Biztonságos működés, lakossági elfogadás

Idén XXIII. alkalommal tartotta meg a TETT-re Kész Napot a Társadalmi Ellenőrző Tájékoztató Társulás (TETT). Ez az ünnepélyes alkalom minden évben ráirányítja a figyelmet a Bátaapáti központú társulásra, valamint az RHK Kft. ott működő létesítményére, az NRHT-ra. A szakmai programnak a mórágyi művelődési ház adott otthont, a gyermekeknek szóló játékos szellemi vetélkedőt pedig a település általános iskolájában rendezték meg, ahol a társulás tagtelepüléseinek diákcsapatai mérték össze tudásukat, számolt be róla honlapján az RHK Kft.

Forrás: rhk.hu

Mint írják, Glöckner Henrik, Mórágy Község polgármestere nyitotta meg a rendezvényt, majd köszöntőt mondott Tornóczky Gábor, a TETT elnöke, azt követően pedig Nős Bálint, az RHK Kft. ügyvezető igazgatója üdvözölte a résztvevőket, megköszönve töretlen támogatásukat gratulált a társulás munkájához.

Dr. Radó Krisztián, az NRHT telephelyvezetője két fontosabb témát emelt ki előadásában. A résztvevők megtudhatták, hogy közel hat év előkészítő munkát követően idén elindult az első szilárd halmazállapotú, kis- és közepes radioaktivitású hulladékot tartalmazó szállítmány az RHK Kft. Pest vármegyei létesítményéből a bátaapáti tárolójába. A Püspökszilágy és Kisnémedi települések határán fekvő Radioaktív Hulladék Feldolgozó és Tároló (RHFT) átmeneti tárolórészéről azért szükséges átszállítani a hordók egy részét a Tolna vármegyei telephelyre, hogy helyet biztosítsanak azoknak a csomagoknak, amelyeket a tervezett biztonságnövelő program végrehajtása során fognak kitermelni a társaság szakemberei. Ezeket az úgynevezett intézményi hulladékokat a származási helyüktől eltekintve (egészségügyi intézmények, ipari alkalmazások, kutatási tevékenységek) ugyanúgy osztályozzák, mint a Bátaapátiba eddig is bekerülő hulladékokat.

A prezentáció másik fontos üzenete volt, hogy a radioaktívhulladék-tárolók esetében a biztonságos üzemeltetés feltételeinek igazolása kiemelt feladat, mely csakis objektív, szakmailag megalapozott bizonyítékokkal lehetséges. A tárolóban elhelyezett radioaktív anyagok környezetben való esetleges megjelenését ellenőrző radiológiai vizsgálatok segítségével nyomon követhető a telephelyen végzett radioaktívhulladék-kezelés és -tárolás környezeti hatása. A mintavételezés és vizsgálat a bátaapáti telephely teljes területére és annak több kilométeres körzetére kiterjed és tartalmazza a levegő, aeroszol, különféle eredetű vizek, talaj és iszapminták, növényi és állati eredetű minták gyűjtését, elemzését. Az elvégzett komplex monitoring tevékenység eredményei rendszeresen igazolják, hogy a tároló üzemeltetését biztonságosan, a szigorú hatósági előírások betartásával végzi a társaság.

Kern Zoltán, az RHK Kft. kommunikációs főmunkatársa prezentációjában arra mutatott rá, hogy az RHK Kft. számára mennyire meghatározó a telephelyei (a tárolók és a kutatási helyszín) környezetében élők véleménye. A lakossági közvélemény-kutatást időről időre független cégek segítségével végzik el, az eredményeket pedig beépítik a társaság kommunikációs stratégiájába. A cél az, hogy megvalósuljon és hosszú távon biztos alapokon nyugodjon a társadalmi elfogadottság. A kommunikációs szakember kiemelte, hogy a TETT tagtelepüléseire az idén újra megérkeznek a kérdezőbiztosok, számoltak be az összefoglalóban.

A lakosság a társulás által működtetett lakossági ellenőrző csoport által is informálódhat a tárolóról, illetve az RHK Kft. aktuális történéseiről. Erről tartott előadást Faragó László, a csoport vezetője. A lakossági ellenőrök munkájukkal segítik a szakma és a helyi lakosság kapcsolódását, ezáltal építik a bizalmat, mivel a tapasztalataikat, az általuk megismert és megértett folyamatokat a leghitelesebben adják tovább a települések körében.

Forrás: rhk.hu