik napokat, estéket, hogy mit tudott volna máshogy. Ami megnyugtat, hogy amikor fenn voltam a szőnyegen, semmit nem tudtam volna máshogy csinálni. Tényleg belepakoltam mindent a küzdelembe, sajnos nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, ez az egyetlen, ami miatt tiszta a lelkiismeretem. Aznap ennyi volt bennem, hosszú évek munkája most ennyiben jött ki, de majd biztosan átalakul.

– Milyen volt a testvéred versenyét megélni, milyen volt a hangulat?

– Végig kint voltam Párizsban az olimpia alatt. Szerintem nagyon előnyös volt számunkra, hogy én az elején ő meg a legvégén versenyzett, így mindketten tudtunk a magunk dolgára figyelni. Nagyon örülök, hogy élőben tudtam végignézni a versenyeit, de nem volt egyszerű menet. A négyes döntő és a páros döntő is izgalmasra sikerült, és nagyon örülök, hogy neki nem kellett azt megélnie, amit nekem, hogy egy helyen csúszik le az éremről. Hatalmas nagy élmény volt kint megélni ezt az egészet.

– Most jön a megérdemelt pihenés?

– Most mindenképpen egy viszonylag hosszabb időt szeretnék, függetlenül attól, hogy már bő egy hete pihenek. Dzsúdómentes pihenővel, nyaralással szeretném a családdal és barátokkal tölteni az augusztust. Szeptembertől majd Ákossal megbeszéljük a folytatást. Ami biztos pont, hogy jövőre itthon lesz a világbajnokság, azt teljes felkészülésben szeretném megcsinálni, utána meg úgy vagyok vele most, hogy majd ahogy érzem, ahogy jönnek a dolgok úgy folytatom. Apránként szeretnék haladni. Los Angeles? Majd meglátjuk.

Gercsák Szabina helyezetlenül végzett dzsúdóban a 70 kg-os súlycsoportban:

– Miskolcról érkeztél most, mikor jöttél haza Párizsból?

– Már negyedikén hazajöttem az olimpiáról, utána volt egy kis pihenés. A héten tábort tartok, edzéseket, Miskolcon az első klubomnál felkértek egy évvel ezelőtt, hogyha vége az olimpiának, akkor jó lenne, ha én is segítenék a fiatalokat motiválni, a hátralévő magyar bajnokságokra. Nem álltam le, aztán majd lassan valahogy vissza kell csöppeni a való életbe.

– Milyen élményeket szereztél?

– Vegyeseket. Nyilván hozzátesz a negatív élményekhez, hogy nem úgy sikerült a versenyem, ahogy szerettem volna, viszont találkoztam új emberekkel, új sportolókkal, nagyon örülök, hogy megismerhettem őket. Annak külön örülök, hogy Rékának és Noéminek végig kísérhettem az útját, nagyon örülök a sikerüknek.

– Már az nagy dolog, hogy kijutottatok az olimpiára, ott voltatok és képviseletétek nemcsak Magyarországot, hanem a paksi színeket.

– Nagyon örülök neki, hogy Pakson készülhettem, és hogy ilyen csodálatos közeg várt. Megmondom őszintén, hogy engem nem sokan vártak pontszerző helyre. Nem sikerült úgy szerepelnem, ahogy szerettem volna, nem hoztam érmet, nem hoztam helyezést, de Pakson úgy érzem, hogy szeretnek az emberek, és ennek nagyon örülök. Ezzel az ausztrál lánnyal már kétszer küzdöttem, mind a kétszer megvert. Nyilván nem ezt tartottam szem előtt, amikor kiálltam ellene, mert ez egy olimpia. Ettől egyébként rosszabb sorsolás is lehetett volna, de ezt kellett volna megoldani. Sajnos nem sikerült, ez egy olyan nap volt, amikor szerintem bal lábbal keltem föl. Egyelőre még a negatív emlékek az erősebbek, egyelőre elnyomnak minden pozitív dolgot, ami ott történt velem. Nagyon remélem, hogy ez később át fog fordulni pozitív dologgá, bár egyelőre most még nagyon ködösen látom ezt az egészet. Azért szeretnék majd úgy emlékezni vissza rá, hogy ez egy jó élmény volt.

– Nagyon hosszú és kemény időszakon vagy túl. Mi lesz a folytatás?

– Nem tudom, hogy folytatni fogom-e vagy sem a dzsúdót, ez egy nehéz kérdés számomra. Az biztos, hogy a kicsikkel foglalkozni fogok, ami bennem van tudás, az lehet, hogy a versenyen nem jött ki, de nagyon szeretném továbbadni. Alapvetően úgy vágtam neki ennek a kvalifikációnak, hogy valószínűleg ez az utolsó. Huszonnyolc éves vagyok, lehet azt mondani, hogy fiatal, de azt is, hogy nem. Nagyon sok sérülés van mögöttem, amivel mások nem is biztos, hogy folytatták volna a sportolást. A legtöbben abbahagyták, akik olyan műtéten estek át, mint én. Ez egy csoda, hogy én most kijutottam az olimpiára, ezt a kemény munkát, amit Pakson elvégeztem, végig bírta a testem. Talán még jövőre a világbajnokságot, ami Budapesten lesz, megcsinálom. Egyelőre ilyen rövid távú célok vannak előttem. Most felvettek gyógytornásznak, tanulok az egyetemen, úgyhogy most ez lesz az előtérben.

Az eseményről összefoglalót adott a TelePaks televízió a Lelátó című magazinjában. A műsor (08.13.) honlapunkon és a TelePaks YouTube-csatornáján visszanézhető.