Jó napot, mi újság? – Feil József

A múltat a jelenbe, a jövőbe örökítsd – ez Feil József, Dodó bácsi mottója, aki csámpai részönkormányzati képviselő, a helyi nosztalgiatalálkozók szervezője, egy kis skanzen tulajdonosa. Feil József tősgyökeres csámpai, ő az egyetlen, aki ott született és a mai napig a településrészen él.

– Bábaasszony segítségével jöttem világra a Tenczinger-féle uradalom épületében, amely árverés útján került a dédnagyapám tulajdonába. Amikor a nagymamám először meglátott, úgy köszöntött: szia, Dodó! Azóta így ismernek engem. A felsőcsámpai iskolába jártam, harmadmagammal én voltam az utolsó nyolcadik osztályos tanuló, mielőtt a felső tagozatot Paksra helyezték – idézte fel Feil József, aki azt is elmondta, hogy hárman voltak testvérek. – Rossz gyerek voltam, ami abból eredt, hogy mindig keveselltem a rám fordított figyelmet. A határban nőttünk fel, megesett, hogy elvittük a présházból a teknőt, rőzsét raktunk bele, hogy ne boruljon fel, és azzal ladikáztunk a Csámpa-patakban. A parasztcsaládba született gyerekekre felelősségteljes munka várt mindennap. Gondoztuk a baromfit, a disznókat. Volt, hogy tehénőrzést vállaltam, amiért cserébe tejet kapott a család – idézte fel emlékeit.

Feil József 1961-ben került a Biritói Állami Gazdasághoz, ott kitanulta a géplakatos szakmát. Később a Dunamenti Szövetkezetben dolgozott – összesen 32 évig tevékenykedett gépműhelyben, mellette pedig 16 évig aratott, amire édesapja tanította meg. Huszonkét éves korában nősült meg. A felesége kertész családból származott, így kertészkedni kezdtek, a rendszerváltást követően már ez volt a megélhetési forrásuk. Dodó bácsi kertészeti bemutatókra járt, továbbképezte magát, így a fajtaismeretben, a növényvédelemben, vagy akár az öntözőrendszerek fejlesztésében egyaránt jártasságot szerzett. Három éve felszámolta kertészetét, a fóliasátrak helyét parkosította, ám a mai napig messze földről is felkeresik kertészeti tanácsért.

Nemcsak emiatt látogatják azonban Dodó bácsit, hanem azért is, hogy megcsodálhassák a paksi települési értéktár bizottság, valamint múzeumi szakemberek által is elismert kis skanzenjét.

Évtizedek óta gyűjti a régi paraszti kultúra, életmód és gazdálkodás tárgyait, bármerre járt, összeszedte a jobb sorsra érdemes cséplőgépeket, motorokat, mellettük kályhaajtókat, állatcsapdákat, szerszámokat, berendezési tárgyakat és még kukoricagórét is találhatunk a portáján.

A gépeket felújítja, újragondolja, a házi kiállítás mellett megcsodálhatja ezeket a nagyközönség a csámpai nosztalgiatalálkozókon – idén a huszadikat szervezte – és egyéb bemutatókon.

Dodó bácsi közéleti szerepet is vállal, éppen két évtizede részönkormányzati képviselő.

– Mondhatni, azóta megvalósult Csámpa. Rendbe tettük a közterületet, felajánlásokból kialakítottuk az emlékparkot, játszóteret létesítettünk, utcanévtáblákat helyeztünk ki, megoldottuk a közvilágítást, a csapadékvíz-elvezetést. Odafigyelünk az emberekre, születésnapot, házassági évfordulót köszöntünk. Volt olyan nosztalgiatalálkozó, amelyen csaknem ezren vettek részt, az emberek sírva ölelték egymást – összegzett Dodó bácsi, hozzátéve, hogy ha újra bizalmat szavaznak neki a csámpaiak, vállalja a további munkát, hiszen egy nagy feladata van még, nevezetesen a közösségi ház további felújítása. – Azt gondolom, hogy minden csámpai polgárnak szolgája vagyok. Úgy érzem, elfogadnak, szeretnek, legalábbis nem dobálnak meg paradicsommal – mondta.

Feil József tizenhárom évvel ezelőtt elvesztette feleségét. Két lányuk gondoskodásként ebédet rendelt neki, de apukájuk mást gondolt. – Kedden visszaküldtem az ebédet, csütörtökön pedig felhívtam őket, hogy ne vásároljanak, mert hétvégén főzök. „Apu, nem is tudsz főzni” – csodálkoztak. Megnyugtattam őket, hogy valóban nem tudok, viszont sokat kóstoltam… Ma 30 kacsa és 50 csirke vár az ólban, ha kell disznót vágunk, megteremtem az ebédnek valót, és azóta minden hétvégén vagy tizenöten üljük körül az asztalt – mesélte, hozzátéve, hogy a család bővül, hamarosan érkezik az ötödik dédunokája.

Feil József garázsában egy chopper motor várja, hogy gazdája megjárassa. Ha kedve tartja, főként meleg nyári estéken, meg is teszi, felpattan rá, akár 100 kilométert is robog vele. Megesik, hogy elmegy Őcsényig, ahol – ahogy mondja – „felkoldulja magát” sárkányrepülőzni, majd hazamotorozik. Mindemellett Dodó bácsi mostanában újra jár vadászni. – Szeretek a természetben lenni, hiszen az alkotott meg, szeretek együtt élni vele – húzta alá.