Városi ünnepség az idősek világnapján

Az idősek világnapja alkalmából tartott ünnepséget Paks Város Önkormányzata a Csengey Dénes Kulturális Központban. Az esten Nagy Balázs a 2. választókerület önkormányzati képviselője köszöntötte a megjelenteket.

Felidézve, hogyan készült az idősek világnapján tartandó köszöntőjére, végül saját nagyszüleiről szólt, kiknek – mint mondta – történetei mind a mai napig vele vannak.

– Egészen szerencsésnek mondhatom magam, hogy a nagyszüleim társaságát felnőttként is élvezhettem. Apai nagyanyám odáig jutott, hogy mikor a születésnapját ünnepeltük, és a tortáján meggyújtottuk a gyertyákat, a társaságból többen hőgutát kaptak. Az úri világban, még az előző vármegyék korában, nyolcévesen már szolgálnia kellett. A gazda harminc libáját őrizte Endrődön, kint a Kőris melletti csalitosban, és sírt miattuk naphosszat, mert mindig szerte futottak. Mégis nap mint nap mennie kellett segíteni a szüleinek, mert apja hadirokkant volt. Egyik lábát tüzérségi tűz vitte el Isonzóban, a nagy háborúban. Emlékszem, nyaranta amikor hozzájuk jártam ebédelni és ültünk kint a kis konyha mellett az árnyékban, és az ebédtől ellustulva hajtottuk a legyeket az orrunk hegyéről, néhány kérdés elég volt hogy megjöjjön a mesélő kedve. Feltételezem, hogy ma az ő elbeszélései miatt érzem olyan otthonosan magam Mikszáth Kálmán regényeinek világban, vagy mert a Kádár-korszak is sokszor szóba jött, ismerős nekem Pelikán és Virág elvtárs figurája. Vagy ott volt a bátyja, László, aki 99 éves koráig élt. Részese volt a második világháború egyik legnagyobb ütközetének, az 1943 júliusában lezajlott kurszki tankcsatának. Az első lovas hadosztály katonájaként esett fogságba, mikor menekülés közben a tankjukkal szerencsétlenségükben áthajtottak egy orosz táboron. Az, hogy a története nem csak mese, számomra mi sem bizonyítja jobban mint az, hogy a házába belépve nem kellett a kabátunkat a fogasra akasztani. Tizenöt fok fölé sohasem fűtötte a házát. Öt évet húzott le Szibériában egy munkatáborban. Ez alatt elszokott az olyan úri huncutságoktól mint a fűtött szoba, de a mesélő kedve kikristályosodott. Ő az, akinek színes előadásai miatt Szolzsenyicin Gulág szigetvilága nem tűnik ismeretlennek a mi családunkban – mondta Nagy Balázs, majd úgy folytatta, hogy nemcsak történeteket kapott nagyszüleitől, idősebb rokonaitól.

– Anyai nagyapám aki tizenkét évesen kénytelen volt félbe hagyni tanulmányait, egyszerű, mégis kristálytiszta gondolataival komoly létfilozófiát adott át nekünk, és remélem, elegendő tudást ahhoz, hogy meglássuk az élet sűrűjében az ösvényt melyet követni érdemes. Pedig a Kalendáriumon kívül nem olvasott semmit, és a házukban könyv sem volt. Ha náluk voltam és beütött a betűéhségem, a padlásfeljáróban a létra mögött találtam száraz, elkoszolódott magazinokat amik gyújtósként végezték be. Benne mégis megvolt minden, amire figyelni érdemes. Egyszerűen adta át a legfontosabb tudást. Azt mondta, mindenkiben van legalább egy történet melyből le lehet írni az emberi létezést. Ahhoz, hogy az egészet és abban azt, ami jelentős és átörökíteni való átlássuk, át kell lépnünk életünk harmadik harmadába, az idős korba mikor a tapasztalat a kellő bölcsességgel találkozik – idézte fel. – Én őt követve azt mondom:

ne felejtsék el átadni az utókornak, unokáiknak, gyermekeiknek, rokonaiknak a történeteket melyeket felhalmoztak az idők folyamán, mert azok többet mondhatnak minden egyes regénynél.

A köszöntőt követően Homonnay Zsolt zenés műsora következett, zongorán kísérte Szekeres László.

1990. december 14-én az ENSZ közgyűlése szavazta meg, és rögzítette 45/106 számú határozatában, hogy október 1-je legyen az idősek nemzetközi napja.

Az idősek világnapi városi ünnepségről készített összefoglaló Nagy Balázs teljes beszédével megtekinthető a TelePaks október 2-i Közéleti magazinjában, amely elérhető a telepaks.net oldalon és a TelePaks YouTube-csatornán.

(Indexkép: Babai István)